Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-06 / 14. szám

58. oldal.

DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP

1930.

Felragyogó eszménykép a kálvinista iskola ősforrásánál.

— A mezőszentgyörgyi református új iskola felavatására. —

(Folytatás.) JÓb 28. 3—28.

Állítom Testvéreim, hogy a mai református egyház életében minden nyomorúságunknak az az oka és fő forrása, hogy ennek a kettős eleveelrendelésnek tanítása templomainkban és iskoláinkban nagyon elhalkult és elhallgatott. Minden egészséges szervezetet (ugyanis azok az erők tartanak épségben és elevenségben, amelyek azt létrehozták és első virágzó életét biztosították. A mi egyházunknak létrehozó és felvirágoztató ereje pedig a praedestinatio felséges hite volt. Egy élő szervezet, a legfőbb éltető erő fogyatkozásával, vagy részbeni bénulásával, élhet még évtizedekig, vagy évszázadokig, de ez az élet már csak tengődés. Őseinket és hithőseinket, kiket keménnyaku kálvinistáknak neveztek, mert ebben az örökkévalóságban gyökerező meggyőződésben éltek és haltak, ez a hitcikk tette nagyokká, erősekké, sőt diadalmasokká még az üldözések és szenvedések között és még a börtönökben és a bitófák alatt is. És őseinket és hithőseinket ez a kettős eleveelrendelés hite tette olyan tiszta erkölcsüekké, hogy azok a bűnnek minden nemétől szinte az örökkévalóság ösztönével borzadtak vissza. Ma pedig? Az eleveelválasztás hitcikkének elhanyagolásával félig üressé válnak templomaink, í szekták halásznak vallásos kedélyű híveink közül, kö- ; zöny borítja el az emberek szivét, számító önzés ejti j rabul a lelkeket, fellép és terjed az egyke, sőt hellyel- j közzel a semmike és a kálvinista vastagnyakuság ab- 1 bari jelentkezik, hogy embereink csökönyösen megmaradnak olyan egyéni, múló, önző véleményük mellett, amelynek valótlanságát akár napnál világosabban kimutatták. Tudom, hogy mindezeket orvoslandó, az1 egyházfegyelem visszaállítására gondol egyházunk és legfőbb képviselő és törvényhozó testületünk: zsinatunk, mert az egyházfegyelem a munkás karnak az izma, amely nélkül dolgozni nem lehet. De valahogy még nem eszméltünk rá, hogy az az erős kar, hitéletünkben az eleveelrendelés bibliai hitcikke volna. Oh mennyi munka vár itt rád, te kálvinista templom és te kálvinista népiskola! Hány évtizedre, vagy évszázadra szóló szakadatlan munka! Mert e kettős választás hite hirdetésének és az emberek leikébe való oltásának ellanyhulása egy hosszú történeti folyamatnak következménye, Testvéreim. Egy romboló kórszellemnek következménye, amellyel szemben kálvinista elődeink nem vehették fel a kellő küzdelmet. Nem vehették fel pedig azért, mert e korszellem támadásai ellen nem hitünknek ezt a legragyogóbb fejezetét, hanem hitünknek kezdő abc-jét kellett védeniök. Mióta a francia forradalom idejétől kezdve az emberiség jelszava a felvilágosodás lett, amely felvilágosodás alatt hovatovább csak az emberről vallott anyagi felfogást értették, és amely anyagi felfogás elavult lim-lomnak tartott mindent, ami még Istenről, létekből, örök életről mert beszélni; mióta egy Büchnernek, Vogtnak Istent, lelket, örökkévalóságot tagadó munkái néhány év alatt jó tucat kiadást értek; mióta Darwin az ember leszármazásának tételét a világba dobta és mióta Marx a szocializmusnak és bolsevizmusnak alapjait megvetette: mindenik egyháznak hívei leszálltak a saját legkülönlegesebb magasságaikból, hogy a megtámadott alacsonyabb magaslatokat védelmezzék: az Istennek, a léleknek, az örök életnek

hitéért remegvén. így a kálvinista egyház hívei is lejöttek a kettős elrendelés titkokba vesző magasságából, hogy a megostromolt alacsonyabb erődítményeket védelmezzék. És csak most, — a lentebb fekvő magaslatok körül vívott diadalmas harcok után, mikor az emberiség megundorodott az anyagelvüség őrületétől, — mostan érezik, hogy az az elhagyott felhőkbe vesző magasság nem nélkülözhető erősség. Különösen most, a világháború nyomán rajtunk maradt szenvedések szörnyűséges idején, miként jób is szenvedései közt érezte ennek a hitnek megtartó erejét: »íme az Úrnak félelme: ez a bölcseség; és az értelem a bűntől való elszakadás«. Ah, mi Nagymagyországról álmodozó, szomorú, szenvedő magyarok csak akkor várhatunk nemzetünk számára külső határreviziót, hogyha mindenik keresztyén egyház a maga legkülönlegesebb hitcikkei szerint revízió alá fogja a saját életét. Nekünk kálvinistáknak pedig legkülönlegesebb és legjellegzetesebb hitcikkünk a kettős elválasztás felséges hitcikke, mely az Istent a saját magasságaiban találtatja és ragadtatja meg, hogy az így megtalált Isten örök erőnk, hatalmunk és diadalmunk legyen.

(Vége köv.)

Balatonszabadi. Mészáros János.

rr

Őrségi belmissziói nap.

Az őrségi egyházmegye kerka-zalai köre 1930. március hó 20-án tartotta Őriszenípéteren első belmiszsziói napját. Az egyházmegye ezen részének szétszórtsága mindezideig visszatartotta a vezetőket, hogy ilynemű összejövetelek tartását próbálják meg. Egymástól távollevő falukból többórás kocsiutakat kell megtenni, amely mindenesetre súlyos akadálynak látszik a cél megvalósítása szempontjából. Ez a nap azonban az aggodalmaskodásra szinte mintha csak rácáfolt volna. A körzet 15 anya- és leányegyházából a lelkészek, tanítók, gondnokok és presbiterek igen nagy számban jelentek meg.

Délelőtt fél 11 órakor a templomban tartott istentisztelettel kezdődött a nap, amely az őriszentpéteri ref. egyházra nézve valóban református nappá nőtte ki magát ezáltal. A templomot a körzeti kiküldöttek és a helybeli hívek egészen megtöltötték. Közének után Kovács Elek kerkanémetfalusi lelkész áhitatkeltő imájával vette kezdetét a nap. Ima után a ref. dalkör éneke következett, utána pedig Fejes Gábor riagyrákosi lelkész alkalmi prédikációja tett mély hatást a hívekre. Az -egyházi beszéd után Fiilöp József az egyházmegye esperese tartott nagy figyelemmel kisért előadást a belmissziói lényegéről és céljairól. Hodossy Lajos kercai lelkész, egyházmegyei jegyző egyházunk és ifjúságunk helyzetéről tartotta meg előadását, amely kérdés mint minden időben, úgy most is a legégetőbb kérdésünk. Szűcs László senyeházai lelkész a ref. ember és a biblia viszonyáról beszélt gyönyörű és épületes előadásában, rámutatván arra, hogy milyen viszonyban legyen a ref. ember a bibliával. Vörös Lajos helybeli lelkész zárószava, imája, majd közének fejezte be a nap délelőttjét.

Délután 2 órakor a körzeti presbiter kiküldöttek és a helybeli presbitérium részvételével nyilt meg a népes presbiteri értekezlet Fülöp József esperes imájával. Ez értekezleten Vörös Lafos helybeli lelkész tartott bevezető előadást „a presbiter mint misszionárius“ címmel, amelyet a lelkészek és presbiterek hozzászólása követett. Különös öröm volt itt hallani az egyszerű falusi presbiterek értelmes és rövid hozzászólásait, amely mindennél ékesebben bizonyítja azt, milyen nagy szükség van ezekre az értekezletekre.