Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-19 / 42. szám

Negyvenegyedik évfolyam.

42. szám.

Pápa, 1930 október 19.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

........................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .....................................................

FELELŐS SZERKESZTŐ: PONÜRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FŐ- ,l*r FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOI . ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ©*S> TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK.

Miért nincs hatása igehirdetésünknek?*

E kérdés hallatára nem egy igehirdető üti fel a fejét, mondván: azt már mégsem lehet állítani, hogy semmi hatás nincs; én úgy látom, nálam igenis van, hiszen tűrhetően látogatják a templomot, jókedvvel tartják fenn az egyházat s népem valláserkölcsi élete is elég megfelelő. A fiatalabb lelkészek pedig fölényes mosollyal intézik el a szigorú kérdést: az öregeket — lehet — már megunták, de mi, fiatalok, igenis tudunk sikeresen beszélni, hiszen ha meghallják, hogy mi prédikálunk, rögtön többen jönnek a templomba s annak ajtajánál minden istentisztelet végén hallunk elismerő, sőt elragadott megnyilatkozásokat... Mindannyian voltunk fiatalok S mindanynyian voltunk divatban is a kápláni évek virágillatos tavaszán, — megítélés helyett tehát megértő és méla rezignációval vegyük tudomásul az ifjú szivek kedves kitöréseit. Majd rajtuk is elviharzanak az esztendők s minél tartalmasabbak és lelkesebbek, öntudatosabbak és buzgóbbak voltak és lesznek, annál fájdalmasabban érzik át egy-egy csendes alkonyati órán, mikor meghosszabbodnak az árnyékok, felújulnak az emlékek és szinte tépdesi a lelket a felelősségérzet, —• annál fájdalmasabban érzik, hogy alig van időszerűbb, sürgősebb, égetőbb kérdése a lelkipásztorok státusának, mint ez: vizsgáld meg, fontold meg és fejtsd meg magadnak a mindeneket tudó és 'látó örök Isten előtt, miért nincs hatása a te igehirdetésednek.

Az, hogy tűrhetően látogatják az Isten házát, hogy fenntartják és elég szépen gondozzák az egyházat s hogy a valláserkölcsi élet sem száll az átlagos színvonal alá, még nem bizonyíték a siker mellett.

Hol és hogyan, mikor és mivel érhetünk el hatást?... Csábit az alkalom, hogy erről a kérdésről tudományos értekezést, alapos tanulmányt adjak itt elő. Akár úgy, hogy Augustinus finom definíciójából induljunk ki. Akár úgy, hogy visszhangja legyek dr. Warneck hallei professzornak. Akár úgy, hogy Ravasz régebbi értekezését és újabb homiletikáját kivonatoljam. Ismeretes ugyanis előttem a témakörről néhány érdekes munka — semmi sem könnyebb pedig — számtalan irodalmi siker mutatja ezt —, mint 2—3 könyvből egy harmadikat készíteni. Különben is hogy tudományosan foglalkozzék valaki egy tétellel, ez semmi más, kizárólag idő kérdése.

Én nem akarok a tudomány kothurnusában megjelenni az Értekezlet előtt. Az elnökség is — mikor előadás tartására felkért —, a gyakorló lelkésztől valószínűleg nem elméleti, hanem gyakorlati megfigyeléseket várt; maga az egész Értekezlet is bizonyára arra kiváncsi, hogy egy szerény 25 éves lelki* Irta és az egyházkerületi lelkészértekezleten előadta Izsák Aladár somogyjádi lelkész, egyházkerületi tanácsbiró.

pásztori szolgálat lát-e bajt és miként látja azt; ismer-e gyógyító szert és mi lenne az?

Teljesen gyakorlati szempontból fogom fel tehát a kérdést.

Ahol egy odaadó és ihletett pásztori szolgálat után a gyülekezet

Istennek választott népe,

Kit ékesít az Ő képe S vigyázz belső ékességére,

ott volt hatása az igehirdetésnek, mert élő hitre s diadalmas reménységre vezettettek a lelkek ... De ki merné azt állítani, hogy nál i ez a helyzet! Csak a mindeneket látó Isten tudja, hogy magvetésünket követte-e zsendülés, szárba szökkent-e a vetés s van-e kilátás aratásra? Mi igen sokszor a legnépesebb templomi gyülekezetben is elborzadva látjuk Ezékiel mezejét, az egyháztársadalom élete pedig mindenről beszél, csak élő hitről a leghalkabban s diadalmas reményről a legritkábban.

Sarkigazság nélkül kimondani, hogy nincsenek rossz gyülekezetek, csak rossz lelkipásztorok, — ép oly tévedés, mint az ellenkezőjét állítani ennek, igenis vannak megátalkodott lelkek, kik vakon rohannak vesztükbe, süketen menve el a legédesebb isteni hívás mellett is. Vannak nehéz gyülekezetek, melyeknek életútját oly kényelmessé taposta már ki az önzés és az anyagiasság, hogy ezek egykönnyen rá nem lépnének a megtérés keskeny és göröngyös útjára, bármily egyenes legyen is az s bármilyen kecsegtető is legyen annak a vége. Emberi erő tehetetlen is lenne ezekkel szemben és ezek között, de nekünk isteni erő igértetett, mi annak az evangéliumnak vagyunk követei, orgánumai, bizonyságtevői, mely mindenkinek, még a legbünösebbnek is üdvösségére szolgál. Vegyük tehát magunkra minden vádját a kérdésnek s bontsuk azt két ágra: mit kell prédikálnunk s hogyan kell prédikálnunk? E két kérdés taglalása megoldja tételünket is.

(Vége köv.)

Püspöki egyházlátogatás a pápai egyházmegyében.

Május 28-án reggel 9-kor indult el Püspök úr Nagypiritről Somlóvecsére. Kíséretében voltak Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző, Jakab Áron esperes, dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok, Mészáros András egyházmegyei aljegyző, Lampérth Lajos rédei lelkész és Pongrácz József theol. igazgató, aki Győry Elemért váltotta fel a gyorsírói teendők végzésében.

A presbitérium és sok gyülekezeti tag lelkesen éljenezte Püspök urat, amikor a nagyszerűen össze-