Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-22 / 47. szám
220. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAK 1931. Akik tanítványai voltunk, mély megdöbbenéssel olvastuk a Dunántúli Protestáns Lap hírrovatában a szomorú hirt, hogy nt. Mokos Gyula nyug. tanár meghalt. A még erőteljes férfiú, ki oly sokat adott testi erőinek folytonos gyakorlására s edzésére, ki oly erős szervezettel rendelkezett, amilyennel kevés halandó s kinek életidejét a legvégső emberi korig gondoltuk terjedni: ime eltűnt az élők sorából. Alig-alig tudjuk magunkat beleképzelni a szomorú valóságba mi, kiket tanított, nevelt s bölcs tudásával s áldott jóleikével vezetett s irányított. Kunszentmiklósról választották meg Pápára 1883- ban képezdei igazgató-tanárnak, hol a pedagógiai tárgyakat tanította. A képzőt magas színvonalra emelte nagytudásu vezetésével, tekintélyével s növendékeivel szemben tanúsított jóindulatával. Nagyon komoly s zárkózott életű embernek tartották őt azok, akik vagy nem, vagy felületesen ismerték, pedig nem ilyen volt. Tanártársai tisztelték s szerették az egyeneslelkü s nagytudásu tanárt. Főtiszteletü Németh István, későbbi nagyérdemű püspökünk s főtiszt. Révész Kálmán jelenleg tiszáninneni püspök, akkor mindketten theologiai tanárok társaságában érezte magát legjobban, kik benső barátai voltak. Tanítványaival szemben szigorú, de jóakaratú volt s mi rajongásig szerettük őt. Emlékezem egy jelenetre, mely a nyolcvanas években történt. Egy idősebb tanférfiú rosszakaratulag bírálta s okozta túlszigoruságáért s mi, kik jelenvoltunk, oly lelkesedéssel védelmeztük jó tanárunkat, hogy szégyenkezve távozott körünkből a sértegető. M.eg is érdemelte, mert hivatását oly mélytudással s oly lelkes odaadással végezte, hogy ritka tanárról lehet ezt elmondani. Előadási modora s bámulatos tudása lebilincselt mindnyájunkat. A pedagógiai tárgyakat oly eredménynyel tanította, hogy mindenki megértette s tudta; valósággal fanatizált bennünket. Oly rend és csend volt az órái alatt, hogy csakugyan meg lehetett hallani a légydongást. Méltóságteljes magatartásával, szemének egy rebbentésével már megfékezte az esetleg magáról elfelejtkezettet. Feleletek alkalmával már szófukar volt. Feladta a tételt s megkívánta, hogy a növendék szabatosan előadja azt, amit értenie kellett. Ritkán szólt közbe, da ha az előadó mellékvágányra tévedt: egyegy szóval, kérdéssel helyreigazította. Ha ez nem volt elég, »Üljön le!« figyelmeztetéssel adta tudtára elégedetlenségét. Elégteleneket nem jegyzett noteszébe, hanem az általános tudás szerint osztályozott. Csak azokat buktatta el, akik nem tanítóknak valók voltak. Növendékeiről pontos jegyzéket vezetett, melyből ellestük a következőket: »Makacs, de becsületes«. »Nehézfejü, de szorgalmas.« »Éleseszü, de hanyag« stb., szóval minden tanítványát ismerte lelki előnyeivel s fogyatkozásaival. Rendet követelt példaadásával a magaviseletben, tanulásban, beadott dolgozatokban s ruházatban egyaránt. A gyakorlati tanításokat, melyeknél a II. évesek mint figyelők vettek részt, de a III. és IV. évesek felváltva tanítottak: szigorúan megbiráltatta előbb a tanítónövendékkel, utóbb osztálytársaival, majd a vezetőtanítóval. Végül ő ítélt, de irányított is. Azt akarta, hogy a vezetése alól kikerült tanító igazi népnevelő és egész ember legyen. Kevés fizetéséből sok szegény ifjút segített ruhával, könyvvel stb. Mindezeket oly finom érzékkel tette, hogy az illető önérzetét ne érintse. Rendesen valami csekély irodai munkával bízta meg ezeket s dúsan fizetett. A kiválóbbakat előtornászókká nevezte ki s tetemes honoráriumot eszközölt ki számukra. Midőn a pápai képzőt a székesfehérvári kerületi gyűlés 1890 augusztus 18-án megszüntette, a neki felajánlott tiszteletdíjat vagy kielégítést nem fogadta el. Ez nemcsak önérzetére, hanem páratlan becsületességére is rávilágít. Budapestre ment tanárnak. Azután ritkán hallottunk hirt felőle s most, midőn halálhírét vettük, felújul lelkűnkben kedves és felejthetetlen emléke. Mi, akik neki köszönhetjük minden tudásunkat, minden pedagógiai ismeretünket, fájó szívvel búcsúzunk tőle s lelkünk egész melegével kívánjuk, hogy nyugodjék békével s legyen boldog túlvilági élete! M.i halóporában is áldjuk nagytiszteletü Mokos Gyula felejthetetlen, kedves tanárunkat. Nagypirit. Parragh Dezső ref. elemi isk. igazgató. . y — /* i KÖNYVISMERTETÉS * 1 A pápai református főiskola története 1531 — 1931. írta dr. Lom pért h Géza. Ára 4 P. A mű tudományos értékét dr. Antal Géza püspök úr az Előszóban így határozza meg: »Nem a história száraz adatai azok, amiket itt egybegyűjtve találunk. A történelemmel szakszerűen foglalkozó költő képzelete eleveníti meg a múltat s varázsolja azt előttünk végig pergő, élő valósággá«. Igen, mintha az a 400 év nem is múlt volna, hanem összesürített jelen s Lampérth Géza nem a XX. század kiváló Írója volna, hanem a személytelen pápai diák: azt az összesürített jelent végig éli az Íróban s olvasóban a pápai diák. Két ősharang csengésére korán felkelünk, — a korán-t nem reggeli 3, a későn-t nem esti 9 órának jelezzük, — korán kelünk, hajnali 1531-kor s éljük, éljük a pápai diák életét s mikor 1931-hez értünk, nem fáradt el, nem álmos még a pápai diák, délelőtt van még csak, — esti 9 óra, mikor a fáradt diáknak le kell feküdnie, soká lesz még, nagyon soká. Még Tevelen sem szállt rá a kollégiumra az éjjel, ne is. szálljon soha. A kollégium él. Járjuk az íróval épületeit sorba. Homály ha hökkent, Debrecen, Patak csillagát hozza, külakadémiák, magyar országos törvények, korszellem fényén vezet Lampérth tovább. Ami hijja van a fénynek, kiegészíti a képzelet, de annak kevés a dolga s nagyon sietős az útja: — a jövőt festi dicsőnek. De mennyi kincs a könyvben! Megpróbáljuk összesürítve adni a tartalmát. Ilyen műhöz ez a méltó ismertetés. A kincsek, a kincsek! 1. Rész. Az iskola külső története. Mohács után a szétdúlt hazában a nemzet ősereje szellemi harcban iparkodik veszteségét pótolni. E nemzetépítő szellemi harcban előljártak a már a mohácsi vész előtt megindult s utána újabb erőre lendült reformáció vezérei. Mohács után csakhamar megnyílnak a protestáns iskolák ajtajai, a XVI. század folyamán 166, az elsők között a mezőtúrival, patakival a pápai. Két kis harangján az 1531-es évszám, de az iskola legrégibb, 1585-ben Írott legrégibb törvénygyűjteményé-
