Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-22 / 51. szám
1929. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 247. oldal. doggá a nemzeteket, hanem a nemzetek lelkületétől függ a jó alkotmány sikeres működése. Sok lelkes hive van a szeszes italok prohibiciójának. Ped;g a mohamedán népek hosszú évszázadokon át olyan uralom alatt éltek, amely prófétájuk napjai óta tiltotta a szeszes italok fogyasztását és árusítását, s azért még sem emelkedtek fel sem az egyéni, sem a nemzeti kiválóság magaslataira. A nemzetközi béke apostolai a népek szövetségétől várják a jó eredményt. De nem szabad megfeledkezniük arról, hogy egy ilyen szervezet az emberi együttműködésnek olyan óriási arányú kísérlete, amilyenre még soha nem volt példa; hogy sikeres működéséhez a kölcsönös megértés, türelem, jóakarat és bizalom egészen rendkívüli erői szükségesek; és hogy az ilyen negyvenemeletes épületeket nem lehet szilárdan felépíteni olyan alapokra, amelyek három emelethez talán elegendők volnának. A szociális reformok szószólói több szabad időt követelnek a munkásság számára. De gondolniok kellene arra, hogy szabad idejük bőségesen volt hosszú évezredeken át a polinéziai szigetek lakóinak is, akiknek alig volt más elfoglaltságuk, mint leszedni a gyümölcsöt a pálmafákról és elfogyasztani az árnyékban, de azért az emberi boldogság élőhaladása számára nem igen származtak nagyobb eredmények ebből a nagy kényelemből. Akár a munkaadóra, akár a munkásra gondolunk, — más dolog pihenő órákat élvezni a munka után, és más dolog olyan jellemű emberré lenni, aki jól fel tudja használni is az ilyen szabad időt. Méltán aggódhatik mindenki, aki külső reformok lelkes munkása, hogy előbb-utóbb kivívja ugyan azok győzelmét, de voltaképen semmit sem nyert vele. Mert külső reformok maradandó hasznát csak az biztosítja, ha az eredő forrásuk is, a fentartó erejük is és a belőlük termő gyümölcs is: a megtisztult, bölcseség és igazság által áthatott, Isten és az istenes élet számára megmentett emberi személyiség. Napóleonról azt mondják, hogy egyszer azt hallotta valakitől, hogy a francia irodalmi élet hanyatlás jeleit mutatja az ő uralkodása óta és kívánatos volna egy irodalmi reneszánsz bekövetkezése. »Ügy?« — válaszolt a császár, — »Beszélek majd erről a belügyminiszteremmel.« Állami szépirodalom! Költői remekalkotások belügyminiszteri rendeletre! Ugyanilyen képtelenség volna külső viszonyok átalakításától várni az emberi jellem remekbe fejlődését. Az értékes jellem belülről fejlődik ki, a lelki életnek belső mélységeiből; az átalakított külső körülmények csak az érvényesülési lehetőségeit szélesbítik ki. A legnagyobb szolgálat tehát, amit másoknak tehet az ember, az, ha lelki életük forrásait fejleszti, belső átalakulásra segíti őket, nagy hitet ébreszt bennük és nagy eszmények meggyőző eredje alá vonja őket, élő kapcsolatba juttatja a lelkűket a lelki világgal, elvezeti őket a Jézus Krisztussal való, életet átformáló közösségre. Folyt köv. Fosdiek—Victor. Síremlék-avatás. Felemelő, szép ünnepély folyt le Balatonkenesén folyó hó 15-én. Ekkor avatták fel néhai Fazekas Mihálynak, a balatonkenesei egyház 30 éven át volt kántortanítójának síremlékét, melyet halála után majdnem másfél évtizeddel emeltek hálás tanítványai. A síremlék szépen kidolgozott vöröskőből készült s az oszlopon hátra hajló fehér márványlapon a következő felírás olvasható: Itt nyugszik FAZEKAS MIHÁLY a Balatonkenesei Ref. Egyházi 30 évig volt Buzgó Rektora. Meghalt 57 éves korában, 1916. évben. Emlékét szeretettel őrzik hálás tanítványai. Az ünnepély délelőttjén az elhunyt rektortanító fia, Fazekas Mihály püspöki titkár hirdette Istennek igéjét. A siremlék-avató ünnepély délután 3 órakor volt künn a temetőben, hova harangszó mellett vonult ki az ünneplő közönség, a gyülekezet apraja, nagyja, elől a leventék csapata, utánuk az iskolás gyermekek, majd az énekkar, a szereplők és vendégek, a presbitérium s a gyülekezet férfitagjai. Künn az ősz késői virágaival elhalmozott síremlék körül már várakozott a nőknek szinte megszámlálhatatlan sokasága. Az ünnepélyt a XC. zsoltár 2. versének elénekiésével kezdődött. Utána Molnár Gyula balatonkenesei lelkész végezte a felavató ünnepély liturgiális részét s előfohász után Péld. X. 7. v. alapján méltatta meleg szavakban az elhunyt kántortanító érdemeit-. A felavató imádság, úri ima és áldás után az énekkar »Könnyet áldozunk Tenéked« kezdetű éneket énekelte. Majd Kallós Béla táci tanító, a mezőföldi ref. tanítóegyesület nevében az alábbi beszédet mondotta: Gyászoló rokon véreim! Emlékező Gyülekezet! Midőn e sirhalom körül megjelent férfiak s nők arcára tekintek, — szemükben egy-egy elnyomott könnycseppet látok, melyek a szerető emlékezés igaz gyöngyei. S midőn e gyönyörű magyar tengerparti csendes temetőbe szétnézek, látom, hogy a hálás utódok — az elhunyt kedveseik sírja fölé kőemlékeket állítottak. Most is egy csendes sirhalom fölé emelt a kegyelet egy emlékoszlopot, hogy ez hirdesse a késő utódoknak is, az egykori élők ragaszkodó szeretetét, háláját és nagyrabecsülését, az idegenből körükbe vezérelt, buzgó szerető szivü rektortanítónak. Ezért — bensőségesebb hála sugallta síremlék itt nincs több ennél. Az irás szavai szerint — mindnyájan az életben vándorok vagyunk, a jövők a távozók kezeit fogva a múltat a jövővel kötik össze. Azonban kevesek azok, akik a jövőnek is tudnak igazi értéket adni. Vannak emberek, kik úgy járnak közöttünk, hogy munkájukkal a nagy köznek semmit se adnak, — mindennapi lelkek; s ezért a feledés homályába vesznek el. De vannak egyesek mégis, akikre munkásságukért mindig hálásan emlékeznek, különösen azok, akik munkásságát s szeretetét élvezték. Ne feledjük, egy ember se lett naggyá csak azért, mert nagynak született, naggyá csak munkái tehetik. Az olyan lelkek, akik lelkűk kincseit egész nemzedéknek adták, akiknek neve említésére/ érezzük, hogy lelkűnkben a vallásosságnak s hazaszeretetnek szunnyadó lángja magasra csap, akik neve nemes egyszerűségűkben is tiszteletet parancsol, ezek azok a vándorok, akiknek utait munkáik jelölik. Csendesen szendergő rektortanító testvérem, egykori kedves rokon, szerető jóbarát, Te is míg éltél és terhes munkáddal, szereteteddel maradandó emléket hagytál hátra egykori tanítványaid lelkében! S a szeretet, mit adtál s tanítottál, szeretettel viszonozták már életedben s im évtizedek után is hálás emlékezés szeretetéből örök emléket állítottak szendergő hamvaid fölé. S midőn a kegyeletes szeretetnek ezen nemes
