Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-30 / 48. szám

Negyvenegyedik évfolyam. 48. szám. Pápa, 1930 november 30* DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE- .......................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. - FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. SKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ <219 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Várjuk az Urat* Ézs. 8n: Én pedig várom az Urat... és benne bízom. A hivő várakozás csendül meg Ézsaiás próféta szavaiban. Amikor azt mondja: Én pedig várom az Urat és bizom benne — szembehelyezkedik népével, Pedig Izrael is várt bizonysággal, szinte makacsul várt. Van valami lebilincselő Izrael népének kitartó várakozásában. Várakozása a megnagyobbodott Izrael és a Messiás dicsőséges eljövetele. Azonban Izrael várakozása lassanként elvesztette eszmei jelentését és pusztán anyagivá lett. Várták a Dávidnál is hatalma­sabb királyt, aki helyreállítja Dávid királyi székét és dicsőségesen országol minden nép fölött. De voltak egyének, akik a közönyös, anyagias gondolkozásu nem­zetségből kiemelkedtek és népük között éltek ugyan, azonban nem azonosították magukat annak váradal­­maival. Ezek a heroikus egyének egyfelől olyanok vol­tak, mint élő tilalomfák, másfelől, mint lelkes útjelző táblák. Felemelték tiltakozó szavukat: ne erre men­jetek, mert ez a romlás útja. Jobb kezükkel pedig az égre mutattak. »Közeledjetek az Űrhöz és közeledni fog hozzátok.« Ennek az Istenre nézésnek és az Űrban élésnek kimagasló alakja a királyi sarj: Ézsaiás pró­féta. Látja, mint özönlik el Judát az asszír hadak és rettenetes próféciát mond. Féljen és rettegjen a nép, mert az Úr olyan népeket küld rájuk, amilyenek még nem jöttének. Nagy lesz a pusztulás. És bár rendüljön meg minden szív az aggodalomban, ő nyugodtan néz a jövő elé. Ő várja az Urat és bízik benne. Ugyanez a hatalmas hit és Istenbe vetett bizo­­dalom nyilatkozik meg Dávid király zsoltáraiban is. Dávid látva éveinek „gyors tovasuhanását és megis­merve az 'emberi hiábavalóságokat, saját ifjúkori vét­keinek undokságát, meghasonlik önrtiagával, de ugyan­akkor az Isten kezébe teszi le lelkét^ aki egyedül ha­talmas és könyörülő úr. Ez az önmegismerés és biza­lom fakasztja leikéből legszebb bűnbánó zsoltárait. Mit vártam eddig? Hol kerestem segítséget? Kiben bíztam? Öh, most már látom, hogy »Te vagy Uram az én bizodalmám és az én reménységemnek kőszik­lája mindörökké... Te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged. Várom az Urat, várja az én lelkem«. Az ószövetség népére nézve az üdvösség a jövő kérdése volt, az újszövetségesek számára az üdvösség betelt. Mi mégis várunk, folyton várunk. A zsidók vár­ták a Messiás eljövetelét; mi tudjuk, hogy Jézus Krisztus »az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert«, de mégis vá­runk még valamit. Várjuk az Urat, ki felségesen cso­dát tészen bennünk és általunk, hogy levetkezzük ama * Győry Elemér most megjelent, A kettős tüzes nyelvek fé­nyében c. köte bői. régi élet szerint való ó-embert, amely meg van rot­­rnolva a csalárdság kívánsága miatt, megújuljunk pe­dig a mi elménknek lelke szerint és felöltözzük amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és válóságos szentségben. Mi várjuk a királyt és a szivekbe való dicsőséges bevonulását. Ezért éneke­lünk adventi éneket: »Jer áldott vendég, várunk té­gedet, tisztítjuk a te utadat!« És amidőn megéljük Ézsaiás próféta hitével en­nek az igének jelentőségét: én várom az Urat és benne bizom, — mélységes alázatban Összetörve, meg­újulva és a lélek szárnyain az Úr zsámolyához emel­kedve száll szivünk esdeklő fohásza az élő Istenhez, hogy az örök Jézus lelke árassza el ezt a közönyös, üres, terméketlen életű emberiséget. Bizakodó re­ménységgel várjuk Krisztus országlását, hogy változ­zék meg általa e világ ábrázata; irigység, gyűlölkö­dés helyett megbocsátás és békesség éljen a szivek­ben. Ezért imádkozunk, hogy csapjon ki lelkűnkből az istenfélelem és emberszeretet hulláma és termé­kenyítsen meg más, rideg, kopár életeket is, hogy minden életben meginduljon a százszoros gyümölcsö­­zés és a megtért lelkek új életet varázsoljanak a földre. Püspöki egyházlátogatás a drégelypalánki egyházmegyében. A Duna partját elhagyva, egyre emelkedő erdős dombok között haladt Püspök úr és kísérete, mely­hez Nógrádverőcén még Labancz László nagymarosi lelkész, egyházmegyei tanácsbiró és pénztáros csat­lakozott, az egyházmegye esperesének székhelye, Szokolya felé. A falu határánál 20 kerékpáros levente hófehér ingujjban várakozott s az országút két olda­lán kisérték az autókat a falu széléig, hol fenyőből készített, nemzeti zászlókkal feldíszített hatalmas disz­kapu állott, rajta: »Isten hozott« felírás. Künn van a falu apraja-nagyja; leventék, tűzoltók, magyar- és rfehérruhás leányok hosszú sorfala helyezkedett el az út két oldalán. A községi elöljáróság és képviselőtes­tület élén Raffa János községi jegyző üdvözli Püspök urat. A harangok zúgása közben halad azután a menet lassú méltósággal felfelé a lelkészlakhoz, hol a kapu zöld ágakkal, virágokkal van díszítve, a kaputól a be­járatig, Várady Róza tanítónő felügyelete alatt, isko­lás fiúk és leányok állanak sorfalat, a kapuban pedig Nagy István esperes-lelkész Lányi Jenő segédlelkész társaságában presbitériuma élén palástosan fogadja a Főpásztort s meleg szavakban köszönti, melyre Püspök úr hasonló melegséggel válaszol. Szabó Esz­ter ismétlő-iskolás leány az egyház leányai nevében ízléses csokrot nyújt át. Majd egy felejthetetlen szép jelenet következik. Olli István egyszerű egyháztag a 101. dicséret dallamára egy négy versszakos üdvözlő

Next

/
Thumbnails
Contents