Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-26 / 43. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 43. szám. Pápa, 1930 október 26. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZJÓZSEF THEGL IGAZG.PÁPA, FŐFŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THE( L. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Miért nincs hatása igehirdetésünknek?* (Folytatás és vége.) Az igehirdetés tárgya az evangélium, — mint a szóalkotás is mutatja, az Ige maga és pedig a testté lett ige, a szent és kegyelmes Istennek üdvakarata, melyet a meghalt és feltámadott Krisztus örökkévaló és dicsőséges életében tökéletes módon és teljes mértékben jelentett és jelent folyton ki. Hadd szemléltessem ezt a súlyos mondatot. Az astronomia a világ középpontját a napba, a filozófia az énbe helyezte. A keresztyén ember világának középpontja Krisztus, mert Ő mindent elmondott, amit Isten nekünk mondhat s mert Ő mindent megcselekedett, amit Isten tőlünk várhat... Az ember belép a világba az élet aranykapuján. A teremtő leikéből egy sugár ráragyog, a teremtő Ige felette megzendül: Istened vagyok, légy eszközömmé; királyod vagyok, szolgálj dicsőségemre; Atyád vagyok, légy gyermekemmé. Az ember belemerül az élet árjába. Az isteni akarat hol vádoló, hol hívogató szavát nem tudja hallatlanná tenni, de igyekszik túllármázni: mást mond a test, a világ másra hív, az emberek másra adnak példát, — én Istenem, miért is kívánsz tőlem lehetetlent, mikor ezen a földön csak így lehet élni, ahogy én élek. Tévedsz szegény gyermekem — mondja az örök szeretet — mert másként is lehet, sőt éppen másként kell élned. S ezzel az ég ráborúl a földre, leszáll a világba Isten maga, test szerint a názáreti Krisztusban^ Ember, mint mi, ö is. Vannak szavai, de azok mindig igenek és ámenek; vannak érzései, de azok mind tiszták és szeplőtelenek; vannak indulatai, de azok mindig nemesek és szent-szándékuak; vannak cselekvései, de azok mind jóságosak és önzetlenek; vannak örömei, de azok Istenben való örömök; fájdalmai, de azokat békés türelem, alázatos megnyugvás és boldog reménység hordozza. Emberi testben, emberi társaságban, sáros és poros földön is lehet így élni, — itt a példa, hogy kövessük, itt a minta, hogy belehelyezkedjünk abba ... Ő így él, így jár közöttünk, előttünk, — megyünk-e utánna? Ha megyünk is, mint mentek egykor Galilea lankái, Judea bércei között, — milyenek vagyunk? Hogy van-e s mennyi gyarlóság van életünkben, milyen a lelkünk, mennyire eltorzult rajta az istenkép, ezt egy tükör mutatja meg, a hitnek tükre, melyből Krisztus, a megfeszített tekint reánk. Hozzánk szól személy szerint: nézd, miattad vagyok a kereszten, a te hűtlenséged és hálátlanságod, a te önzésed és anyagiasságod juttattak ide, mert a te bűnöd nem maradhat büntetés nélkül Isten igazsága előtt, halál annak a zsoldja, pedig Isten téged, éppen téged életre * Irta és az egyházkeriileti lelkészértekezleten előadta Izsák Aladár somogyjádi lelkész, egyházkerületi tanácsbiró. akar megtartani, mert szeret, forrón, önfeláldozón szeret, annyira, hogy engem is nem csak miattad, de éretted küldött a keresztre. Én az Istennek örökké miattad hulló forró könnye, — örökké tégedet hivó zokogása vagyok: Ne szennyezd be lelked királyi palástját, nem szolgálat, de uralom vár reád, az Ő kegyelmének jutalma, az Ő igazságának diadalma, az Ö üdvösségének mennyei koronája. így válik benne szentté a szenvedés, áldássá az átok, s a világ leggyalázatosabb fája, a kereszt így lesz a mennyei Atya ölelő két karjává. Hulló vére így lesz a lélek csodatevő orvossága, ujjászült éltünk megkeresztelésének drága jegye, mikor megnyílik fölöttünk is az ég, s ujjongva tapsol köröttünk a világ: Atyánk az Isten, Megváltónk a Krisztus, hazánk a menny egyedül... Ez az evangélium, ez az Ige, mely kezdetben vala. Ezt akarja az Isten mindnyájunkkal s mert ezt akarja, ezért küldi az Ő szolgáit bogárhátú kis falusi lakások közé épűgy, mint hatalmas metropolisokba, mert mindenütt az Ő gyermekei élnek s mert Ő mindenkit boldoggá akar tenni. Ez az evangélium vigasza az árvának, mert Atyát, — az özvegynek, mert támaszt nyer benne. Hívja a szegényt, hogy lelkét tegye erőssé, tűrővé és boldogan reménykedővé, — a gazdagot, hogy lelki szegénységével ékesíts^ földi javait. A tudóst, hogy az egyetlen és örök igazságra tanítsa, — a tudatlant, hogy a világ világosságává tegye. Az örvendezőt, hogy örömei tisztákká és állandóvá váljanak, — a szomorkodót, hogy maga felett is tudván sírni, égi vigasztalás szálljon a szivébe. A fiatalt, hogy az élet útjait járja békés örömnek virágai között, — az öreget, hogy élő reménységgel nyújtsa hite karját az örök jutalom után. ... Mindenkinek ez kell, csak az Ige, csak az evangélium, — van-e áldottabb küldetés, mint a lelkipásztoré? Fogadhatna-e a világ valakit szívesebben, örvendezőbben, mint ennek az Igének hirdetőjét?... Mégis, miért nincs hatása prédikálásunknak? ... Ezt az igazságot, ezt az örvendetes üzenetet, ezt az isteni üdvakaratot, mint élményt kell adni. Nemcsak hallani, de látni, tapasztalni kell annak a hallgatóságnak, a mellettünk, velünk élő népünknek, hogy mi és a mi házunk népe tiszteljük az Urat; hogy szavainkból és cselekvéseinkből, fájdalmainkból és örömeinkből a Krisztus egyenessége és nemessége, türelme és alázatossága sugárzik. Ha egyéni módon éljük át az evangélium isteni erejét és azt mindenek szemeláttára alakítjuk ki életünkben; ha nemcsak beszélünk egy boldog világról, egy magasabb életről, hanem mi már ebben a boldog világban élünk, ennek a magasabb életnek levegőjét leheljük, melegét árasztjuk és szánjuk, szeretjük annyira embertestvéreinket, hogy minden vasárnapon ezzel állunk eléjük: nézzétek, ti is lehettek olyan nemesek, olyan szeretőszi-
