Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám
226. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 reformációról, a speyeri protestációról, majd Bethlen Gábor és Károly Gáspár emlékezetének áldozott kegyeletes szavakkal 3—400 éves emlékünnepeik alkalmából. A felekezeti kérdés tárgyalásánál Réthy László magyaregresi lelkész olvasta fel indítványát, mely szerint erkölcsi kötelességnek érzi úgy magára, mint az értekezletre nézve, hogy a kíméletlen támadások között, amelyek dr. Baltazár Dezső püspök urat mindenünnen érik az ORLE konferencián mondott beszéde miatt, fejezze ki az értekezlet tiszteletteljes ragaszkodását, bizalmát és együttérzését. A lelkészek keressék a békességet, a támadások visszautasításában őrizzék meg fensőségüket. Az értekezlet ez értelemben határozott. A Csurgói Öregdiákok Szövetségének szervezését, célját, gyakorlati hasznát, jelenét ismertette Bodó Jenő* csurgói reálgimn. tanár, megkapóan, teljes részletességgel. Az értekezlet a legnagyobb szeretettel teszi magáévá a Szövetség ügyét. A Belsősomogyi Református Egyesületről szólt Izsák Aladár, akinek szavaiba kapcsolta B. Major János az Egyesület most megindult lapjának, a Református Élet-nek szükségességét és ismertetését. Az értekezlet örömmel üdvözli a lapot s elhatározza a gyülekezetekben való terjesztését. Az új Agenda bevezetésével az értekezlet megvárja az egyetemes konvent intézkedését. Az őszi és téli munkaprogrammot összeállítja az értekezlet: a bibliai iskola, vallásos esték, bűnbánati esti istentiszteletek, énekkarok, iratterjesztés, szórványgondozás bevezetésével vagy folytatásával. Az értekezlet a 63. dicséret 2. versének eléneklésével ért véget. — Legáció. A főiskola igazgatósága kéri azon gyülekezetek vezetőit, amelyek a karácsonyi ünnepek alkalmával legátust valamilyen ok miatt nem fogadnak, hogy ezt már november 24-ig szíveskedjenek bejelenteni. — Ifjúsági konferencia Dömsödön. Nov. 10-én 180 református ifjú vett részt a szép dunaparti nagyközségben, Dömsödön tartott református KIÉ konferencián. A konferencia elnöke Kerecsényi Zoltán esperes volt. Az előadók Bogdány Gyula wekekrletelepi, Szabó Balázs kiskunlacházai, Sebesztyén Pál dömsödi lelkészek, Makkay Miklós s.-lelkész, Kovács Péter földmives ifjúsági titkár voltak. A délutáni istentiszteleten Varga Tamás kunszentmiklósi lelkész hirdette az Igét, este a helybeli iparosok részére volt a KIÉ rendezésében gyűlés, melyen Bogdán Gyula tartott előadást. HIVATALOS RÉSZ W=l IMMMMMM 0 »* Dunántúli református püspöki hivataltól. 3219/1929. sz. F elhívás. ■ I.;, í ; ^ ^ Az Országos Állatvédő Egyesület »Állatvédelem« címen lapot, Gyermeknaptárt és egyéb könyveket ad ki, amelyek közül különösen a Gyermeknaptár az iskolás gyermekek erkölcsi nevelésénél hathatós eszköznek bizonyult. Ez okból az Állatvédő Egyesület kiadványainak pártolását és terjesztését és az iskolákba való bevezetését kívánatosnak tartom s felhívom egyházkerületünk lelkészeit és tanítóit, hogy az Országos Állatvédő Egyesület nemes törekvését a maguk részéről is támogatni szíveskedjenek. Pápa, 1929. évi november hó 13-án. Dr. Antal Géza püspök. A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 559/1929. sz. A zádori református kántortanítói pályázatot e lap szeptember 15-iki számában közölt feltételekkel december 7-iki kántori próba és december 8-iki pályázati határidő mellett meghosszabbítom. Szabó Bálint egyházmegyei tanügyi elnök. A belsősomogyi egyházmegye tanügyi elnökétől. 560/1929. sz. Pályázat a kastélyosdombói egyház orgonista-kántortanítói állására. A kastélyosdombói református egyház orgonistakántortanítói állására pályázatot hirdetek. Javadalom: 1. Lakás természetben, gazdasági épülettel, kerttel, belsőséggel. 2. Három magyar hold föld. 3. Fél telek után erdő- és legelőilletőségi jog. 4. 20 métermázsa búza. 5. 10 métermázsa csöves tengeri. 6. 12 köbméter tűzifa. 7. Stóla. Értékegység: 34. Megfelelő államsegély. Kötelessége: Valamennyi mindennapi és ismétlő tanköteles oktatása, orgonista-kántori s az egyházi törvényekben előirt egyéb teendő végzése, belmissziói munkákban közreműködés, főünnepek második napján és minden harmadik vasárnap templomi szószéki szolgálat ellátása, szükség esetén lelkész helyettesítése. A megválasztott kötelezett tagja az egyházmegyei tanítóegyesületnek. Kántori próba december 8-án délelőtt a választó gyülekezetben önköltségen. Más időben megjelenés és a kántoriakon kívül egyéb funkció végzése választást megsemmisítő ok. Pályázati kérvények a szükséges okmányokkal (tanítói oklevél, születési, szolgálati, házasságkötési, kommunmentes s egyéb előirt bizonyítványok) felszerelve, kellő visszaküldési bélyeggel ellátva hozzám (Hetes, Somogy megye) küldendők december 8-ig. Miniszteri rendelet szerint B-lisztások előnyben részesülnek. Az állás jogerőre emelkedés után azonnal elfoglalandó. Hetes, 1929. évi november hó 5-én. Szabó Bálint egyházmegyei tanügyi elnök. Az egyházkerületi iratterjesztésben kaphatók Fankhauser: Vasárnapi iskolai tanítások ÍV—VI. kötet...................14*— P. Fosdick-Vidor: A szolgálat értelme 4*40 P. Magyar Keresztyének Naptára (Tömbnaptár.) Bethánia-kiadás . 1*60 P. Református énekeskönyvek mindenféle alakban Bőrkötésű énekeskönyvek .... 12*— P-től Énekeskönyvek, bibliák három hónapra bizományba is küldhetők. Iratterjesztésünk beszerez bárhol megjelent könyvet, naptárt is! Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.