Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-29 / 48. szám
224. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. szellem kifejezésében, öntudatosításában; nem is rendszerének nagyvonalúságában, széles koncepciójában és zártságában: hanem főként abban, hogy a Ketnikai meginduló szubjektív ideálizmus dialektikus eszmefejlődését befejezte. Fichte megtagadta Kantot, ez viszont őt; Schilling FicHtéből indul ki, de elfordul tőle, Hegel élesen megbírálja Schellinget, s ha Schölling romantikus változásai egy lírai költő benyomását teszik reánk, a drámai Fichte mellett Hegel a klaszszikus epikus, a nyugodt tárgyilagosság, aki a sztoikus amor fati-jával állapítja meg, hogy a világszellem kifejtésében mit sem számít egy egyénnek, népnek a sorsa, mert mindez csak cseppje, része egy nagy hullámnak. »A kor folyam, mely visz vagy elmerít, csak úszója, és nem vezére vagy« — mondja Hegel után a mi Madáchiink; s a vérbeli epikus Arany is ezt vallja egy lírai költeményében, hogy az ember porszem csupán, amit »a sorskerék hurcol, s ledob«. Hegel hatásának titkát keresve rábukkanunk arra is, hogy bölcselőnk aki képes volt a »Phänomenologia« labirinthusát megírni, mely még a Tiszta Ész Kritikájánál is sokkal nehezebben olvasható, írt olyan munkákat is, mint a »Philosophie der Geschichte«, amelyet a fenomenológia mellett regénynek érez az ember, s ahol mégis olyan lapokra bukkanunk, melyeket a filozófus-érdeklődésű olvasó elbűvölve olvas, ahogy a zenebarát Beethoven muzsikáját hallgatja. Ez az igézet természetesen Hegel olvasása közben sem terjed nagyon túl a szövegen: a varázs elmúlik, s mi Goethe szavaival érezzük: »Alles vergängliche ist nur ein Gleichnis«, s Pál apostollal mondjuk: »Tükör által látunk«. Hegel a bölcselet egyik legösszetettebb egyénisége. Modern Plotinos: az »ős-egy«-ből indul ki, aki a teljes tét, de nem akar önmagában maradni, mássá lesz — természetté, világgá, s fejlődése alatt tudattá, öntudattá válik az emberben, s az ember »abszolút tudás«-ában (a Flegel filozófiájában) visszatér önmagába. Ez az »ős-egy« a kóyog, »az ész, amely szubsztáncia és végtelen hatalom, minden természeti és szellemi életnek végtelen anyaga, s egyúttal végtelen forma, a maga tartalmának érvényesítése«. Platóntól tanulta Hegel, hogy a tapasztalati valóság a maga tünékeny múlandóságában nem lehet a valódi létező; igaz léte csak az eszmének van, s az érzéki valóság csak annyiban van, amennyiben az eszmében részesül. Aristotelestöl, hogy az eszmék nem válnak külön a tapasztalati valótól, hanem mint ható erők formát adnak az ön;magában nem létező anyagnak; ls a világ alakulása nem egyéb, mint a végső entelechia felé való mozgás. Plotinosnál látja, hogy az »ős-egy« először a szellemet (vove) sugározza ki önmagából, s ez lesz a világ építőmestere. Ebben láthatjuk Hegel görög örökségét (Herakleitos-szal is rokon!). A középkor transzcendens világfelfogásával szemben az újkor immánentizmusának hive: Isten itt működik előttünk a világ dolgaiban. Kanttól átveszi az ész szuverénitásának tételét, Fichtétől tanulja, hogy a világ csak egy lehet, amelyet az ész produkál, de mig Fichte a Kant magánvaló világát, mint a világ fölösleges és értelmetlen megkettőzését elveti, Hegel fellebbenti a Ding an sich fátylát, s a szellemben találja meg a világ lényegét. * Hegel tanítását hazánkban először Tarczy Lajos pápai professzor hirdette 1833 novemberétől kezdve. 1834 tavaszán a veszprémi egyházmegye gyűlésén (május 11-én) már azt a vádat emelték ellene, »hogy a pápai kollégiumban a Hegel filozófiája tanításával a gyenge tanulók szive métellyel töltetik el, obseuránsokká, babonásokká tétetnek« (Liszkay József: Tóth Ferenc életrajza 51.). Követelték a kritikai filozófia visszaállítását. A bölcs szuperintendens nem ad helyt üres vádaknak, felhívja Kazay Gábor segédgondnokot, aki a követelést hozzájuttatta, hogy a »vádemelő urak« »vádjaikat Hegel szavaiból merítve, Írásban adják be« (u. o. 54.). Mi történt ezután, levéltári kutatásnak kell tisztáznia. De 1835 dec. 10-én a püspök már levélben hívja fel T\arczy Lajost, feleljen a következő öt kérdésre: 1. nem tagadja-e a lélek halhatatlanságát, 2. nem tanít-e pantheizmust, 3. nem vezet-e tanítása vallási kételyre, 4. nem veszélyezteti-e a vallást és erkölcsöt, 5. miért olyan homályos? (A Pápai Főiskola Értesítője 1908. Sebestyén Dávid: Tarczy Lajos életrajza 37.) Tarczy Lajos két hét múlva benyújtotta védelmét, s többek közt ezt mondja: »S meggondolván, hogy a Pápai Főiskola eddig is azért nyert némi fontosságot s nevezetességet hazánkban, hogy ebben egy újabb filozófia taníttatott, érezvén továbbá azon kötelességemet, mely szerint én mint a jelenkorban a jelenidő filozófiáját, nem pedig egy régebbi kor műveltségi lépcsőjéhez illőt ta tozom tanítani, ... ráhatároztam magamat ezen valóban nehezebb és sokkal spekulativusabb filozófia tanítására«... 1836-ban a Tudományos Gyűjtemény 8. számában jelent meg egy támadás Tarczy Lajos iskolai jegyzete, észtana ellen N. J. aláírással. Az elfogult irás a Márton-Knig iskolából került ki, s talán nem csalódunk, ha szerzőjét abban a Németh Jánosban keressük, aki Tarczy Lajos külföldi útja alatt a bölcseleti tanszéket ellátta. Németh János ez időben már tótvázsonyi pap volt, s a legelső támadás Tarczy hegelizmusa ellen a veszprémi egyházmegyéből indul ki már 1834 tavaszán. A megtámadott szerző a Tud. Gyűjtemény 1836. 11. számában válaszolt, megcáfolva azt a hirt is, hogy ellene vizsgálat indult volna meg. Erdélyi János azt írja, hogy Tarczy Lajosnak végül is megtiltatott Hegel filozófiájának tanítása. A közelebbi adatokat levéltári kutatások lesznek hivatva felderíteni: az egyházkerületi közgyűlés szűkszavú jegyzőkönyve az 1838. Révkomáromban tartott gyűlésnek azt a határozatát örökíti meg, miszerint kimondja a szuperintendencia, hogy a filozófia tanítása a mennyiségtan-természettudománytól elválasztatik s »a kritika filozófiának tanítása a most megválasztott oktató úrra (Czibor Ferencre) bízatott«. Hegel filozófiájának tanítása tehát Pápán egyelőre véget ért, a kantiánus K/'ug hangzott újra az előadó teremben. 1848-ban azonban már újra bevonul Hegel Kerkápoly Károly professzorságával, s ő neveli többek közt a nagytudásu és nagyszorgalmu Molnár Aladárt, a pesti teológia bölcselettanárát, majd Eötvös József tanügyi reformjainak hasznos előkészítőjét, számos tanulmány s a klasszikus »Magyar közoktatásügy a XVII1. században« c. munka íróját. A magyar hegeliánusok legkitűnőbbjei közül csak Erdélyi. János sárospataki tanár táplálkozott más forrásból, a többiek pápaiak voltak. Főiskolánk jubiláns évében a Hegel centennáriummal kapcsolatosan ezt méltónak tartottuk feljegyezni. Dr. Trócsányi Dezső. — Kérelem. Felkérem mindazokat az egyházakat, amelylyek a karácsonyi ünnepek alkalmából kis, vagy nagy legátust valamely okból nem fogadhatnak, hogy e körülményt december 6-ig bejelenteni szíveskedjenek. Később érkező bejelentéseket figyelembe nem vehetem. Dr. Pongrácz József főiskolai igazgató.
