Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-17 / 33. szám
Negyvenegyedik évfolyam. . 33. szám. Pápa, 1930 augusztus 17. FELELŐS SZERKESZTŐ : PONORÁCZ JÓZSEF THEOL- 1QAZG. PÁPA, FŐ- ,**», FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEO! . ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A bizonyosság értelme a tudományban és a vallásban. (Dr. H. Bavinck, volt holland professzor De Zekerheid des geloofs c. munkájának II. fejezete.) Hollandból fordította : Szabó Dezső. (IV.) Tudomány nem létezhetik személyes bizalom és a mások szolgáltatta adatok elhivése nélkül. Hogy a vallás és vallástudomány nem a saját tapasztalatunkon, hanem isteni tanúbizonyságon alapszik és hogy ezt másképen nem ismerhetjük meg, mint csak hit által, ez tartalmának igazsága ellen semmit nem bizonyít. Miért lenne az az igazság kisebb értékű, amit mások adataiból merítünk, mint amit saját kutatásunkkal szereztünk? Általános korlátozottságunk nem kevésbbé tesz ki minket is tévedésnek, botlásnak, mint másokat. Minden attól függ, hogy azok, kiknek adatait elfogadtuk, megbizhatók-e és hitelt érdemelnek-e? Ha igen, akkor az az ismeret, amelyet tőlük elsajátítottunk, inkább igaznak tartható, mint az, amelyet könnyen megcsalható tapasztalásunk alapján vélünk igaznak. Amennyiben a vallásban nem a gyarló ember lép fel mint bizonyságtevő, hanem Isten, ennyiben egyetlen tudomány sem biztosabb a maga dolgában, mint épen a vaílástudomány, amelynek alapja és ereje: Deus dixit, azaz Isten mondotta. És melyik ember tekintélyét lehetne a Mindenhatóéval összehasonlítani? Vagy kinek a szavára bizhatná rá magát az ember értelmével és szivével együtt nyugodtabban és biztosabban, mint az Ő bizonyságára, Aki maga az igazság? Vallásos téren nem abban rejlik a nehézség, hogy amennyiben van isteni tekintély, ez hitet és bizalmat érdemel. Ezt mindenki elismeri! Ki is tudná, vagy merné nyíltan tagadni? A nehézséget inkább az okozza, hogy az emberiség számtalan pártra különül el és szakadozik széjjel, úgy hogy az a kérdés merül fel: hol lehet az isteni tekintélyt megtalálni és hogyan lehet felismerni? Az emberiség történelmében egymásután tűnik fel a sok vallás s mindegyik a maga számára igényli »az igazi« elnevezést. Pedig az ugyanazon vallás hitvallói is többféleképen vélekednek a kijelentés módja és tekintélye, tartalma és alakja felől. De amikor az igazságot keressük, ez a véleménymegoszlás még sem vezethet kétségeskedéshez; ugyanis ezzel erőszakot követnénk el értelmi és erkölcsi természetünkön, mely sohasem szabadulhat meg az Isten fenségének benyomásától. Sokkal inkább illik hozzánk, hogy mély alázatossággal és hő vággyal az igazságot egyedül azon az úton keressük, amelyen mi, elhomályosodott értelmű és tévelygő emberek, azt meg is találhatjuk. Ha ilyen módon vizsgáljuk a hitbizonyosság kérdését, az két főrészre oszlik: vonatkozhatik annak a vallásnak az igazságára, amelyet mi vallunk, vagy irányulhat arra az érzelmi aktusra, amelyet mi személyesen bírunk a vallásban ígért üdvösségre nézve. Van tehát bizonyosság az objektiv vallásos igazsággal kapcsolatban és van az igazságban közölt üdvjavakban való szubjektív részesedéssel kapcsolatban. Kétségtelen, hogy e két fajta bizonyosság a legszorosabban összefügg egymással, de azért szükséges a megkülönböztetésük és szétválasztásuk. Az a hit, amelylyel az igazságot munkálom, más, mint amellyel a saját üdvösségemről megbizonyosodom. Bár a tudományos bizonyosság értelmi és így általánosabb alapokon nyugszik mint a hitbizonyosság, ez mégis szubjektív erőben messze fölülmúlja amazt; vagyis a lélek legjobban függ azon a tárgyon, amit hittel magához ölelt. Hogyha valamely jelet Istentől eredőnek ismerünk el és azt elfogadjuk, magától értetődik, hogy erősebben leköt és uralkodik rajtunk, mint valami más parancs. A vallásos meggyőződés a legmélyebb, a legbensőbb, a legérzékenyebb és egyúttal a legerősebb meggyőződés. Nincs annál borzalmasabb háború, mint amely a vallásért jön létre. Nincs hevesebb gyűlölet, mint amelyet a vallás támaszt. De általában egy vonzódás, önátadás, önmegtagadás, szeretet, hűség, türelem, erény sem olyan gazdag - és fenségesen szép, mint amely az Istennel való közösségből virágzik ki. A hit ezreket és milliókat tett mártírokká, a tudomány csak egyeseket. A hires csillagász, Keppler János saját meggyőződése ellenére asztrológiával foglalkozott, hogy magát fenntarthassa és mentségére azt hozta fel, hogy a szegény anyának (asztronómia) a bolond leányából kell megélnie (asztrológiából). Galilei a római inkvizíció előtt háromszor megesküdött (Copernicus) rendszerének igazolása mellett — egyszer 1616-ban, kétszer 1633-ban. A kínzástól való félelme nagyobb volt, mint a tudomány iránti szeretete. De ki is akarna meghalni azért a végeredményében közömbös és talán később még korrigálható állításért, hogy a föld forog? Ki is adná oda tisztán elméleti igazságért pénzét, vagyonát, nevét és életét? A tudományos bizonyosság nem tud ellenállni a kínzásnak és máglyának. Egészen másként áll a helyzet a hitbizonyossággal. Ez intenzitására nézve a legerősebb és kiirthatatlan bizonyosság, mert az ember szivében gyökerezik és életének viszonyaival függ össze. Ezért o^yan nehéz valakit meggyőzni, sőt nem is lehet vitatkozni, hogyha a kiindulási alapok különböznek. Ezért uralkodik minden idők emberén, még a legrészrehajthatatlanabb tudóson is a vallás. Ez rejlik mindazon elválasztó okok mélyén, amelyek az emberiséget részekre tagolják. Épen azért az igazi hivő hitének megvédésére nem is sajnál semmi áldozatot. Érte hagyja