Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám
Negyvenedik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1929 január 20. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®i© IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Egyháztörténetirásunk feladatairól.* A magyar egyháztörténetirást, ha azt szigorú, de tárgyilagos bírálat tárgyává tesszük, három, nem igen épületes tulajdonság jellemzi. Először: fejlődése nem folytonos, hanem lökésszerű. Földrengésnek kellett minden virágkorszakát megelőzni. Harcok és nehéz megpróbáltatások voltak csak képesek, nagyritkán, nevesebb egyháztörténészeket kitermelni, akik ugyan — s ez egyháztörténelmi irodalmunk másik jellemző sajátsága — nagy szeretettel, szivük egész melegével és meggyőződésük lángoló hevével írják meg müveiket, de azért legnagyobbrészt mégis csak dilettánsok, nagytehetségű műkedvelők, fenkölt lelkű, bátor, harcos katonái az egyháznak, de nem a szisztematikus, tudományos módszerrel dolgozó történetkutatás munkásai. Szorgalmuk csodálatotkeltő, de annak nem a tudományos célkitűzés, a kapcsolatokat ismerő és kutató történeti tudás szab irányt, hanem csupán a tárgy iránti nagy szeretet, amely nem győz adatot adatra halmozni, mint ahogy némely szülő egyetlen gyermekének játékot játékra halmoz s elfeledi, hogy ezzel megakadályozza, hogy gyermeke az egyes darabot közelebbről, minden oldalról megnézze, vizsgálgassa. A tömeg útját állja az elmélyedésnek. Az érzelmi momentumoknak eme túltengése adja ama harmadik lehangoló jelenség magyarázatát, hogy egyháztörténeti irodalmunk, néhány, kevés újabb keletű s minden kritikát megálló, szép munka kivételével, a szellemtörténeti megalapozást és a szellemi kapcsolatok felmutatását, továbbá a múltban elkövetett hibák s megesett tévedések nyílt felfedését és a kritikát majdnem teljesen nélkülözi. Lehet-e és szükséges-e ezen változtatni ? Vegyük egyelőre csak az első kérdést szemügyre. Nemcsak a külföld egyháztörténeti irodalma, hanem azon már az imént említett néhány örvendetesen jó, újabb magyar egyháztörténelmi munka, amelyek sóvárogva várnak folytatásra s követőkre, világosan bizonyítják, hogy a változtatás lehetséges. A végcél elérése azonban, nézetem szerint, attól függ, hogy vájjon tudja-e és hajlandó-e az egyház története tudományos színvonalon álló meglátásának nagy munkáját megfelelő módon megszervezni. Mert ezt az óriás feladatot egyesek, kívánatos módon, megoldani nem tudják. Ahhoz a munkaerők céltudatos megszervezése szükséges. Nézzük csak, miért ? Az egyháztörténetben meg szoktak különböztetni: külső és belső történetet. A külső az egyház testével, szervezetével, más társadalmi alakulatokhoz való viszonyával s mindezeknek időben és térben való változásaival, a belső történet pedig az egyház leikével, a benne élő emberek vallásos életével és hitük megnyilatkozásával foglalkozik. * A pápai ref. theológia Tóth Ferenc Önképzőkörében tartott előadás. Ez a különben praktikus különválasztás végzetessé válhatik, ha azt hisszük, s sajnos, eddigelé az volt a hit, hogy az egyházi élet eme két oldalát, egymástól függetlenül, nemcsak leírni, hanem történelmileg, azaz genetikusán megmagyarázni és taglalni is lehet. Igen jellemző, de jól érthető, hogy eddig, közelfekvő kényelmességi okokból, az u. n. külső egyháztörténet műveltetett majnem kizárólagosan. Statútumok és jegyzőkönyvek, törvények és rendeletek, levelek és hivatalos jelentések, gazdag, bő anyagot szolgáltattak az egyház eme »külső« életének megrajzolásához. A történetírás azonban holt betűkkel, bekeretező, még oly élesen elhatároló vonalakkal egyedül be nem érheti, ha az igazságot keresi és az embernek tanulságot akar nyújtani, mert keretek, tartalom nélkül, nem érnek sokat. Ugyan reájuk tagadhatatlanul nagy szükség van, mert viszont tartalom keret nélkül szétfolyik, formáját veszti, ép ezért mindent el kell követni, hogy ezen keretekről s azoknak az idők folyamán való módosulásairól a lehető legélesebb képet nyerjük, de sohsem szabad e mellett elfelednünk, hogy e kereteken kivüf és belül nem paragrafusok, hanem emberek mozognak, emberek, akik eszmék és érdekek szolgálatában állanak s így a kereteket állandóan ostromolják, illetve rögzíteni igyekeznek, míg azok tényleg az alkalmazott erők eredőjén formálódnak. Ha tehát nem érjük be pusztán régészeti szempontból érdekes leíró történetírással, hanem a dolgok miértjét is ismerni akarjuk, akkor a jövőben eme ható erőkkel sokkal többet kell foglalkoznunk, mint eddig történt. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az egyház viszonyainak megítélésénél a kor kultúrájának minden sajátságára és megnyilvánulására figyelemmel leszünk s belátandjuk majd azt is, hogy az egyház belső élete az egyház sorsának alakulására ép oly döntő befolyással van, mint ama kívülről ható erők. Zürich. Dr. Weisz H. L. A papnék konferenciája. Január 8—10-ig tartott a ref. lelkészkonferencia, mellyel kapcsolatban a Ref. Lelkésznék Országos Szövetsége is megtartotta rendes januári konferenciáját és vele kapcsolatban évi közgyűlését. A párhuzamos konferenciát bevezető urvcsorai istentisztelet mindjárt az elején megadta az alaphangot a konferencia szelleméhez, úgy hogy az egész konferencia a mély vizeken evezett. Isten országa növekedése a mi magvetésünktől függ, mondta Vincze Elek. De akkor is, mint a búza, először csak fű, aztán szár, s csak későn jön a mag. Sokszor nem is az az arató, aki a magvető, „de ti csak
