Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-17 / 7. szám
Negyvenedik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1929 február 17. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FC- * FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- «5® IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDŐK. A középosztály szerepe nemzetünk újjáépítési munkájában.* A középosztály fogalmát nem kívánom a történelmi középosztályra korlátozni. E fogalom módosított, mai értelme szerint idetartozónak kell mondanunk mindazokat, akik önálló kereset révén olyan jövedelemből élnek, amely nemcsak a szorosabb, vegetativ szükségletek kielégítésére szolgál, de egyben módot nyújt szellemi igények táplálására is. A középosztály nem tekinthető zárt kasztnak. A társadalom olyan osztálya ez, amely átmenetet képez a fizikai munkát végző proletáriátustól a felsőbb rétegekhez s amely önmagát szünet nélkül kiegészíti, felfrissíti a társadalom alsóbb rétegeiből és ezzel lehetővé teszi az egyes osztályok között való egészséges vérkeringést. A magyar középosztály szerepe nemzetünk újjáépítésében: a szellemi irányítás és pedig az állami és társadalmi élet minden vonatkozásában. A sokat hangoztatott kulturfölény nem merülhet ki azáltal, hogy valamely államnak csupán kiváló tudósai legyenek, vagy csupán abban, hogy az analfabéták száma csökkenjen. A kulturfölény kívánsága követelményként hozza magával, hogy az állam és a társadalom minden síkján egyúttal magasabb eszmények is töltsék el a lelkeket és ezeknek az eszményeknek megvalósítására éppen a középosztály vezetése alatt törekedjék a nemzet. A törvényhozás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az adózás, az ipar, a kereskedelem területein megfelelő intézkedések létesítése, amelyek révén lehetségessé válik az egyes ember erőinek mentői teljesebb kifejtése, — ez éppen úgy hozzátartozik az állam és a társadalom feladataihoz, mint a szorosabb értelemben vett kulturális haladás előbbrevitele. A középosztály szerepe, a törvényhozást tekintve: a magyar nemzet történelmi hagyományain építeni tovább az alkotmány épületét, olyan irányban, hogy az egyrészt az állami élet fokozódó szükségleteinek kielégítésére alkalmas legyen, másrészt ne kerüljön ellentétbe azokkal a nagy hagyományokkal, amelyekkel a magyar nemzet a maga évezredes múltja során bennünket megajándékozott. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén: a kor kívánalmainak megfelelő gyors és pártatlan eljárás az, amelynek a köznapi életbe való átvitele szintén a középosztályra vár. Ezenkívül az értelmiségi szabad pályák világában éppen úgy, mint a gazdasági életben, szintén a középosztályra hárul a feladat, hogy a technika újabb vívmányaival a magyar föld kincseit az ország közgazdaságának javára hozzáférhetővé és hasznossá tegye. Külföldi kapcsolataival a középosztály igen sokat * Dr. Antal Géza püspök úrnak az Országos Kaszinóban február 12-én tartott előadásából. tehet abban a felvilágosító munkában, amely a nemzetünkön elkövetett nagy igazságtalanságok megszüntetését kell hogy eredményezze. Idebent az országban pedig az ellentéteket kiegyenlítő és magasabb harmóniába olvasztó törekvései egyengethetik az utat a békés fejlődés felé, s egyúttal ama rétegek számára, melyek a lefolyt évtizedek alatt a nemzeti eszmétől elidegenedtek, ezt az eszményt ismét kívánatossá tehetik. Amint a Golf-áram melegvizével az északi vidékek levegőjét is enyhévé teszi, úgy kell a középosztálynak, a maga haladás iránti fogékonysága mellett, sőt annak kimutatásával, a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodó meleg érzésével, a múlt iránt elhidegült rétegeket a nemzeti munka szolgálatába állítani. * Egyháztöríénetirásunk feladatairól.* Más példa. A reformáció szociológiájának jobb megérthetése céljából (mindenekelőtt a köznemesség álláspontját akartam magamnak megmagyarázni) a német Ritterschaft nagy képviselőjének, Hutten Ulrichnak müveit kezdtem eredetiben tanulmányozni, amikor azt láttam, hogy mig egyrészről Strauss Dávid, a megnyert nagy háború után (1870/71), őt a reformáció nagy harcosának, a német nemzet nagy hősének tette meg, aki Luther mellett legtöbbet tett a protestantizmus érdekében, mig a vesztett nagy háború után Kaltoff két vaskos kötetben bizonyítgatta, hogy a nagy »hős«, alapjában kalandoroskodó Vagabund, aki minden tetténél mindenekelőtt azt mérlegeli, mit lehet vele keresni. Ad fontes! parancsolám magamnak s Huttennek nem igen könnyen olvasható, de a fáradságért annál több örömet nyújtó, remek humanista szellemben irt műveinek áttanulmányozása után, meglepő eredményre jutottam. Sem Strauss, sem Kaltoff, nem mélyedtek el eléggé Hutten műveibe, különben mást mondtak volna róla. Hutten nem reformátor s nem a reformáció hőse. Róma ellen ugyan hangosan dörög, szívesen használja fel ellene a reformátorok érveit is, de célja nem a reformáció maga. Az neki csak eszköz. Ö, tetőtöl-talpig, mentalitásában is, minden humanistasága mellett, középkori lovag s neki csak egy célja van, a történelem folyásának, visszaterelése s a lovagság fénykorának visszaidézése. Ennek érdekében akarja ő a császárság hatalmát és jövedelmét emelni, a kis német fejedelemségeket, meg a lovagság többi nagy elleneit, a polgárságot, a teli pénzeszsákokat, a lovagság eme kiaknázóit, főleg azonban a papságot összezúzni, amely — véleménye szerint — Róma útján elhomályosítja a császárság fényét, maga pedig beleült az élő lovagok őseinek * A pápai református theológia Tóth Ferenc Önképzőkörében tartott előadás.
