Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-29 / 39. szám

192. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 a lelkészek csaknem teljes számban és nagyszámú más egyházi képviselők. A közgyűlést Gyalókay László esperes, egyházi elnök magasszárnyalásu fohásza nyitotta meg, majd a határozatképesség és egyéb formaságok megállapí­tása után Nagy Sándor egyházmegyei gondnok, vi­lági elnök nyitotta meg alapos beszéddel a közgyű­lést. A világi elnök mindenekelőtt őszinte szívből fakadó részvétteljes szavakkal emlékezett meg a Gya­lókay László esperest szerető jó hitvesének elhunytá­­val ért nagy gyászáról és az egész egyházmegye ne­vében fejezte ki a nagy fájdalomban való együttérzést, melyet az esperes mélyen meghatva köszönt meg. Majd áttért a világi elnök az egyházi közviszo­nyok rövid ismertetésére is, mély sajnálattal állapította meg, hogy azok a nagy remények, amelyekkel az egy­házmegye egy évvel ezelőtt munkába indult, még mindig nem valósultak meg. A zsinati törvény szen­tesítését még mindig nem foganatosította a kormány, a törvények államnyelvre való fordítását nem fogadta el és most új fordításról kell gondoskodni. Sajnála­tos az is, hogy dacára az annak idején tett minisz­teri ígéretnek, a lelkészek állampolgársági ügye sem­mivel sem haladt előbbre. Az események hatása alatt újra meg kell állapítania, hogy csakis az áldozatra kész élő egyház a legbiztosabb alap, amelyre építeni lehet. Szeretettel kéri a lelkészeket, hogy hitépítő mun­kájában ne csüggedjenek el, hanem munkálkodjanak kitartó, odaadó erővel az egyház megerősítése érde­kében. A lelkészi kongnia kiutalásának ügye már meg­indult a teljesedés felé, úgy értesült, hogy az országos hivatal illetékes osztálya megkapta a rendelkezést, amely szerint az ügyet ez év végéig elintézik. Van tehát arra remény, hogy az erre vonatkozó iratok feldolgozása arányában megindul a folyósítás. Szív­ből üdvözli az egyházmegyei közgyűlés megjelent al­kotó tagjait és az egyházak képviselőit s a közgyűlést megnyitja. Boross Kálmán tanácsbiró indítványt nyújtott be az állásáról lemondott és Szlovenszkóból távozott Pálóczi Czinke István volt rimaszombati ref .püspök­nek érdemei megörökítésére. Az egyházmegye köz­gyűlése a javaslat egyhangú elfogadásával P. Czinke püspöknek s az egyetemi konvent elnökének lemon­dását fájdalommal vette tudomásul és az egyetemes egyház szervezése és az új énekes könyv szerkesztése körül kifejtett maradandó érdemeit jegyzőkönyvében elismeréssel örökítette meg. Kúr Géza csicsói lelkész javaslatára napirendre került az egyházmegye történetének megírása, amely­ben az egyházmegye közgyűlése ezelőtt négy évvel Erdélyi Pál dr., az akkori egyházmegyei gondnok indítványára nagy lelkesedéssel hozta meg határozatát olyképen, hogy elrendelte, hogy valamennyi lelkész a saját egyházának történelmi adatait gyűjtse össze és így az összegyűlt anyagból az egyházmegye meg­írásával egy történetírót fognak megbízni. Kúr Géza azt javasolja, hogy az egyházmegye hajtsa végre ezt a határozatát. Gyalókay László esperes felszólalása után a köz­gyűlés a fontos határozat végrehajtását elrendeli és fölhívja a lelkészeket az egyházuk történetére vonat­kozó adatok összegyűjtésére. Azután az esperes jelentésének tárgyalására tért át a közgyűlés. Az 1919—1920. évi elmaradt állam­segély ügyében kéréssel fordult az egyházmegye az egyházkerülethez és egyetemes konventhez, hogy a kormányhoz ez ügyben felterjesztést intézzenek, amit a közgyűlés jóváhagyólag vett tudomásul. Hálás köszönetét fejezte ki a közgyűlés az espe­resnek a kongrua kiutalására szolgáló iratok gondos felülvizsgálata és felküldése körül kifejtett önzetlen fáradozásáért. Megállapította a közgyűlés, hogy az 1916. évi konventi gyűlés 87. számú határozata alapján a komá­romi egyházmegyében a következő egyházak állandó káplántartó helyek: Komárom két, Negyed, Nyitra, Pozsony és Vágfarkasd egy-egy segédlelkésszel. A püspökök és esperesek mellett alkalmazott segédlel­készek is állandó káplántartó helyen szolgáló segéd­lelkészeknek tekintetnek, eszerint a komáromi egyház­megyének a püspöki titkárral együtt ezidőszerint nyolc káplántartó helyre s annak államsegélyére van jogosultsága. E jogos igényét az egyházmegye az egyházkerület és egyetemes konvent utján az Orszá­gos Hivatalhoz felterjeszti azzal, hogy az évek óta el­maradt segédlelkészi államsegélyeket az illetőknek utalja ki. A lelkészözvegyek illetményeinek mielőbbi fo­lyósítása iránt kérelmet intéz az egyházmegye az egy­házkerület utján az Országos Hivatalhoz, hasonló­képen kérelmezi az egyházmegye a 95 éves Czirók János cs.-aranyosi lelkész nyugdíjának folyósítását is. A beretkei árvaház és diakonisszaképző intézet megalapítását nagyszerű alapítványával előmozdító Tornaijay Margit úrnőnek a komáromi egyházmegye hálás köszönetét mond és erről őt kivonatban értesíti. Ezzel kapcsolatosan egyhangú határozattal mondja ki a közgyűlés, hogy a beretkei szeretetház fenntartásá­hoz évi 1000 koronával járul. A Kálvin nyomda r. t. támogatásában az egyházmegye 10 részvény jegyzé­sével vesz részt. A közgyűlés a Soós Károly egyházmegyei fő­jegyző szerkesztésében megjelenő »Református Sion« c. gyakorlati folyóiratnak megjelenését és megala­pozását örömmel vette tudomásul és felkérte a lel­készeket és tanácsbirákat, hogy gyakorlati és tudomá­nyos munkáikkal a jövőben segítségére legyenek. A szerkesztőnek s Zsemlye Lajos hetényi lelkész fő­munkatársnak buzgó fáradozásukért köszönetét nyilvá­nította és évi 500 K segélyt szavazott meg a lap szá­mára. Hasonlóképen üdvözölte a közgyűlés Galambos Zoltán komáromi lelkészt és az egyház presbitériumát, hogy a múlt év decemberétől kezdve a »Kis Tükör« c. egyházi kis lapot a hitélet hathatós építésére kiad­ják. A közgyűlés a lap fenntartásához évi 500 K-t szavazott meg és a lapot az egyházmegye híveinek támogatásába ajánlotta. Fülöp Zsigmond tanácsbiró, mint a komáromi ref. egyház főgondnoka köszönetét fejezte ki az egyházmegye támogatásáért és felkérte a lelkészeket, hogy a lap szellemi részének minél fej­lettebbé tétele céljából az egyházukban előforduló nevezetesebb eseményekről szóló tudósításaikkal párt­fogolják. Marcelházán árvaházat létesített a gyülekezet, amit örömmel vett tudomásul a közgyűlés, amely az egyházmegye anyagi támogatását kilátásba helyezte a nemescélu intézményre vonatkozóan. Köszönetét fe­jezte ki a közgyűlés azoknak a tanítóknak, akik a vallásoktatást a múlt iskolai évben eredményesen lát­ták el. Az egyházmegye, tekintettel az aggasztóvá vált tanítóhiányra, a kerület útján felír az Országos Hi­vatalhoz, hogy a tanügyi referátus az állami tanító­képző magyar osztályába az eddiginél nagyobb szám­ban vegyen föl ref. vallásu növendékeket. A tanfelügyelők megkeresésére esperes a komá­

Next

/
Thumbnails
Contents