Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-06-21 / 25. szám
1931. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 109. oldal. összetörettetést, óvakodott kezéből a protestáns egység nemes fegyverét kiadni. De ez nem jelenti azt, hogy itt is nem voltak kálvinisták és lutheránusok. Ám a kálvini gyülekezetek többsége, tömege Pápa, Veszprém, Kiskomárom vidékén a török-magyar határszéli villongások szenvedő alanya, gyakorta rablásnak, tűznek martaléka, — a Soprontáji s vasmegyei lutheránusság nyugodtabb élet részese: a zsinatokat a nyugodtabb tájakon tartották, melyekre a közeli lutheránusok nagyobb számmal vonulhattak fel. Hadaktól szenvedés, ekklézsiák kicsisége, földesúri hatalom nagysága, prédikátorok szegénysége reánehezedett az egyházkerületre. Itt nem akarták a gyöngeséget külön szervezkedéssel még nagyobbá tenni. Óvatosan kerülték a hittani eltérések feszegetését. Szemérmetesen szégyelték a kárt okozó békétlenséget. A bevált régi jó békességet fenntartani igyekeztek. Az ágostai hitvallás Melanchton-féle módosítása tette lehetővé számukra mind az együttmaradást, mind a kálvinistaságot, mind a lutheránusságot, — mint szintén a hitviták kerülése. De Nádasdy, a lutheránus földesúr idegeneket hozott, kiknek volt érzékük dogmáikhoz, de nem az itteni helyzethez. — Beythe a hitvitát kerülni akarta. Tudta, mi lesz a vége. El kellett a válni akaró lutheránusokat bocsátania. Beythéék megmaradtak a maguk határában öt esperessel s ugyanannyi egyházmegyével. (Lásd Thurynál.) A különválás előtti történetünk tehát nem lutheránus, vagy kálvinista egyházkerület története, hanem protestáns egységben élő egyházvidék története, melyben a gyülekezetek többsége úgy élt, hogy a külön szervezkedés akármikor bekövetkező napján átalakulás nélkül élhette tovább a maga kálvinista, vagy lutherános egyházi életét. Ez a történet közös kincsünk a lutheránusokkal. Megmagyarázta a különszervezkedés után bekövetkezett üldözés, hogy a protestáns egység fönntartása csaknem a század végéig ennek az egyházvidéknek a dicsősége. így tanultam én ezt tudósainktól. Ilyen értelemben adták elő a megsemmisítésre Ítélt pápai egyház tagjai, mint Kis Ernőtől idéztem, 1749-iki Mária Teréziához intézett kérvényükben, hogy Pápán már 1526 óta a reformátusoknak egyháza volt. Így nem „dől meg magától“ Budai Ézsaiás, Tóth Ferenc, Kis Ernő és dr. Thury Etele Írása a Török Bálint jószágain való helvetica confessióról. Maga dr. Tóth Endre is erős érvvel támogatja fölfogásukat, mikor ezt Írja: „ ... a lutheri egyházak keletkezésének össze kell esni a reformáció megindulásának időpontjával, vagy legalább is közelében kell lennie“. Ha gyorsan jött Luther tanítása, gyorsan jött Zwinglié is, de, mert az út egyengetve volt már, még gyorsabban Kálviné. (Tudjuk, mily gyorsan jött Dávid Ferencé is.) Régi tudósok segítik egyháztörténetünk mostani tudós professzorát, az általam tisztelt és szeretett dr. Tóth Endrét abban, hogy amit a lutheri egyházak keletkezésének idejéről a fenti idézetben mond, mondja el ugyanazt a kálviniakról is: — azok keletkezésének is, (Zwinglire is tekintettel) össze kell esnie a kálvini reformáció „megindulásának időpontjával, vagy legalább is közelében kell lennie“. Ebben az értelemben beszélnek a lutheriek lutheránus Sztárayról, a mi tudósaink kálvinista Sztárayról. Közös a különválása előtti történet. Ebben az értelemben ünnepelte Mezőtúr tavaly s ünnepli Sárospatak és Pápa az idén a református kollégium 400-ados évfordulóját. Ebben az értelemben vallom én, hogy egyházaink keletkezési idejéig településektől eltekintve, a XVI. század második negyede. A keletkezési év maga nem állapítható meg, vagy csak kivételesen. De bele kellene venni a Névtárba azt a kérdést, amelynek földerítésére a XVIII. századbeli vallásügyi vizsgálatokon is az árva, avagy megsemmisítés előtt álló ekklézsiák oly nagy súlyt helyeztek : melyik évig tudja az egyház a maga történetét fölvinni ? Ennek a kérdésnek a szolgálatában tettem közzé 1918-ban az egyházaknak az én tanulmányaim közben talált s általam kijegyzett évszámait 1712-ig s amely egyházaink a Névtár számára nem használták föl az 1918. évi tanulmányomat, azok részére ez évben is, de most csak a legrégibb évszámukat. Még a háború alatt egyházmegyén is, e lapban is többször kértem dr. Thury Etele a dunántúli ref. egyházkerület története II. kötete számára Írott munkálatának kiadását. Úgy hallottam én a halála után, hogy az anyag az 1730-as évekig összegyűjtve, készen van. További gyűjtésben megakadályozta a halál. Megismételem ezt a kérésemet. Felderítve hadd lássuk a homályt, mely a gályarabság éveit kivéve a XVII. század második felét s a XVIII. század első évtizedeit legtöbb ekklézsiánk történetében megüli. Szeretettel üdvözlöm dr. Tóth Endrét a pápai egyházmegye ekklézsiai történetének közzétételéért s kérem őt is, siessen kutatásai eredményeit közzétenni. Amily szívesen tanultam elköltözött tudósainktól, épp oly szívesen tanulok ő tőle is, mégha fölfogása a teljesen ki nem deríthető időkről az enyémmel nem egyezik is. Fogadja szívesen válaszomat, melyet fölfogásom megvilágítására meg kellett Írnom. Kiss @@®@®®®8©®®®®®@@®®®®®®®®®®®®®®g>@®@®@®®® I VEGYESEK I © ® ®®®®®®@®®®®®®©®®®®®®©®®®®@®©®@®®®©s®®s® — Theol. akadémiánk két tanára hittudományi tudori címet kapott a debreceni tudományegyetemtől azon dolgozatok alapján, amelyeket most a főiskola 400 éves jubileuma alkalmából szaktárgyaikból elkészítettek. Ezek Pongrácz József és Tóth Lajos, kik közül az előbbi már 20 év óta, az utóbbi pedig 10 év óta működik theol. akadémiánkon, mint az újszövetségi, illetve az ószövetségi tudományok nyilvános rendes tanára. Pongrácz József tárgyát az újszövetségből vette s munkájának, mely néhány héttel ezelőtt hagyta el a sajtót, címe: „Pál apostol Efezusban“. Tóth Lajos ószövetségi tárgyat választott munkája alapjául, a zsidó páskha ünnepet s következő cím alatt bocsátotta közre munkáját: „A páskha eredete és történeti fejlődése“. A debreceni m. ldr. gróf Tisza Isíván-tudományegyetem hittudományi kara a tudori címet e két munka alapján adta meg a két érdemes tanárnak, kiknek tudorrá felavatása folyó hó 20-án történt meg a szokott formalitások között. Theológiai tanárkarunk ezen két kitüntetett tanárának kitüntetésük alkalmából őszinte elismerésünket nyilvánítva, kívánjuk, hogy még soká működhessenek theol. nevelésünk érdekében s fejthessenek ki irodalmi és tanári pályájukon minél eredményesebb munkásságot. A munkák ismertetésére alkalmilag visszatérünk. — Gyászhírek. Mély részvéttel értesültünk, hogy főiskolánk egykori jeles diákja, a legkiválóbb magyar nyelvészek egyike dr. Pápai József debreceni egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Társaság és a helsingforsi tudós társaság tagja, 58 éves korában elhunyt. Sírjánál a Pápai Kollégiumi Diákszövetség nevében Borsos Károly középiskolai felügyelő búcsúzott az alma mater hűséges fiától. Áldott legyen emlékezete. — Szabó János szennai ref. lelkész 92 éves korában elhunyt. 63 évig hirdette az igét a Zselicség kapujában: Szennában. Egyházi, gazdasági és politikai téren hervadhatatlan érdemeket szerzett. Hat élő gyermeke gyászolja. Béke poraira! — Hittanhallgatóink különbözeti vizsgája a tanítóképző-intézeti vizsgáló-bizottság előtt. Másodéves hittanhallgatóink folyó hó 17-én tették le a különbözeti vizsgát a tanítóképző intézet I—IV. osztályainak tárgyaiból a minisz-