Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-03-01 / 9. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 9. szám. Pápa, 1931 március 1. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE----------------------------------------------- megjelenik minden VASÁRNAP. --------------------—............................. FELELŐS SZERKESZTŐ : PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. 1GAZG. PAPA, FŐ- , A. FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANAR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. Kijelentés és Szentirás. Tény az, hogy mindent a megelőző nemzedékektől örökölünk. Semmit sem hozunk magunkkal a világra, I. Tim. 6:7. Fizikailag és pszychikailag, intellektuális és ethikai értelemben a körülöttünk levő világtól függünk. Vallási téren sincs ez másként. A kijelentés, amely történelem, nem jöhet hozzánk másként, mint a legtágabb értelemben vett tradició útján. Arról a kérdésről, hogy ez a kijelentés miért nem adatott mindegyik embernek, voltaképen szó sem lehet. Ez a kérdés feltételezi, hogy a kijelentés semmi mást nem tartalmaz, csak tant, és elfelejti, hogy az történet s más nem is lehet. A kijelentés centruma a Krisztus személye. És Krisztus történeti személy; emberré létele, szenvedése és halála, feltámadása és mennybemenetele megismételhetetlen. Igen, az egyenesen hozzátartozik az ivoaQxmig-hqz, hogy Ő belépjen a történetbe és az idő formájában éljen. Nem lehetett volna mindenben hasonló hozzánk, ha nem vetette volna alá magát az időnek és térnek, a levés törvényének. A kijelentés, nem úgy mint tan, hanem mint inkarnáció, természetszerűleg nem lehet más, csak történet, vagyis határozott időhöz és határozott helyhez kötött esemény. Az inkarnáció a létezésnek, éyo> tiiu, Ján. 8:58. és a levésnek, aaot; éysvezo, Ján. 1:14. egysége. Isten a kijelentésben is követi azokat az alapvonalakat, amelyeket az emberek társasélete számára húzott. Az emberiség nem individuumok aggregátuma, hanem organikus egész, amelyben minden egymásból él. A kijelentés követi ezt a törvényt, az újjáteremtés a teremtéshez kapcsolódik. Amint minden egyes területen, úgy a vallásban is a tradició eszköze útján részesülünk az emberiség javaiban. Ez is hozzátartozik az inkarnáció eszméjéhez. Ez maga esemény, amely egyszer megtörtént az időben, de minden ember tulajdonává válik a tradició útján. Hogy ez a kijelentés az embereknek még csak egy kis számára szorítkozik, az olyan nehéz probléma, amit később közelebbről is meg kell vizsgálni; de ez a magában véve megrendítő tény azoknak, akik ismerik a kijelentést, nem szolgálhat okul arra, hogy azt elvessék. Sok nép él a nyers barbárság állapotában. Ez is Isten akarata és jótetszése szerint történik. De azért senkinek sem jut eszébe, hogy emiatt megvesse a civilizáció áldásait. Rousseau rajongott a természeti emberért, de azért nyugodtan megmaradt Franciaországban. Az emberiség ideális javainak hordozója a nyelv és a nyelv oüq^-a az Írás. Ehhez is alkalmazkodik Isten a kijelentésben. Hogy teljesen beléphessen az emberiségbe és egészen tulajdonává válhassék annak, a kijelentés az írás {.lOQtpi-ját, (ryr^ia-\át veszi fel. Az írás a kijelentés szolgai formájaj A kijelentés centrális ténye, nevezetesen az inkarnáció, az íráshoz vezet. A próféciában és csodában olyan alacsonyra és mélyre száll le a kijelentés, hogy az emberinek, közelebbről a vallásos életnek legalacsonyabb formáit sem veti meg, mint eszközt. Maga a Logos nem csupán ávd-^oonog lesz, hanem öovlog, oagt;. Épenígy veszi fel a kijelentés igéje az irás tökéletlen, hiányos formáját. Csak így lesz a kijelentés az emberiség java. A kijelentés célja nem Krisztus; Krisztus centrum és eszköz; a cél az, hogy Isten újra lakozást vegyen teremtményei között s dicsősége nyilvánvalóvá váljék a kosmosban. Qtog %a navca tv naoLv. Bizonyos értelemben ez is tvavÜQccnuaGig cov d'tov, Istennek emberré levése. És hogy ez a cél megvalósuljon, a kijelentés szava írásba megy át. Tehát az írás is eszköz, instrumentum és nem cél. Az Istennek Krisztusban való emberrélételéből következik, bizonyos értelemben folytatása annak, út, amelyen át Krisztus lakozást készít az ő gyülekezetében; praeparatio viae ad plenam inhabitationem Dei. S amikor Isten az Ő népével együttlakozik, akkor az írás is eléri a maga relog-át, végét és célját, I. Kor. 15:28. Épúgy, mint a kijelentés, ez is csak egy actus transiens. Ezáltal világos lesz az a viszony, amelyben írás és kijelentés egymással állnak. A régebbi theologia a kijelentést majdnem teljesen azonosította az Istentől ihletettséggel, az írás adományával. A kijelentést csak mellékesen hozta szóba és nagyon szűk értelemben fogta fel. Úgy látszott, mintha az írás mögött semmi sem állna. így ez teljesen izoláltatott és azt a látszatot kapta, mintha hirtelen az égből hullott volna alá. A kijelentésnek, mint történetnek hatalmas koncepciója, amely az esettel kezdődik és a parousiában végződik, a tudományos theologia előtt szinte teljesen idegen volt. Ez a nézet tarthatatlan. A kijelentés a legtöbb esetben megelőzi az inspirációt és sokszor hosszú idő választja el tőle. Istennek az ősatyák között, az Izrael történetében és a Krisztus személyében történt kijelentését először csak századok és évek múlva Írták meg; s a próféták és apostolok is kijelentéseiket gyakran azok vétele után foglalták írásba, pl. Jer. 25:13, 30:1, 36:2. v. Emellett sok dolgot, ami pedig a kijelentés köréhez tartozott, amikor megtörtént, egyáltalán nem foglaltak Írásba, ján. 20:30, 21:25. Sokan, mint Illés, Elizeus, Tamás, Nathanael stb. ki jelentési orgánumok voltak s mégsem írtak egy könyvet sem, amit a canonba felvettek volna, ezzel szemben mások nem kaptak kijelentést, nem műveltek csodákat és mégis Írásba foglalták azokat, ilyenek pl. sok történeti könyvnek az irói. Továbbá a kijelentés különböző formákban, álomban, vízióban stb. történt és az volt a célja, hogy ismertté tegyen valami olyant, ami addig elrejtett, titkos volt; ezzel szemben az ihletés mindig az Isten Lelkének az öntudatra gyakorolt hatása volt azzal a céllal, hogy az írás tartalmát garantálja.
