Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-22 / 51. szám

244. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1929. tomás olyan lesz, mint a csontjaiba rekesztett tűz, éget, izgat, álmot űz, ébrenlétet zavar. Nem lehet neki ellenállani. Meg kell valósítani. Követeli a szíve, amelyben együtt lobiig magyar fajának és Krisztusnak szeretete. De nagy akadályok állnak útjában. Nincse­nek munkatársak, neki magának is fogyatékos a héber nyelvismerete, még ha egészen tisztában van is az Újszövetség nyelvével. És fogyatkozásai tudatában oda­siet a forráshoz, hiszen Isten ereje minden feladat végzésére elégséges. Egyházmegyéje minden templo­mában felhangzik esperesi intézkedéséből az Istenhez kiáltás, hogy segítse meg őt munkájában s a buzgó imádság nem- tért vissza üresen. Akad munkatárs is Pelei János gönci rektor személyében, akivel folyta­tott tanácskozásait lesi-várja egy 14 éves diák, akinek szivébe is átröppen néhány szikra a nagy istenes fér­fiúból, hogy majdan ő is egész életét az Úr oltárára tegye le áldozatul. Ott sürög-forog és figyel az Úr­nak ez a másik kiszemeltje, Szenczi Molnár Albert, most ugyan még csak a láb szerepe jut neki, amint viszi-hozza a kéziratokat s a kinyomatott íveket a Gönc-Vizsoly közötti országúton, de ott lobog már a láng az ifjúi szívben is, az Úr háza szerelmének szent lángja. Csendben, zajtalanul készítgeti Isten a jövendőt. És ezelőtt 340 esztendővel, az 1589. esztendő végén megjelent a magyar írás. Károli Gáspár a hanyatló életnap meggyarapo­dott fényét, pályájának koronáját köszönthette a ma­gyar Bibliában, de arról, ami ennek nyomán keletke­zett a magyar földön, vajmi kevés sejtelme lehetett Mert a magyar múltat a magyar Biblia nélkül nem tudjuk elképzelni. Pedig könnyebben meg le­hetne érteni nemzeti életünket a Biblia hatásának ki­kapcsolásával, mint arról beszámolni, hogy minő ál­dások fakadtak a nyomában. Egészen bizonyos, hogy Erdély aranykorának elővarázsolói, a nagy kálvinista fejedelmek ott nőttek nagyra a magyar Biblia emlőjén. Csak Bethlen Gábor alakjára vessünk egy pil­lantást. Ősszel ünnepelte minden igaz magyar a nagy fejedelem emlékét, halálának 300-ik évfordulóján. Immár a tizedik emberöltő zarándokolt el dicső alak­jához, hogy tüzet fogjon páratlanul igaz magyar leiké­ből és tanuljon tőle tettekben és áldozatokban meg- Micsőülő fajszeretetet. Nem féltjük nemes emlékét semmiféle tendenciózus történetgyártástól, kiállotta az már a tűzpróbát jobban mint történelmünknek akár­melyik más hőse. Keressük fel csak akár a fejedelmi palotában, akár harctéri sátorában a maga csendes órái alatt: ott van kezében a Károli-biblia s abból szívja leikébe mindazt az erőt, amire naponként oly bőséges mértékben van szüksége. Hogy olyan gondo­san ad számot magának a. bibliaolvasásról, ebből csu­pán az tűnik elő, hogy életrendjéhez tartozott az írás; úgy vette belőle a maga napi parancsait, mint ahogy osztogatta azokat katonáinak és alattvalóinak. Tanult engedelmeskedni, hogy tudjon parancsolni. így volt az Isten embere s nemzetének egy boldog jövő felé mindenkorra szóló útmutatója. íme a gönci pap által elültetett mustármag termő fává erősödve a nagy feje­delemben. Alig bizonyít valami meggyőzőbb módon a ma­gyar írás ható erejéről, mint a tiszta evangyéliom ellenségei. Amikor megerősödött a reformációhoz való hűség, akkor ráeszméltek, hogy erőforrásunk a magyar Ige s ennek üzentek hadat. Üldözött lett 150 esztendőnél hosszabb ideig a magyarok között a ma­gyar evangyéliom. Bizony nem sejthette az az »iste­nes vén ember«, hogy a vizsolyi nyomda betűi had­sereggel felérő hatalommá sorakozhattak az ő fordítói szelleme intésére, hogy bástya lesz majd abból, ame­lyet le nem dönthet semmi ellenséges erő. Ám igazi hatalommá akkor kezdett nőni a ma­gyar írás is, amikor megnövelte ezt a sereget a Brit- és Külföldi Bibliatársaság. Erről is hálával emléke­zünk meg a nevezett társaság alapításának 125-ik évfordulóján. Meghatva olvassuk ennek a 125 eszten­dőnek történetét, azt az áldozatkészséget, amellyel a milliomosok sorában ott látjuk forgolódni az oltár körül egy indiai árvaháznak növendékeit, akiknek csu­pán egyszer jut hús hetenként s ők erről is lemonda­nak, hogy annak árát a bibliaterjesztő társulat kap­hassa meg; aztán azt a mozdonyvezetőférje után öz­vegyen maradt szegény nőt, aki 50 esztendőn át ada­kozott nyomorúságos filléreiből a bibliaterjesztésre, így vált lehetővéj hogy az utolsó 25 év alatt éven­ként átlag kilencmillió P-t fordíthatott a Brit- és Kül­földi Bibliatársulat az immár 708 nyelven nyomatott Biblia terjesztésére s magát Csonkamagyorországot az elmúlt évben 87.776 pengő értékben részeltethette a Károli-bibliák révén. De nem csekély módon hat közre e bibliák szi­ves fogadtatásánál az, hogy a mai nyelven szólhat az írás a magyar nemzethez. Ez pedig bizonyos mérték­ben annak a nagy református író-püspöknek, Szász Károtynak az érdeme, akinek születése századik év­fordulóját ünnepeltük ez évben. Károli Gáspár három­száz esztendővel született előbb mint Szász Károly, de ihlete átszállóit késői paputódjára is. Bibliaszere­tet állította oda a revideáló bizottságba mint annak szervezőit s az ő vezetése alatt ment végbe a magyar Bibliának az a revideálása, amelynek gyümölcseként 1898 óta van kezünkben isten igéje mai irodalmi nyelvünkön. Milyen boldogság, hogy ma már nem kell fennakadnunk egy-egy érthetetlen, nehéz szövege­zésű mondaton biblia-olvasás közben, hanem folyhat az könnyedén és gyönyörködhetünk azokban a költői szépségekben is, amelyek olyan színessé teszik az Ó- szövetség költészeti és prófétai könyveit. Csak az tudja igazán értékelni Bibliánk mai stílusát, aki a régi nehéz köntösben is szerette a könyvek könyvét. De hogy ez az átalakítás mennyi gondba került, mennyi aggodalmaskodás előzte meg egy-egy mondatnak mai formába öntését: azt csak a revideáló bizottság tagjai tudnák megmondani; akik azonban már néma ajkkal pihennek az anyaföldben. Ők beszéltek nem egyszer csodálkozva bizalmas körökben arról, hogy a lelke ennek a súlyos tisztet teljesítő bizottságnak az elnök Szász Károly volt. Nem mondanánk túlságosan nagy dicséretet róla, ha őt Károli Gáspár redivivusnak ne­veznénk. Az az 1829-ik év tehát, mely Szász Károlyt adta a magyar nemzetnek, a magyar Bibliára nézve is áldásthozó volt. íme így jubilálhatjuk mi, amióta csak bírjuk Isten kegyelméből, a teljes magyar Szentirást. Ha­­romszáznegyven esztendős diadalmenet ez, amelynek kísérete folyton szaporodik, nyomában annyi remény és vigasztalás fakad. Múltunk dicsőségéből kivette a maga részét mint annak mozgató lelke, együtt ha­nyatlott sorsa egyházunk és nemzetünk aláhanyatlá­­sával. Szorítsuk hát tovább is szivünkre öreg és mégis örök-ifjú magyar Bibliánkat. Akarsz-e többre bízatni, magyar református egyház? Szeresd Bibliádat, légy hű hozzá mind halálig, amint voltak őseid és meg­tartatok Ezt prédikálja neked ez az eltűnő jubileumi esztendő. Rácz Kálmán.

Next

/
Thumbnails
Contents