Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-04-12 / 15. szám

64. oldal

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1931.

törvény rendelkezései úgy állapíttassanak meg, hogy kitűnjék az a nagy áldozat, amelyet egyházaink az iskolai terhek miatt hordanak. Az egyházi és iskolai adó teljes törvényi különválasztását azért sem tartjuk szükségesnek, mert az sértené azt az ősi elvet, hogy az iskolák mindenestül fogva az egyház testéhez tartoznak. Arra, hogy mindenkor tisztán álljon az egyes •egyházaknak az iskolákra fordított áldozata, teljesen •elegendő a költségvetésben és számadásban a kimondottan iskolai tételeket elkülöníteni. Ezt az egyes egyházmegyék már eddig is megtették és az egyes minták kibocsátásakor az egyetemes konventnek módjában fog állni általánosan gondoskodni ez óhaj keresztülviteléről.

A tiszántúli egyházkerület a hevesnagykunsági egyházmegye javaslatára egyházi adókataszter készítését óhajtaná, amelynek alapján az adósegély méltányosabban volna szétosztható. Egy ilyen kataszternek az egyetemes konvent által elkészíttetése sok tekintetben tanulságos volna, de az adósegély revíziójára ma alig lehet gondolni. Ugyanis kétségtelen az, hogy óriási munka és költség csak alig számbavehető eredményeket hozna létre. Bizonyos az, hogy ahol kezdetben több volt az adósegély, ma magasabb az adó. De az is bizonyos, hogy ugyanezeken a helyeken ma is aránylag magasabb az adósegély, mint a. talán valamivel mérsékeltebb adót viselő középnépességü adósegélyes egyházakban. A törpe egyházak kedvéért minden adósegélyt elvenni az iskolákat fenntartó, nehéz helyzetben levő közép vagy épen fejlődő •egyházaktól amiatt, mert a törpe egyházak kétségtelenül csak hiveik igen súlyos megterhelésével tarthatók fenn, mégsem volna egészen igazságos és előrelátó intézkedés.

A solti egyházmegye a hivatalnoki földhasználatból származó földjövedelem polgári év szerinti könnyebb megosztására nézve törvényhozási egységes rendelkezést kíván. Bármely fontos is ez a kérdés, a különböző gyakorlat folytán annyira szétágazó és megoldása teljesen előkészítetlen, hogy tárgyalásába sem mehet zsinatunk. Egyébként semmi akadályát sem látnánk, hogy az egyházkerületek megfelelő óhajtására, az egyetemes konvent egy későbbi intézkedéssel egyeztetné az ellentéteket és az egész országra egységes rendelkezést tenne.

A gömörtornai egyházmegye biztosítási és hitelügyleteinek önálló ellátásával óhajtana új anyagi erőforrásokról gondoskodni. Erre a konventet látná alkalmasnak egy a zsinat által mellé rendelt gazdasági és pénzügyi szakosztállyal. Mint a javaslat is mutatja, a kétségtelenül nagyjelentőségű kérdés a konvent elé tartozik és zsinati határozattal nem erőszakolható.

Különös elismeréssel és hálával kell kiemelnünk a dunántúli egyházkerület által felterjesztett új törvénytervezetet, amely az őrségi egyházmegyéből került fel az egyházkerületre és amely dr. Tornyos György egyházmegyei ügyész és tanácsbiró alkotása. Ez a törvénytervezet lényegi változást nem sokban, bár mindenkor előnyösen létesít a javaslatban, de rendkívül szerencsésen valósítja meg azt a kívánalmat, hogy a tervezetet a törvény kezelhetőségét megkönnyítő, könnyen áttekinthető rendszerbe kell foglalni s az egy fogalomkörbe tartozó szabályokat csoportosítani kell. Ez a kivánalom egyébként már a zsinati pénzügyi bizottság ülésén is elhangzott. Örömmel ragadtuk meg tehát az alkalmat, hogy a dr. Tornyos-féle tervezet beosztását az új átdolgozásnál alapul vegyük

s a javaslatot megújított formában bocsássuk a zsinat elé, e tekintetben természetesen minden érdemet a kiváló szerzőre, dr. Tornyos György úrra hárítva át.

Varga Sándor Dr. Antal Géza

előadó. elnök.

Az Istenhez való közeledésről.

Pár héttel ezelőtt a nagytiszteletü lelkész úr szives megbízásából belmissziói bizottsági tagtársaimmal Kaposvárra küldettem, hogy dr. Ravasz László püspök urat hallgassuk meg, akit úgy a mi egyházunk lelkészei és nagyjai, valamint a többi magyarországi felekezetek kiválóságai úgy ismernek, mint nagytehetségű, aranyszavu egyházfőt.

Arra intett ő ott bennünket, hogy közeledjünk Istenhez. A Duna — úgymond — Németországban ered és ösztönszerüen közeledik a deltához, a véghez, a tengerhez; a mátkapár is folyton közeledik egymáshoz, hogy célját elérhesse, hogy boldog lehessen, csak az ember oly ostoba, hogy félrevezetésből, vagy álműveltségből, tudálékosságból, vagy múlandó, földi javakért való telhetetlenségből nem közeledik az Istenhez. Pedig Ötőle jön minden jó adomány, csak Ő tehet bennünket boldoggá. Már pedig a földön nagy kincs a boldogság, melyet nem ád sem a pénz, sem a vagyon, hanem ahhoz — mint a püspök úr is mondá — szív és tehetség kell, mert — úgymond — ha a jó Isten egy szívtelen embernek minden kincset és áldást megadna, nem volna elég neki, kívánná a szomszédjáét, tehát nem lenne boldog.

Testvéreim! Egy tapasztalatomat mondom el. Kaposváron létemkor nagyon megragadta a figyelmemet, hogy a testvér katholikus egyháztagok alig tudják egymást kerülni a templomba be- és kimenetelkor. Urak és szegények egyformán akarnak közeledni Istenhez. ,És mi reformátusok, akiknek az is megadatott kegyelemből, hogy talán tisztább és egyszerűbb utakon haladhatunk és közeledhetünk Istenhez, mi letérünk ez útról és megyünk a burjánok közé, a bűnbe, a kárhozatba.

Tudom, hogy egyházunk tagjai közül sokan azt mondják, hogy embere a papnak, azért beszél így. Ezekhez az a szavam, hogy igazuk van, mert én tisztelem és becsülöm a nagytiszteletü urat, mert, hogy ref .vallásom tisztaságát megismertem, nagyrészben őneki köszönhetem. De tévednek, akik azt hiszik, hogy én a nagytiszteletü úr anyagi érdekeiért beszélek, hisz erre semmi szükség sincs, mert az ő járuléka biztosítva van akkor is, ha egyetlen egyháztag sem jelenik meg az Isten házában. De mélyen sebzi meg a szivét a tudat, hogy ő minden tudását, tehetségét latba veti a hívekért s mégis hasztalan, eredménytelen.

Testvéreim! Be kell látnunk, hogy úgy vagyunk a bűnnel és Istennel, mint a beteg a sebbel és orvossal. A beteg, valamely testrészén egy fekély támad, de mert kezdetleges, nem törődik vele, csak akkor megy orvoshoz, mikor már a fekély üszkös, égető. A mi lelkűnkön is van egy fekély, bűn a neve. Nem akarjuk észrevenni, csak akkor keressük az orvost, a jó Istent, amikor már az elmúláshoz közeledünk.

Hallottam egy esetet, 30 évvel ezelőtt történt községünkben. Egy felebarátunknak szomszédai mondták, hogy jöjjön Isten házába, ő azt felelte, hogy a. tavalyinak sem vette hasznát. Később az illető súlyos beteg lett, akkor ő kérte családját, hogy menjenek