Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-18 / 3. szám
12. oldal DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1931. vannak. Miért nem ad nekik kenyeret?« Indiának valóban szüksége van kenyérre és kétségbeejtő mértékben kell neki az. Senki sem tud megállani India megdöbbentő szegénysége előtt, ahol a fejenkénti átlagos kereset kevesebb napi 5 centnél és ahol negyvenmillió ember sohasem ismerte a jóllakottság érzését és soha sem fogja megismerni születésétől haláláig, anélkül, hogy ne érezze India kenyérhez segítésének kiáltó szükségét. Indiának gyorsan — sok kenyérre van szüksége. Kereskedelmi iskoláink, mintagazdaságaink, hitelszövetkezeteink és számos más, gazdasági haladást célzó törekvésünk igazolja, hogy nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy Indiát kenyérhez kell segítenünk. Egy kiváló és elfogulatlan közgazdász azonban arra a meggyőződésre jutott, hogy »India majdnem minden gazdasági baja, vallási és társadalmi rendszerében gyökerezik«. Valahányszor megpróbáljuk Indiát gazdaságilag felemelni, mindig egy szándékunkat meghiúsító szokásba ütközünk. Ezért, noha Isten iránt hálás vagyok minden olyan törekvésért, amely Indiát több kenyérhez akarja juttatni, hiszek abban, hogy India kenyérhez juttatásának legjobb útja az, ha Krisztust adjuk oda neki. Mert Krisztus teszi az életet iszabaddá. Sőt, tovább megyek, én Indiát politikailag is szabadnak szeretném látni. Ez nem jelenti azt, hogy Indiának szükségképen az angol birodalmon kivül kell élnie. A magam részéről azt remélem, hogy azon belül fog maradni. De önrendelkezés nélkül India nem tudja kitermelni a világ életéhez adandó sajátos hozzájárulását. Seelynek igaza volt, mikor azt mondotta, hogy »törvényszerüleg erkölcsi sülyedés következik be minden elnyomott nép életében«. Noha hiszem, hogy Anglia Indiának olyan jó kormányzatot adott, amilyen jót csak adhat, mindazonáltal a nacionalistákkal együtt meg vagyok győződve arról, hogy »a jó kormányzat nem pótolhatja az önkormányzatot«. Azt szeretném látni, hogy India a saját lábán álljon. De az Indiát valójában guzsbakötő bilincsek határain belül vannak. Szabadítsd fel ott és külső szabadsága abban a percben biztosítva lesz. (Folyt, köv.) Stanley E. Jones. Lelkész-képzés és tovább képzés Tóth Ferenc korában. (Az egyházker. lelkészért, felolvasta: Dr. Tóth Endre theol. tanár.) Mindezeknek felhasználásával, de még legjobban a tatai tractus véleményéhez való csatlakozással készítette el Tóth Ferenc a maga munkálatát, melyet be is mutatott az 1823-i tatai superintendentialis gyűlésen, ilyen címmel: »Útmutatás a helvetiai vall ás - tételt követő túl la Dunai főtiszte let ü superintendentiátyan levő lelki tanít ók mák tanulásbeli foglalatoskodtatásám és a jelesebb tudományu s magukat a tudományos pályám valósággal érdemesített prédikátoroknak megjutalutaztatására«. A bemutatott munkát a közgyűlés »feles és az egyházi rend valóságos becsületére szolgáló« munkának tartotta és teljes egészében elfogadván, kinyomattatni rendelte. így jelent meg az »Útmutatás« 1824-ben Révkomáromban. Tóth Ferenc nem a maga neve alatt adta ki. Mindössze a munka végén jegyezte fel nevét így: »Kiadta a super intendő,ntianak 1823-dik esztendőben május 29. 30. és 31. napjain Tatában tartott consistoriuma actáiból Tóth Ferenc, gén. nótárius m. k.« Lássuk most már az Útmutatást. A munka bevezetése röviden arról beszél, hogy a magyar protestáns lelki tanítók hogyan érdemelték ki buzgó tudományos munkálkodásuk által a Tiszteletes, Tudós nevezetet. Azután a kis munka előállását ismerteti röviden. A tárgyalást két részre osztja. Az I. részben beszél: »a lelki tanítóknak tanulásbeli foglalatoskodtatásokról és az ezt elösegéllö eszközökről s cenzúrákról«. A II. részben: »A rendes és már actualitásban álló prédikátoroknak tudományos és tanulásbeli foglalatosságáról és azoknak a lelki tanítóknak megjutalntaztatásáról, \akik tudományuk által magokat mások felett kitetszöképen megkülönböztették és érdemesítették«. Amijnt a címekből is kitetszik valamennyire, az első rész a prédikátorságra való tudományos előkészületről s az előkészülethez szükséges cenzúrákról beszél, a második pedig a tényleges prédikátorok tudományos munkájáról szól. így az első rész kötelező, a második tanácsoló természetű, amint az I. rész elején olvassuk is: m rendes prédikátoroknak a superinpendeniia csak tanácsképen szól, azoknak pedig, kik még csak készülnek a prédikátori szent hivatalra: törvényeket hoz«. — A 48 oldalra terjedő füzet nagy részletességgel szól a tárgyról. A prédikátori hivatalra való készület az anyaoskolában kezdődik. A theologiai tanfolyam alatt az ifjak a collégiumban a theológián kivül minden egyéb előadott tudományt is hallgatni kötelesek és azokból exam ént is tartoznak adni. A theologiai előadásokra csak az engedhető, aki már a philosophiát elvégezte és a görög szöveget egyszeri olvasásra is érti. A professzorok ne csak diktálással és Íratással töltsék az időt, hanem magyarázzanak és a kérdéseket mélyebben is fejtegessék. A theologia professzora készíttessen velük prédikációkat s a professzor maga is készítsen mustra-prédikációkat. A német nyelvből is tanuljanak annyit, hogy német könyveket megértsenek. A professzor útmutatása szerint könyveket is szerezzenek s a professzor állítson össze részükre olyan könyvjegyzéket, amelynek alapján meg tudják válogatni a szükséges könyveket. Aki a cursust elvégezte s a semestralis, vagy partialis exameneket letette, az vagy bennmarad magános tanulásra a collégiumban, vagy kimegy academicus rectornak. A collégiumban magános tanulásra bennmarad. tak a leckék alól — kivéve a theologiai professzor előadásait — felmentetnek. Úgy, hogy legyen idejük y>a maguk formáláséra s a practice gyakoroltatásokba«. Foglalkozzanak: ó- és újszövetségi bevezetéssel, polemicával, görög és héber exegesissel, könyörgések és prédikációk készítésével, theologiai tárgyú dissertációk írásával, német tudományos könyvekből és újságokból kivonatok s jegyzetek készítésével stb. A mun; kára a professzorok felvigyázzanak. Munkáikat átnézzék, javítsák s a hanyagokat megbüntessék. Az academicus rectorok rektorságuk ideje alatt repetálják és folytassák a megkezdett tanulást, szerezzenek könyveket, főleg pedig a német nyelvben gyakorolják magukat — az elkövetkező külföldi tanulmányútra gondolva. A prédikátor és az esperes ellenőrizzék őket. Tekintsék meg időnként könyvtárukat is. Rectoriájuk végeztével pedig, ha csak lehet, a gyűjtött pénzből menjenek ki külföldi academiára. Vagy a magános tanulás, vagy a rektorság után következik aztán a collégiumi végső cenzúra. Jó ha ezt megelőzőleg a jelölt instructor is lehet valamely
