Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-23 / 34. szám

1931 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 145. oldal. kedjék, még akkor is, ha nincs is színpadon. A rim, a mozdulat, a lejtés, a dal, az ütem, a póz nemcsak idegeibe, hanem idegeire is ment. Szenvedély lesz be­lőle, mely ragad, terjed, hódít, magával ragad másokat. Nem tudom, hogy ezt a műsoros előadást mi teszi inkább papivá és prófétaivá, az-e, hogy hivő emberek lelki szemei előtt már ott emelkedik a karcsútornyű, piroshátú kálvinista templom a Balaton partján zeng­­zúg benne a mi ősi Tedeum-unk: Az Úrnak irgalmát örökké énekleni, vagy pedig az, hogy felekezeti külömb­­ség nélkül minden szereplő papi komolysággal és prófétai tüzzel-lélekkel, kedvvel adja tudásának, művé­szetének, szivének a legjavát, legpompázóbb szépségét? Nem tudom, hogy az a templom, melynek kövei még valahol a hegy méhében alszanak, hivta-e össze csengőhangú harangszavával a magyar prófétáknak ezt a lelkes seregét, vagy ezek a próféták hívogatják zon­goraszóval, hegedüvonóval, verssel, énekkel, áhitatos imádsággal a hegyből, az emberi szivekből a templom­építéshez szükséges köveket? Egyet tudok: Isten elkül­­dötte, megajándékozta prófétákkal a templomot. Kövek még nincsenek sehol, de a köveknél nehezebben bányász­ható, faragható és egymáshoz illeszthető emberi szivek már itt vannak készen. Amit a próféták hirdetnek, amit a vonó előcsal, a húr elviharzik, a dal megénekel, a vers rímekbe önt, azt a szépséget, ragyogást, hangula­­latot, verőfényt, tágabb értelemben vett örömhírt, azt kell beledolgoznunk az életünkbe, egymás életébe és életünkön át a felépülő szépséges kálvinista templomba, annak a gyülekezetnek házába, mely az Istennek hálát ad a világ minden szépségéért, az egészséges életért, a jövendő ígéreteiért és a Balatonnak pompázó ragyo­gásáért. Dr. Incze Gábor. A tatai református egyházm. gyűlései. Július 15-én reggel 9 órakor vette kezdetét a közgyűlés a tatai templomban. Lőke Károly esperes imával s Szabó György a régi, kipróbált, agg egyház­­megyei gondnok rövid beszéddel nyitotta meg a majd­nem teljes számban együtt levő alkotó tagok üdvözlé­sével a gyűlést. László Dávid v. tanácsbiró betegsé­gére hivatkozással állásáról lemondott. Közgyűlés a lemondást elfogadta és a szavazást elrendelte az állás betöltésére. Várady Lajos és a banai presbitérium takarékossági indítványt adtak be, melynek kapcsán a közgyűlés mást nem határozhatott, minthogy a fo­kozatos hatóságokat a jegyzőkönyveken és más nyom­tatványokon való takarékosságra kérte fel. Győry Ele­mér és dr. Szőke Lajos új tanácsbirók letették az esküt, ékes szavakkal kötelezvén el magukat az egy­házmegye szolgálatára. Szőnyi József naszályi, Tap­­sonyi Sándor nagyigmándi, Kurucz Gyula ászári lel­készeket új állásukban véglegesen megerősítette a közgyűlés. Bors Lajos és Kis Margit kántortanítók a hivatalos esküt letették. Melegen búcsúzott a köz­gyűlés Vörös János v.- naszályi és László János v. lábatlani nyugalmazott lelkészektől. Szakáll Rezső vil. számvevő állásáról lemondott, azonban közgyűlés ezen állásra őt újból megválasztotta. Ekkor következett a közgyűlés legkiemelkedőbb pontjának, az esperesi je­lentésnek a tárgyalása. Az esperesi jelentés egyházi életünk minden legkisebb mozzanatáról megemlékezett. A nagy alapossággal megirt jelentés alapján tettük meg felterjesztéseinket a fokozatos hatóságokhoz és az államhoz. Részvétünket fejeztük ki a halottak hozzá­tartozóinak. Üdvözöltük egyházunk nagynevű jubilán­sait, köztük Baltazár Dezső zsinati elnök urat, kinek jubileumára, az ORLE gyűlésére Egyerházy Lajos ORJO igazgató személyesen hívta meg a közgyűlés tagjait és az egyházak presbitériumait. Győr, Sopron megyében levő szórványaink Sopron anyaegyházhoz csatolásához hozzájárult a közgyűlés. A kerületi gyűlés határozatait Tapsonyi Sándor előadása után tudomá­sul vettük és annak értelmében való eljárásra az egy­házak vezetőit utasítottuk. A tanügyi bizottság hatá­rozatait megerősítette a közgyűlés. Igen fontos hatá­rozat itt az, amely a tankönyvek hibáinak a pótlására vonatkozik s amelyben a gazdasági ismétlő iskola számára megfelelő, a lehető legolcsóbb tankönyv ki­adását kérjük. Az anyák napjának megtartását az év, illetőleg a vizsga napjára elrendelte a közgyűlés. Ér­dekes és fontos határozat volt a csépi iskola túlzsúfolt­ságának megszüntetésével kapcsolatos intézkedés. Itt a református iskola a református gyerekek befogadá­sára teljesen elégséges lenne, túlzsúfolttá teszi a sok más vallásit tanuló. Á miniszter hajlandó a református iskolával együttműködő egy tanerős állami iskolát fel­állítani. Ebbe a ref. egyház csak az esetben mehet bele, ha a református szellemben való tanítás teljes mértékben biztosíttatik, annál is inkább, mert a köz­ség vagyonának 80o/0-a a reformátusoké s így a refor­mátusok iskolafenntartás címen kétszeresen lennének megadóztatva. A Ref. védőszövetség céljára évi tiz pengőt szavaztunk meg, mert a viszonyok változtáig egyházmegyénk több teher vállalására nem képes. Több alapítólevelet jóváhagyott a közgyűlés. Több haszon­bérszerződés, közmunkára kötött egyezség nyert jóvá­hagyást. Rendkívüli adót kellett több egyháznál ki­vetni, mind megerősítést nyert. A segélykérvények sorsa felett a segélyosztó bizottság dönt. A külön­böző bizottságok határozatait jóváhagytuk. Oroszlány és M.ajk puszta ref. lakosai, amíg a környe-bánhidai s.-lelkészi állás fennáll, az ő gondozására bízattak, mivel a távolság 'és a jobb utak miatt könnyebben el­végezheti, mint a távolabb levő bokodi lelkész. Még több folyó ügy nyert elintézést. Az egész gyűlés le­folyása nyugodt és komolyhangu volt. A legtöbb ügy előadója Besse Lajos főjegyző volt. A kerületi hatá­rozatokat Maller Kálmán tanügyi elnök, a belmissziói határozatokat Baráíh József referálta. Délben ért vé­get a 80 pontból álló tárgysorozat letárgyalása. Utána az Esterházy-szállodában volt közebéd, épen úgy, mint az előző napon. Délután bírósági ülés volt. A komáromi egyház néhány tagja adott be adófellebbezést, melyet bíró­ság visszautasított. Egy fegyelmi ügy is volt. A tatai egyház tanítói között merült fel panaszos ügy. A mi bíróságunk a fegyelmi eljárást beszüntette, de a felek a kerületi gyűlésre fellebbeztek. így végződött a két egész napot igénybe vevő többrendbeli bizottsági és közgyűlés. Isten segítségé­vel igyekeztünk minél jobb munkát végezni, ha sike­rült, Övé a dicsőség! Nekünk egy célunk van, minél közelebb vinni a lelkeket Hozzá és az Ő szerelmes fiá­hoz, az Ur Jézus Krisztushoz, mert ha erre szükség volt mindig, mióta ember él a földön, sokkal nagyobb szükség van most, a megpróbáltatások idején. Besse Lajos. — A komáromi Protestáns Jótékony Nőegylet aug. 9-én tartotta meg 50-ik jubiláris kóstolóját, mely a nehéz viszonyok ellenére szép sikerrel zárult. Vallás­felekezeti különbség nélkül nagyszámú közönség jelent meg az ünnepélyen, melyet Pap Kovách Elemérné el­nöknő a választmánnyal együtt készített elő.

Next

/
Thumbnails
Contents