Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-17 / 46. szám

Negyvenedik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1929 november 17. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ­­FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A munka hőse * »Boldog — s dicső — aki saját korának magas­latán áll, onnan a még magasabb cél felé tekinthet — s megérti a feladatot, átérzi saját hivatását s Isten se­gedelmével indul annak teljesítésére!« Szász Károly Török Pálról mondotta e szavakat, de mindenben ráillenek az ő saját egyéniségére. Kiváló tehetséggel megáldott családból szár­mazva, fényes értékeket örökölve lép ki az életbe. Büszkék vagyunk rá, hogy az egyszerű tanári házból a magyar élet ilyen kiválósága indult el. Egész életén át meglátszik rajta, hogy tanári környezetben élte kora ifjúsága éveit. A szívós, kitartó munka, az eszménye­kért való lelkesedés, a munkának önmagáért való sze­­retése, Isten és haza ügyéért való lángoló szenvedély, mind az ideális tanárember jellemvonásai. Az elfogu­latlanság, mely az értéket meglátja, bármely oldalon fedezze is azt fel, oly ember tulajdonsága, aki a tu­dományokat tanulmányozza és örömét leli az igaz, a szép és jó megtalálásában és élvezésében. Nem vélet­len, hogy a kálvinista tanár, pap és püspök a világ­­irodalom legszebb alkotásait ülteti át magyarra. Tanári jellemvonás benne az is, hogy a munká­ban nem válogat. A tanárnak sok olyant kell elvé­geznie, ami talán unalmasnak látszik, de szívesen végzi, mert a kötelesség parancsolja. Szász Károly is bizonyára örömestebb tanított volna irodalmat Nagy­kőrösön, de készséggel vállalta a számtani katedrát. Aki a legnagyobb szellemóriásokkal társalgóit, haj­landó volt tankönyveket, versszavaló kézikönyvet írni, mert csak azt nézte, hogy ezzel szolgálhat. E világban maradandót csak a komolyan dolgo­zók alkottak. Nem elég a tehetség, feltétlenül szük­séges a munkakészség is. Ismertem fényes elméket, akiktől nagy dolgokat reméltünk és nyomtalanul el­tűntek, mert nem dolgoztak. Szász Károly a munka hőse volt. Amint egyik életrajzirója mondja: »Imád­kozzál és dolgozzál«, neki nem jelszava, hanem élet­módja volt. Egyik titkára visszaemlékezéseiben (Csű­rös István a Prot. Szemle 1929 júniusi számában) el­mondja, hogy »többet és frissebben dolgozott öreg korában is, mint akárhány fiatal munkaerő«. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy tanári pontossággal és rend­­szeretettel végzett mindent, osztotta be idejét. A siker nem mindig azoké, akik dolgoznak. Szász Károlyt e tekintetben is gazdagon megáldotta Isten. Munkásságát méltányolták, a siker hozzászegődött. Műveit irodalmunk legnagyobbjai bírálták elismerőleg, magas állásban volt a minisztériumban, a Magyar Tu­dományos Akadémia alelnökévé, a dunamelléki ref. egyházkerület püspökévé választotta. Hosszú élete szép volt, áldott volt. Jellemzően idézi Horváth János aka­* Szász Károly művei centenáriumi kiadása alkalmából. démiai emlékbeszédében: »Munkában élt az ember, mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt«. Mint pap is sokat fáradt, küzdött az evangélium hirdetésében. Méltón és igazán ráillik egész lelkipász­tori tevékenységére Ravasz László megállapítása: »ennek a magvetésnek termését maga Isten szüreteli le«. Ez a pap feladata: vetni a magot, hirdetni az igét. Szász Károly művei új kiadásában is végzi a régi feladatot: beszél, tanul, dolgozik, bizonyságot tesz. Valóban a munka hőse ő! Pongrácz József. Püspöki egyházlátogatás a tatai egyházmegyében. Május 15-én reggel indult el Püspök úr Duna­­almásról Szomódra. Dunaalmáson harangzúgás, az is­kolásgyermekek sorfala búcsúztatta és nyolc tagú ban­dérium kisérte el a falu határáig. Püspök úr kíséreté­ben volt Palkovics László alispán, Troykó Béla tatai főbíró, Szabó György egyházmegyei gondnok, Besse Lajos egyházmegyei főjegyző és Pongrácz József theol. tanár. A tatai országút Szomódra elágazásánál 20 tagú magyarruhás, árvalányhajas, lobogóinges bandérium fogadta a Főpásztort. A község szélén diadalkapu nagy nemzeti szinü lobogóval ékesítve. Horváth Sándor fő­jegyző, volt pápai diák az elöljáróság nevében kö­szöntötte a várva-várt vendéget. A községben minden­felé ünnepi hangulat. A villany- és telefonducok, a há­zak, kerítések, lobogókkal díszítve, az út megjavítva, az utca egész szélességében meggereblyézve. így vo­nult a menet a folyton szaporodó sokaságtól kisérve, harangzúgás között a templom elé, ahol harminc ma­gyarruhás leány, egyenruhás tűzoltók, a leventék disz­­százada között várakozott a presbitérium, élén Lőke Károly esperes-lelkésszel. A diszkapu felirata: Áldott, aki jött az Űrnak nevében, mintha hóból volna. A templom előtt levő orgonabokrok pazarul ontották il­latukat. Itt van a gyülekezet, sőt az egész falu apraja­­nagyja ünneplőbe öltözve. Lőke Károly esperes meleg üdvözlő beszédében rámutat azokra a kapcsolatokra, melyek Püspök urat e gyülekezethez fűzik: itt kezdette meg lelkészi pá­lyáját, amire Püspök úr meghatódva válaszol. A refor­mátus egyház leánytagjai nevében Karsay Juliánná gyönyörű rózsa-, gyöngyvirág- és cineraria-csokrot, az iskolásleányok nevében Herczeg Eszter tulipáncsok­rot nyújtott át, a gyülekezeti énekkar üdvözlőkart éne­kelt. A tűzoltók trombitálása közben, a leányok és is­kolás gyermekek ékes koszorúja között, valóságos vi­rágszőnyegen vonult be Püspök úr a lelkészlakba, egymásután haladva át az iskolaudvarnál, a lelkészi udvarnál és a lelkészlak kertjénél felállított Ízléses, fe­

Next

/
Thumbnails
Contents