Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-18 / 3. szám
14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. — Dr. Ravasz László a »Református Diákmozgalom« cimü diáklapban érdekes dolgokat mond el ifjúságáról, arról az útról, mely szülőházának füves küszöbétől a dunamelléki egyházkerület püspöki székéig vezetett. »Nem akartam szónok lenni és ezért lettem igehirdetővé« mondotta a többek között. A lap ezenkívül érdekes intervjut közöl Móricz Zsigmonddal folytatott beszélgetésről. Továbbá sok aktuális cikket és Kosztolányi Dezsőtől egy novellát közöl a lap. Előfizetési ára diákoknak 3.20 P, nem diákoknak 4 P egész évre. Megrendelhető Budapest, IX., Lónyai utca 7. 11/28. — Kiilmissziói estélyek. A győri ref. egyházban kétszer volt külmissziói estély a Kálvin-kulturházban. Egyik alkalommal Tóth Lajos vetített képekkel kisért előadásában ismertette a Manus szigetén végzett missziói munkát, ahol Molnár Mária dolgozik. A második estélyen Doepke Frigyes misszionárius tartott előadást német nyelven, melyet Döbrössy Lajos, ki ma már a mohamedánok közt, Bulgáriában dolgozik, tolmácsolt. Délután, a missziói estély előtt, Doepkené a nők számára tartott előadást, melyet Farkas Béláné tolmácsolt. Mindkét előadás összes bevételét külmissziói célra küldték el. — A csépi ifjúság karácsony második ünnepén harmonium javára műkedvelő előadást rendezett. Előadásra került Csite Károlytól: a „Legényfurfang“ c. három felvonásos népszínmű és Zilahy Lajostól: „Áz előkelő utas“ c. egy felvonásos vígjáték. Megvolt úgy az erkölcsi mint az anyagi siker. Az előadást rendezte Kiss Margit helybeli ref. kántor-tanítónő. — Jöjjön velünk tavaszi velencei és bécsi tanulmányutunkra. Jelentkezéseket már most elfogad a Magyar Református Diákok Soli Deo Glória Szövetsége (IX., Lónyai utca 7. 11/28). Jelentkezéskor előre küldendő a velencei tanulmányút résztvevőinek 30 P, a bécsi tanulmányút résztvevőinek 10 P. A velencei út ára 118 P, a bécsi tanulmányút ára 38 P. |=jj HIVATALOS RÉSZ ig=i *••© •«••••«*««*»«• i*t**«*#»®*« I Dunántúli református püspöki hivataltól. 133/1931. sz. Pályázat. A mezőföldi református egyházmegyébe kebelezett berhidai református egyházközség lemondás folytán megüresedett lelkészi állomására pályázatot hirdetek. Javadalom: 1. A törvényes lakáson felül készpénz 42 korona. 2. Kenyérnek való gabona 2501 liter. 3. Hús 56 kilogramm. 4. Só 33'60 kg. 5. Faggyú 11 20 kg. 6. Ölfa 28‘965 köbméter. 7. Széna 4 kocsival, vagy helyette 80 K. 8. Szántóföld első dűlőben 5300 négyszögöl, második dűlőben 4950 négyszögöl, harmadik dűlőben 5286 négyszögöl, melynek háromgyomásban minden munkáját az egyházközség tartozik megtenni, mindenféle adót tőle fizetni. 9. Legelő a közlegelőben 11 m. hold, melynek háromnegyed része feltörve szántóföldnek használtatik. 10. Egyházi szőlő 1494 négyszögöl, melynek termése és gyümölcse egészen a lelkészé, mindenféle szőlőmunkát az egyházközség tesz. 11. Őröltetés, amikor szükséges. 12. Trágyát az egyházközség minden évben kihordatja az-egyházi földekre. 13. A temetőben levő kaszáló, melyet az egyházközség takaríttat. 14. Stóla az egyházkerület határozata szerint. 15. Államsegély (kongnia) 759'49 K. A pályázati kérvények az egyházi Il-ik te. 16. §~ában előírt mellékletekkel felszerelve a mezőföldi egyházmegye esperesi hivatalához e pályázati hirdetmény megjelenésétől j számított 3 hét alatt küldendők be. Az állás a választás jogerőre emelkedése után haladéktalanul elfoglalandó. Kelt Pápán, 1931. évi január hó 16-án. Dr. Antal Géza püspök. Az Országos Ref. Lelkész-Egyesület Elnökétől. 16/1931. sz. Kérelem valamennyi ref. egyházmegye Espereséhez és egyházmegyei Lelkész-Egyesület elnökéhez és Nt. tagjaihoz. Nagytiszteletü Szolgatársaim! Az ORLE határozata és állandó gyakorlata alapján azon célból, hogy a lelkészek önképzése ügyét előmozdítsuk és bizonyos fontos elvi és gyakorlati kérdésekben egységes közvélemény kialakulását elősegítsük a f. évi egyházmegyei gyűlések és lelkészi körök tárgyalási anyagát a köveíkező három kérdéssel bővítjük ki : A) Tudományos tétel: 1. „Bethlen Gábor igazi jelleme.“ (Egybevetendő Szekfü Gyula; „Bethlen Gábor. Kiadja a Magyar Szemle Társaság“ c. műve. Dr. Rugonfalvi Kiss Istvánnak erre irt válasza: „Az átértékelt Bethlen Gábor“, kapható Debrecenben Méliusznál,s Makkay Sándor: „Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca“ Atheneum, Budapest.“) B) Gyakorlati tételek: 2. „Belkörü tűzbiztosítás.“ Az ottani egyházmegye egyes egyházai 1900 óta 1930 végéig mekkora összegeket fizettek be a mostani tűzbiztosítás szerint, tüzbiztosítási célokra: ez idő alatt milyenféle és hány tüzeset történt és milyen értékű kárpótlás fizettetett ki? Milyen jövedelmi többlet és egyéb előny várható a belkörü tűzbiztosításból ? Egyházkerületi, vagy egész országra kiterjedő belkörü tűzbiztosításnak milyen előnyei és milyen hátrányai vannak ? Nem lehetne-e a belkörü tűzbiztosítást összekapcsolni kötelező belkörü jégbiztosítással, baleset elleni, vagy életbiztosítással stb. ? 3. „Kivesző liturgiái szokásaink.“ (Az ottani egyházmegye területén milyen liturgiái t. i. istentiszteleti, éneklési, imádkozási, keresztelési, urvacsorai, esketési, temetési, konfirmálási, egyházfegyelmi stb. stb. szokások vesztek ki az utóbbi Ötven év alatt? Milyen ily természetű szokásokat fog megszüntetni a most életbe léptetett kötelező „istentiszteleti Rendtartás“ ?) Atyafiságos szeretettel kérlek, hogy a kérdések előadására és kifejtésére a lelkészi testületből mindegyik kérdésre két-két előadót kijelölni szíveskedjetek. A kérdések leggyümölcsözőbb tárgyalási módjának azt tartanók, ha két kijelölt és Írásbeli értekezést felolvasó előadó mellett még más lelkésztestvérek is felszólítást nyernének a kérdéssel való beható foglalkozásra, hogy így a felolvasás után meginduló vitát szakszerű tárgyilagos, hozzászólásokkal vezethessék be s így a lelkészértekezletek tagjai ne csak passiv hallgatói, hanem activ résztvevői is legyenek a kérdés tárgyalásának, s ezáltal egységes közvélemény kialakításának. Úgy a kérdéseket tárgyaló szakértekezéseket, valamint az elfogadott határozati javaslatokat és a hozzászólások lényegét is tartalmazó jegyzőkönyveket szíveskedjetek a gyűlés megtartása után sürgősen Csikesz Sándor egyetemi professzor ORLE főtitkárához (Debrecen, Kollégium) küldeni, hogy az egész országból beérkező anyag egységes szempontok szerint kellő időben földolgozható legyen, a folyó évi ORLE gyűlésre. Anyaszentegyházunk javára szolgáló munkánk elvégzésében segítő készségetekre Isten áldását kívánom atyafiságos szeretettel: Debrecen, 1931 január hó 2-án. D. Dr. Baltazár Dezső püspök, az ORLE elnöke. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.