Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-19 / 16. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1931 április 19. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ................................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONÜRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁRA, FŐ- ,A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Nyilt levél dr. Benedek Zsolt kormányfőtanácsos, egyetemes konventi tanácsos úrhoz. Nagy gyönyörűséggel olvastam végig méltóságos uram törvényjavaslatát az országos református lelkészt nyugdíjintézetről. A törvénytervezet szabatos és következetes, indokolása őszinte és erőteljes, irálya könnyen érthető, világos és magyar. Célkitűzése ideálisan nemes: különösebben a lelkészözvegyek és árvák mostoha sorsának lehető könnyítése, könnyek letörlése, kiemelés a nélkülözés nem egyszer kirivó és vádló rongyai közül. Csak egy hibája van, hogy a benne megnyilvánuló nagy jóakarat figyelmen kívül hagyta azt az indokolásban pedig méltán kiemelt bölcs és higgadt mérsékletről való tanubizonyságtételt, hogy a nyugdíj emelésére vonatkozó kívánalmat egyik egyházkerület felterjesztése sem tartalmaz; s azt is, hogy a legtöbb egyházmegye a járulékok emelését ahhoz a kautélához fűzi, ha majd a lelkészi illetmények rendeztetnek, ha a kongnia- és adósegély száz percentig valorizálva lesz, ha a korpótlékok ismét egész összegükben folyósíttatnak. Pedig ez a mérséklet és ezek a kautélák nagyon alapos meggondolás és megfontolás eredményei. Épen ezért ez a tervezet, ha törvényerőre emeltetnék is, szerény véleményem szerint, alig hajtható végre, a közel jövőben bizonyosan nem. Nehéz lesz a végrehajtás már a lelkészekre vonatkozó rendelkezésekben is. A legkisebb lelkészi fizetés most 1856 P. A javaslat ezzel szemben mind a belépési járulékot, mind az évi 5 percentes tagsági díjat 2500 pengő után rója ki. A legkisebb belépési járulék lenne tehát 825 P. Számítsunk átlag utólag beszámítható 3 szolgálati évet, erre az 5o/0-os folyó kamat 123.75 P. A két járulék összege 948.75 P. Fizetni kell ezt 10 év alatt. Az első évben 94.88 pengőt, a második évben 42.69 pengővel többet a fennálló hátralék után járó 5o/0-os kamat fejében, azután fogyó arányban, mig a belépési járulék teljesen be nincs fizetve. Ehhez járul az 50/o-os évi tagsági díj 2500 pengő után: 125 pengő. Fizetni kell tehát a kezdő lelkipásztornak szolgálata második évében 262.57 P nyugdíjintézeti járulékot 1856 P javadalomból. Marad a lelkésznek nem egészen 1600 P fizetése s ha elég merész, hogy erre megnősüljön, jut évenként egy-egy életerős, mégis csak igényesebb s társadalmi életre is inkább kívánkozó, művelt egyénnek 800 pengő, 66.66 P havonként, mellyel szemben a javaslat, a legtiszteletreméltóbb indokok alapján egy magányos öreg özvegy asszony létminimumát havi 80 pengőben szabja meg. Mindezt azonban csak tájékoztatásul irom — nem Méltóságodnak, ki e dologban a legtájékozottabb —, hanem lazoknak a lelkésztársaimnak, kik lelkességükben még a javaslaton túlmenő terheket is vállalnának a lelkészözvegyek és -árvák a lehetőség szerint nyugodt, vagy biztosított megélhetésük érdekében. Ha mi, közvetlenül érdekeltek, így akarjuk: ezt a nagy terhet is vállalhatjuk, viselhetjük méltósággal, zúgolódás nélkül — a mieinkért. Egyet azonban mindenesetre ajánlanom kell. A végrehajtó-bizottság 1930. évi jelentése szerint a múlt év december 31-én egyházunkban 73.1o/o volt a nyugdíjintézeti hátralék, s bizonyosan tudom, hogy ennek legnagyobb része belépési járulék és tagsági díj. Hogy a hátralékbanmaradás a lehetőség szerint megelőzhető legyen s hogy a felszaporodott hátralékok egyes lelkipásztorokra elviselhetetlen teherré ne válljanak, elengedhetetlennek látok olyan intézkedést, mely a járulékok havonkénti lerovását lehetővé teszi, különösebben a kongnia és korpótlék havi összegeiből való levonás által, mi meg iez összegeknek az egyházmegyei pénztárak útján való szétosztásával járna. Úgy gondolom, hogy nem jelentene nagyobb nehézséget az államkincstárnál, ha az egyházmegyénként csoportosított lelkipásztorok államsegélye az egyházmegyei pénztárakhoz küldetnek meg egy összegben. Javára válnék ez a nyugdíjintézetnek, de maguknak a lelkipásztoroknak is. S úgy tudom, hogy ez az eljárás van gyakorlatban az állami tisztviselők nyugdíjjárulékainál is. A tervezet 29. §-a úgy, ahogy van, egyenesen végrehajthatatlan. Az 5<yo-os fenntartói járulékot a tag összes javadalma után az egyházközségek 20— 30o/o-a sehogy sem tudja befizetni. A dunántúli egyházkerületnek 1925-ben 65 egyházközsége volt, melynek évi állami egyenes adója nem érte el a 3000 pengőt, ezek között 13 olyan, mely 1250 pengőn is aluli s rendes lelkészi állomást tart fenn. S ilyen egyházközség bizonyosan sok van a többi egyházkerületben is. Azóta az OFB által kiosztott földbirtokokkal az állami adóalap a legtöbb helyütt emelkedett, de ezek a földek, egész értékükkel megterhelten, teherbírás tekintetében alig vehetők számításba. Hát lehet-e ezekre 125 pengőt, az állami egyenes adónak 5—7, esetleg több mint 10o/o-át lelkészi nyugdíjintézeti kezdő fenntartói járulék címén kivetni s azt rajtuk be is hajtani? Legyen szabad ezzel kapcsolatban becses figyelmét az ép most megjelent »Törvényjavaslattervezet az önkormányzati testület háztartásának rendezéséről« 45. §-ára felhívnom, melyből a mi akaratunk és reménységünk szerint aligha lenne ugyan törvény — de hát ez rajtunk kívül álló tényezőktől függ —, bizonyosan nem ötletszerűen került bele a tervezetbe s legalább is igen komoly és erős figyelmeztetés a közel jövő kilátásaira nézve a mi egyházunknak is; legyen szabad emlékeztetnem arra is, hogy a nyugdíjintézet nagyon széles körökben nem a legnép-
