Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-13 / 50. szám
1931 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 233. oldal. másokat fegyelmezni? Aki nem végzi el kötelességét az iskolában, hogyan fogja az megállani helyét kint az életben? És épen azért a lusta, kényelmes és rendbontó diákot nem tűrte meg az iskolában! Az első kérdés most az lehet, hogy vájjon volt-e szükség ilyen vasfegyelemre a pápai diákokkal szemben? A helyzet vizsgálása azt mutatja, hogy igen. Ha a sedes jegyzőkönyveit lapozgatjuk, úgy találjuk, hogy a törvényekkel még a szenior és az ő segítőtársai: a jurátusok is nem egyszer összeütközésbe kerültek. Ennek pedig legfőbb oka az volt, hogy a bentlakás a száműzetés óta ismeretlen volt Pápán. A diákok a városban laktak szerteszét. És ha voltak a Márton alkotta törvénykönyvet megelőzőleg is törvényei a pápai diákoknak, melyek magaviseletüket szabályozták, azért természetszerűleg lényegesen több szabadságuk volt, mint most, mióta a főiskola nagy épülete megépült s a tanulók állandó felügyelet mellett együtt laktak bent a kollégiumban, ahol reggeltől estig pontosan elő volt Írva viselkedésük, öltözködésük, sétájuk ideje stb. Így nem is csoda, ha nem egykönnyen törtek bele a rend igájába. Az eddigi pápai diákélet után bizony nehéz volt a törvényeket megtartani'. De épen azért volt szükséges a fegyelmezéssel is építeni a pápai kollégiumot. A másik kérdés az, hogy vájjon, ha Márton ilyen szigorúan kezelte diákjait, vájjon azok nem gyülölték-e meg őt, vagy nem féltek-e tőle és vájjon mikor egyszer megszabadultak az iskola »klastromi szigorúsági!« falai közül, hol oly kemény »fabrikai rend« uralkodott, nem felejtették-e el őt teljesen, vagy ami még kiábrándítóbb gondolat, nem haraggal és gyűlölettel gondoltak-e vissza professzorukra? De megint csak a tényekre mutatva felelünk: Nem! A pápai diákok a nagy szigorúság dacára is szerették professzorukat. Létszámuk folyton növekedett és pedig, amint Tóth Ferenc, Márton egykori professzortársa, a későbbi dunántúli nagy püspök megállapította, igen sokakat épen Márton István neve hozott ide! És az innen kikerült tanítványok legtöbbjében a hála érzése maradt meg, szigorú, de az élet sok viszontagságára hasznosan előkészítő professzoruk iránt! Csak egynéhány adat erre vonatkozólag is. Halála után alig egy-két héttel, volt tanítványai egy hatalmas összegű »Márton m/^&?«-alapítványt gyűjtenek. Ugyancsak tanítványai állítják fel halála után másfél esztendővel sírja fölé a ma is ott álló díszes márványobeliszket. Egyik volt tanítványa sajátkezüleg márványtáblába vésve örökítette meg emlékezetét. Ma is meg van ez a tábla a főiskola régiségtárában. És végül ugyancsak tanítványai által gyűjtött összegből évtizedekkel halála után márványszobrát is leleplezik. Szobra ma ott áll a főiskolai könyvtár nagytermében! Mindebből világos, hogy Márton szigorúsága nem a zsarnok szigorúsága és kegyetlenkedése volt tanítványaival szemben, hanem az atya szerető szigorúsága. Ő maga egész életét munkában töltötte s megkövetelte, hogy tanítványai is így cselekedjenek. Minden idejét arra szentelte, hogy tanítványait oktassa, nevelje — lelkét is eléjük terítette, — de megkövetelte, hogy oktatásait megtanulják, intéseit megtartsák. És tanítványai, szigorúsága dacára is, rajongtak az igazságos professzorért. Mert szigorúságán keresztül is megérezték azt a szeretedet, mely profeszszorukban irántuk égett s lobogott! •*- - * Márton István emlékét idézzük most is. A hálás utódok kegyeletével! Úgy, mint akik tudjuk, hogy Márton Jstván nélkül ma nincs pápai főiskola s nincsen pápai diák! Pápai diákok! Hódoljatok Márton emlékének és véssétek szivetekbe, amit ő irt elétek, pápai diákok -elé: y>Ne légyen hát... soha semmi idő, semmiféle környiilállás, semmi veszedelem, amelyben kegyelmetek ezen oskola eránt való háládatos köteleztetéseket csak legkisebbe is megsértenék s ezt ennek jóakarói, baráti s ellenségei közt rettenthetetlen bátorsággal ne védelmeznék... Maga pedig az ö dicsőségét s embereinek igaz javát s boldogságát szerető jó Isten tegye kegyelmeteket a maga dicsőségének s az ő Fia a Jézus vallása gyarapításának s előmozdításának hasznos és hathatós eszközeivé, hogy mi és minden ember atyánkfiái, akik élünk, kegyelmetekben minden reménységeinknek örömünkre való beteljesedését szemlélhessük s hogy még a késő maradék is kegyelmetekben dics ek ed hessék /« H aS@®®®@®®®®®®®@®®®®®@®®®®®® ®®®®©®@@@ © ® 8 VEGYESEK 1 ®@®®@®@®®®®®®®®®®®®®@®®®®@@®®®®®®®®®§)@;(e} — Dr. Révész Kálmán tiszáninneni püspököt országos részvét mellett temették el december 7-éu. A gyászszertartást dr. Ravasz László püspök végezte, a temetőben dr. Enyedy Andor miskolci lelkész beszélt. A temetésen egyházkerületünket dr. Antal Géza püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok urak képviselték. — Mándi Márton István emlékezete. A pápai kollégium halhatatlan emlékű újjászervezőjének, Mándi Márton Istvánnak emlékezetét kegyeletes ünnep keretében újította fel halála 100-ik évfordulója alkalmából a pápai főiskola. Az ünnepet dr. Antal Géza püspök úr nyitotta meg, előadván, hogy elsősorban az ifjúságnak van szánva pótlásául a szeptemberi ünnepnek, melyen a maga egészében jelen nem lehetett. Majd markáns jellemzésben vonultatta fel a kollégium nagyjait, akikhez a ma különlegesen iinnepelten kívül Kocsi Csergő Bálint, Tarczy Lajos, Bocsor István, a tanífványok közül pedig — csak a legnagyobbakat említve — Petőfi és Jókai tartoznak. A magasan szárnyaló püspöki megnyitó után Mándi Márton Istvánról két egyaránt nagybecsű előadást hallottunk: dr. Tóth Endre theol. tanártól, aki a bámulatos energiájú iskolaépítő Mártonról és dr. Trócsányi Dezső theol. tanártól, aki a tudósról, a Kantot nálunk először hirdető professzorról szólották alapos és érdekes fejtegetésekben. Frenetikus hatást aratott Medgyasszay Vince eh. kér. főjegyzőnek, a kitűnő poétának, Á köpönyeg c. verses elbeszélése. A bájos meséjü, ötletes humoru, művészi erejű költemény pályadíjat nyert, tárgya az, hogyan bíráskodott a szigorú Márton-profeszszor a tiltott malaclopó-köpeny viselése miatt saját későbbi veje felett. Kegyeletes és szép volt Fáber Kovács Gyula ódája is. mellyel a négyszázéves Alma Matert magasztalta. A költeményt Győr Sándor nagyon szépen szavalta el. Flasonlókép teljes elismerést érdemeltek a kollégium; ének- és zenekar számai is. Külön kiemeljük a Kiss Árpád kiváló vezetésével előadott Kéhler-féle ünnepi nyitányt, mely a zenekart ismét régi erejében mutatta be. Egy énekszámot a gyásza miatt akadályozott Tóth Lajos tanár helyett Nagy Gyula theologus vezényelt igen ügyesen. Kedves és hatásos volt a vegyeskar szereplése is. A lélekemelő ünnepet a Himnusz hangjai nyitották meg s a Szózat dallama zárta be.
