Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-25 / 4. szám

1931. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 17. oldal. .......... ........................................................... KONYV1SMERTETES A IE ■ — — *4) Istentiszteleti Rendtartás a magyar református egyház számára. Megállapította az országos zsinat 1929. évi 556. számú határozatával. Budapest, 1930. Bethlen Qábor irodalmi és nyomdai rt. nyomása. Ez a mintegy 20 iv terjedelmű mű igen nagy érté­keket foglal magában, határozottan irodalmi nyereséget jelent és nélkülözhetetlen tanácsadó az új liturgia be­vezetésénél. Amilyen nagy örömmel vettük kézhez tanul­mányozás végett, éppen olyan nehéz helyzetben vagyunk, midőn ismertetést kell Írnunk róla. Tagadhatatlan, hogy bizonyos apriorival veszi kezébe minden református lel­kész, mivel magyar református egyházunk kiválóságai szerkesztették. Összeállította és túlnyomó részben irta dr. Ravasz László, a dunamelléki egyházkerület kiváló püspöke és átnézték, tehát legelőször és kétségkívül igen alaposan megbírálták a másik három egyházkerület tudós püspökei. Azután az egyedül hivatott szerv, az országos zsinat elfogadta és megállapította. Ez a körülmény rend­kívül megnehezíti a Rendtartás értékelését. De ha mind­ezt nem tudnók is, azaz a tekintélytisztelettel járó elő­ítélet nélkül vettük volna kézhez ezt a könyvet, nagyon bajos volna, csak igaztalanul és hozzánernértéssel lehetne erről olyan kritikát mondani, mely csupán a hibákat em­líti meg, az értékek mellett azonban észrevétlenül [Szo­kott elhaladni. Vannak, egész bizonyosan, akiknek az a nézete er­ről a könyvről, hogy az Agenda és az általánosan ismert zsinati határozat után nem sok értelme volt a parochiá­­lis könyvtárban soronkivüli számként a Rendtartást ki­nyomatni. Megváltjuk, hogy a könyv átlapozásakor ne­künk is az volt az első impressziónk, hogy az Istentisz­teleti Rendtartás kevés új anyagot tartalmaz, mert anyaga kétharmad részben a református egyházi könyvtár szin­tén soronkivüli számaként, 1927-ben megjelent refor­mátus liturgiás könyvben, illetve az 1930. évi konventi jegyzőkönyvben (380. 1.) feltalálható. Új anyag benne a IV. és VI. rész. Mi még sem mondjuk, hogy felesleges volt azoknak a Rendtartásba felvétele, mert ennek tanul­mányozása és alapos megfontolás, tudományos és gya­korlati szempontok megláttatták velünk, hogy az Isten­­tiszteleti Rendtartásnak, mint műnek, oly egésznek kell lenni, hogy belőle semmi sem hiányozhat, ami egy ily mű lényegéhez hozzátartozik és egy ily rendeltetésű mű­ben nem lehet utalásokkal megnehezíteni a kitűzött cél el­érését. Nem volna semmi értelme annak, hogy részletekbe bocsátkozva, darabonként foglalkozzunk a Rendtartás anyagával. Általánosságban mondjuk meg róla a véle­ményünket: a maga egészében és részleteiben nagy a tudományos és gyakorlati értéke. Tudományos értékét valószínűen kevesen keresik és fogják felismerni, pedig teljes református liíurgikát kaptunk benne. Kiforrott liturgikai és homiletikai néze­tek lecsapódásai úgy az első részben foglalt Rendtartás elméleti alapvetése és gyakorlati utasításai — mert ezek­nek is tudomány kell, hogy képezze az alapját —, mint a példatárban felvett beszédek. Imádságai, bár nem kö­vetik a liturgiális imák általánosan elfogadott, belső szer­kezeti tagoltságát, de teljesen megfelelnek a Rendtar­tásban kifejezett kivánalmaknak (8. és 9. 1.) és klasz­­szikus veretű kultikus imádságok. Ebből a szempontból a lectionáriumot és textuáriumot nem tekintjük a ma­gunk részéről a mű VI. részének, hanem függeléknek. Ilyenül is szánta a tudós és igen illusztris szerkesztő­­bizottság, ami a hozzáirt előszóból (293. 1.) s leghatá­rozottabban kiviláglik. »Távolról sem jelenti azt, mintha itt valami református perikópa-rendszert akarnánk meg­alkotni, mert a Biblia örök igazságainak szüntelen tuda­kozására kötelezett református igehirdető lectio és tex­tusválasztása szabad.« Gyakorlati értéke szinte kézzel fogható. És itt nem elsősorban a mintákra (III., IV., VI. rész), hanem in­kább az I. részre gondolunk. E nélkül a könyv nélkül igen nehéz lett volna az új liturgiát életbe léptetni és valószínűen csak elvben, vagy zsinati határozatban való­sult volna meg a magyar református egyház egysége az istentiszteleti szertartás egységében. A Rendtartás komoly és mély tudás s imádságos lélek terméke, imádságos lélekkel tanulmányozzuk és használjuk mi is. gy~* ©@3®®®®§&T®®®@@®@®@@;®®®®@®®®®©®@@@@©®®@@ ® @ | VEGYESEK | Ce)®®®®®@®®®®®®©®@®©®®®©®®@®@®®@®®®©©®©@© Dr. Antal Géza püspök úr Székesfehérvárott. A székesfehérvári Lorántffy Zsuzsámul Református Leányegyesület szives felkérésére előadást tartott Püspök urunk folyó hó 10-én az ottani Vörösmarty-szinházban, a »Régi Erdélyi Lakodalom« történeti korkép bemutatása alkalmával. A honvédzenekar nyitányának elhangzása után — mint az egyik helybeli lap Írja — megjelent dr. Antal Géza dunántúli püspök impozáns alakja a szín­padon és könnyed csevegés formájában tett visszapil­lantást a magyar nő hivatására a múltban és átvonatkoz­tatta a jelenre. Találóan mutatott reá beszédében, hogy a nők régebbi munkaköréből a gép sokat elrabolt csak az utóbbi 60—80 év alatt is s ezzel eltüntette a régi asszonytípusokat s helyükbe a kereső-nő alakját állí­totta. küzdelmes korunk komor kötelességeivel szemben találva magát a mai nő, fájdalmas megdöbbenéssel hul­latja ki kezéből az örömök virágait egymás után: de azért, a krízis után is, megmarad számára a vallásosság és emberszeretet két gyönyörű virága. A hit és szeretet a nőnek igazi hivatása, ebben kell tehát kimerülnie éle­tének is. Az aktuális tárgyú és lebilincselő közvetlen hangú előadás teljesen megragadta a színházat zsúfo­lásig megtöltött közönség figyelmét. Püspök úr elő­adása után Kis Farka Gizella zongoraszáma és dr. Fo­­garassy Józsefné gyönyörű éneke következett, majd — az estély első részének lezajlása után — a »Régi Erdélyi Lakodalom« 60 szereplővel, korhű jelmezekben. Az elő­adás annyira tetszett, hogy másnap meg kellett ismé­telni. — A rendezés fáradságos munkáját dr. Poszter Béláné Liszkay Margit úrnő, a Leányegylet diszelnöke végezte elismerésre méltó buzgalommal és várakozáson felüli eredménnyel. — A munkás élet jutalma. Mikor harminchárom esztendővel ezelőtt megüresedett a szentkirályszabadjai ref. lelkészt állás, a gyülekezet hívei községük nagy szü­löttjét, b. e. dr. Antal Gábor püspök urat kértek fel, hogy ajánljon nekik alkalmas embert lelkészül. A nagy­nevű püspök szülőfaluja iránt érzett hálából egy kedves­­modorú, mosolygóarcu fiatal papot ajánlott földijeinek: Csomasz Gyula kissárói lelkészt, akit meg is választot­tak. Beiktatásán az ajánló püspök úr is megjelent Veszp­rém vármegye akkori főispánjával, dr. Fenyvessy Ferenc úrral együtt. A fiatal lelkész az első pillanattól fogva tisztában volt, hogy hivatás vár rá új állásában s nagy ambícióval fogott hozzá, hogy beváltsa azokat a remé­nyeket, melyeket püspöke ajánlása folytán gyülekezete fűzött működéséhez. Rendbehozatta a templomot, átala­kíttatta az iskolát, új lelkészlakot építtetett. Nemcsak lelkipásztori teendőit végezte mintaszerű pontossággal és lelkiismeretességgel: tizenöt éven át elemi iskolai ta­nító is volt. Munkássága nem szorítkozott csupán gyü­lekezete körére, szélesebb körben is áldásos tevékeny­séget fejtett ki. Nagy szeretettel intézte a veszprémi m. kir. Állami Gyermekmenhely kötelékébe tartozó gyerme­kek ügyeit. Hálával gondol rá ezek közül ma is nagyon sok. Ha észrevette, hogy van gyülekezetében tehetséges, szorgalmas fiú, fölvétette pápai főiskolánkba s érdeké­ben állandóan sokat fáradozott. Neki köszönhetik töb­ben, hogy ma tisztességes társadalmi állásban vannak. Egyházmegyéje korán tanácsbiróvá választotta, később egyházkerületi tanácsbiró, majd főiskolai igazgató-ta­nácsi tag lett. Veszprémmegye törvényhatóságának rég­

Next

/
Thumbnails
Contents