Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-07-20 / 29. szám

1930

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

129. oldal.

A pápai templom-építés ügyéhez.

Nagytiszteletü Lelkész Urak!

Hivatkozással az egyházkerületi intézőbizottságtól nyert engedélyre, hivatkozással főtiszteletü és méltóságos Püspök urunk 1738/1930. sz. főpásztori körlevelére, továbbá a nagytiszteletü Esperes urak személyesen vagy levélben tett meleghangú nyilatkozataira, fölbátorodva fordulunk a nagytiszteletü lelkész urakhoz azzal a kéréssel, hogy a Széchenyi-téren, a kollégium és a nőnevelő-intézet között, ezen az Isten ujjával kijelölt szabad, nyílt és napsugaras térségen Isten dicsőségére emelendő református templom építésében a pápai református egyháznak segítségére jönni szíveskedjenek.

Az a mi elgondolásunk, hogy az a templom, amit mi építeni akarunk, aminek építése az egész országunkat lesújtott katasztrofális események miatt immár harminc év óta húzódik, nemcsak a pápai egyház, hanem az egész egyházkerület temploma lesz, tehát ez az építési ügy nemcsak a pápai egyház, hanem az egész egyházkerület ügye. És ha egyszer megvalósul, nemcsak a pápai egyház, nem is csak a dunántúli egyházkerület, hanem az egyetemes magyar református Anyeszentegyház dísze és ékessége-lesz.

Már ez magában véve is elég bátorító, sőt jogosító körülmény volna arra, hogy a nagytiszteletü lelkész urak elé járuljunk kérésünkkel, de talán nem bátorítana fel bennünket akkora áldozatnak a kérésére, amekkorát ezúttal kérünk, ha azt akarjuk, hogy a tervezgetésen túlmenve, valóban építsünk is. Az egészen szokatlan és páratlan áldozat kérésére és igénylésére különösen annak a tudata bátorít fel bennünket* hogy Egyházkerületünk lelkészt karának túlnyomó nagy többsége igenis a saját ügyének, szivbéli szent ügyének-tekinti a pápai templom felépítésének a kérdését és sóvárgó lélekkel várja azt az időt, mikor a Szent Jeruzsálem megépül és a nagy ünnepre »mindenféle nemzet egybegyűl«.

Ennek biztos gondolata adta nekünk azt a gondolatot, hogy ez évben a nyári cséplési munkák bevégzése után és az ősz folyamán általános gyűjtést rendezünk egyházkerületünk valamennyi gyülekezetében theológiai akadémiánk hallgatóinak a közreműködésével, akik a legszívesebben, sőt lelkesedéssel vállalták ezt a munkát, hogy beleépíthessék szeretetüket és verejtéküket a pápai új templomba. Az alábbi tervezet szerint egyházmegyénként vennénk gyűjtés alá a kerület gyülekezeteit úgy, hogy mindenütt vasárnap jelennének meg, prédikálnának és a prédikáció után a helybeli lelkész urak vezetése alatt a tanító és gondnok urak és egy presbiter társaságában családról-családra menve végeznék a gyűjtést. Hogy lehetőleg minél nagyobb templomi gyülekezet legyen és a gyűjtés célra vezessen, a nagytiszteletü lelkész urak talán prédikációval is, de mindenesetre hirdetésekkel és presbiteri gyűléssel két vasárnapon át készítenék elő •a gyülekezetét az »alkalomra«, úgy hogy az alkalom ünnepe legyen a gyülekezetnek. Az esetek nagyobb részében két gyülekezetét osztottunk be egy vasárnapra egy papnövendéknek. Erre kettős ok késztetett bennünket. Az egyik az, hogy különben hosszan benyúlna a gyűjtés a jövő tanévbe, amit természetesen sem a tanári kar, sem az egyházi főhatóság nem engedhetne meg; a másik meg az, hogy vasárnap délután és az azt követő hét napjain két gyülekezetben is lehet a gyűjtéssel végezni.

Hogy az istentisztelet idejére nézve a két gyülekezet között összeütközés ne legyen, bizalommal arra kérjük az első helyre beosztott gyülekezet lelkészét, hogy az istentisztelet idejét 9 órára, — a másik gyülekezet lelkészét pedig arra, hogy 11 órára szíveskedjék kitűzni és (kétszer) meghirdetni; az első gyülekezet gondnokát még arra is, hogy a papnövendéknek, mint legátusnak, kocsit adni szíveskedjék.

A gyűjtés tervezet szerint pénz- és terménybeli adományok gyűjtéséből fog állani. A terménybeli adományokat — a nagytiszteletü lelkész urakkal történt megállapodás szerint — praktikus szempontból, nem szedi azonnal össze a gyűjtést eszközlő bizottság, hanem csak összeírja egy erre a célra kellő időben megküldendő gyüjtő-iven és maguk a hívek hordják be a presbitérium által kitűzendő időben és helyre. Az értékesítést is a presbitérium — illetve annak megbízásából az elnökség — eszközli, a helyi viszonyoknak megfelelően. A pénzbeli adományokat természetesen elveszi a bizottság; de lehetnek, sőt lesznek is olyan híveink, akik az ügy iránti lelkesedésből és velünk való együttérzésből szeretnének nagyobb összeget adni a pápai templomra, de a gyűjtés pillanatában i nem rendelkeznek nagyobb összeggel; ezek számára kötelező nyilatkozatokat küldünk, amelyek alapján — a pápai hívekhez hasonlóan — részletekben fizethetik, illetve küldhetik be a felajánlott nagyobb öszszeget.

Elgondolásunk az, hogy egyházunk szellemének megfelelően és a siker érdekében a presbitériumból induljon ki minden, annak az égisze alatt történjen az előkészítés is, a gyűjtés is, a természetbeni ado-< mányok értékesítése is. De mivel a presbitériumnak is, a gyülekezetnek is, a lelkész a mozgató és hajtó ereje, vezérlő szelleme, szive és lelke, alfája és ómegája, aki nélkül semmi se történhetik, — mivel továbbá a lelkész lelkisége, egyénisége, ügyszeretete .és lelkesedése lesz a hordozója heteken át a mi szemünkfényeként féltett szent ügyünknek, akinek befolyása lehet annak sikerére: azért mondottuk,, hogy nagy áldozatot, szokatlan és páratlan áldozatot kérünk a nagytiszteletü lelkész uraktól.

Tájékozásul megjegyezzük röviden, hogy a pápai egyház tagjai megközelítőleg 120.000 P-t ajánlottak fel kötelező nyilatkozatokban; van az egyháznak az 1926—27. évi országos gyűjtés eredményeként 21.000 P készpénze; a várostól 60.000 P megszavazott segélye. Ez mintegy 200.000 P, nem készpénz, hanem csak felajánlott pénz, amely azonban készpénzzé válik, •ha építünk. Nyersen — berendezés nélkül — 328.000 P-be kerül a műépítész úr költségvetése szerint a gyönyörű, két tornyos templom. Igaz, hogy a m. kir. kormánynál eddig még semmire se mentünk d 114.500 arany koronát kitevő szerencsétlen hadi kölcsönünk némi valorizációja vagy kárpótlása iránti kérésünkkel, mégis úgy érezzük, hogy a nagytiszteletü lelkész uraknak és a szenvedésekben velünk osztályos dunántúli gyülekezeteknek egy nemes gesztusa hatalmas lendületet, szárnyakat adhatna ennek a templom-ügynek, szárnyakat adhatna a pápai gyülekezetnek, amelynek tagjai a maguk szegénységében is nagy áldozattal, égő áldozattal sietnek áldozni Istennek, hogy Néki a Sionon tisztességet adjanak.

Püspök urunk Öméltósága fent hivatkozott kör- I levelében olyan szépen mondja, hogy a pápai refor-