Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-30 / 26. szám

118. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 säg, hogy a szegényebbek is megjelenhessenek az annyi áldást Ígérő konferenciákon. Minden külső segítség nélkül maga a középiskolás tanulósereg hozott annyi áldozatot a legutóbbi félév alatt, hogy már ekkora segélyt adhatott s ily terveket szőhet a Missziói Bizottság, sői egy messzebb eső nagy célt, egy nyári üdülő szerzését is a megvalósul­­hatás biztos reményével munkálhat. Apró két fillérek ön­kéntes megajánlását áldotta meg így az Isten. íme a sze­gény özvegy fillére a perselyben. — Leggazdagabbnak ígérkezik az összes nyári konferenciák között a balatoszárszói református főiskolás diák-gyülés, mely julius 2—7. között megy végbe. A gyűlés előadói és vezetői a következők: dr. Puky Endre a kép­viselőház alelnöke, dr. Tavaszy Sándor, theol. igazgató Kolozsvárról, dr. Enyedy Andor, miskolci lelkész, Vincze Elek esperes, dr. Sebestyén Jenő theol. igazgató, Bogdán Gyula, dr. Muzsnay László, Szőke Imre, Hegyi Sándor lel­készek, Dobos Károly országos titkár, Mr. Paul Black ame­rikai titkár, Veress Jenő tábori alesperes stb. — A konferen­cián a svájci diák mozgalom is képviselve lesz. Részvételi díj 13 pengő, amelyben teljes 5 napi ellátás, szállás bent­­foglaltatik. Résztvevők féljegyei utazhatnak. Budapestről Balatonszárszóra útiköltség oda-vssza 4 pengő 50 fillér. — Nyári üdülés református leányok részére. A balatonszárszói táborban református leányok részére fog­lalkozás és társadalmi különbség nélkül julius 16 és 21 között üdüléssel egybekötött konferenciát rendez a Soli Deo HIVATALOS RÉSZ §=i XP Dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 1574/1929. sz. Nagy tiszteletű Esperes Úri Nagy tiszteletű Lelkész Úr! A konventi belmissziói jelentő ívek megjelenése csak augusztusra várható; kívánatos azonban, hogy az egyház­­megyei belmissziói bizottság és egyházmegyei közgyűlés foglalkozhassék a missziói munkaév eredményével. Felhívom azért a lelkész urakat, szíveskedjenek a gyülekezetükben 1928 szeptember 1 óta végzett belmissziói munkáról össze­foglaló jelentést készíteni az alapjelentés nyomán a főbb pontok szerint. Megemlítendő, hogy fejlődött-e a munka s miben (az esetleges visszaesés is), végrehajtatott-e a konventi missziói munkaprogramm ? Külön is megemlíten­­dök a gyülekezeti belmissziói bizottság esetleges intéz­kedései, javaslatok. A jelentés az egyházmegyei közgyűlés előtt beterjesztendő az esperesi hivatalhoz. Az esperes urakat felkérem, szíveskedjenek a jelen­téseket összegyűjtve letárgyaltad!i az egyházmegyei bel­missziói bizottsággal és egyházmegyei közgyűléssel; továbbá felhatalmazást kérni az egyházmegyei közgyűléstől, hogy az augusztusban kiadandó egységes jelentő íveket az egyház­­megyei belmissziói előadó úr feldolgozása után az egyház­­megyei elnökség felülvizsgálhassa és elintézhesse, hogy a most beküldendő összefoglaló jelentésekkel együtt az egy­séges jelentő ívek s az ezek alapján készülő egyházmegyei jelentés az egyházkerületre felterjeszthetők legyenek. Pápa, 1929 június 26-án. Kiváló tisztelettel Püspök helyett: Medgyasszay Vince s. k. egyhá^ker. e. főjegyző. — A „The World of Jesus Christ“ cimü három­nyelvű kiadványban hosszabb érdekes cikket közöl a Kérész- f tyén Ifjúsági Egyesületek genfi Világszövetsége Dobos Károly I ref. ifj. titkár tollából „Hungarian boys transformed“ címen. J Gloria Szövetség. Ebben a táborban 14 évtől kezdve min­den református leány résztvehet. A résztvevők úgy a MÁV, mint a Délivasut vonaláin féláru jeggyel utaznak. A rész­vételi díj, amelyben 5 teljes napi étkezés, szállás, vasúti igazolványok ára és a jelentkezési díj bentfoglaltatik, össze­sen 13 pengő. Meghívó kérhető: Soli Deo Gloria Szövet­ség, Kálvin-tér 7. II. Budapest. — Még néhány párnára volna szükség a balaton­szárszói konferencia telepen. Az első felhívásra már érkeztek adományok, azonban 5—6 párna még mindig hiányzik. A párna adományok a következő címre küldendők: Lakatos Ferenc gondnok, Soli Deo Gloria Diáküdülő, Balatonszárszó. — A Diákvilág júniusi száma dr. Szabadi Béla szer­kesztésében a következő gazdag tartalommal jelent meg: Sz.: Új embertípus felé. — Deme László: Az intelligencia képe a köznép lelkének tükrében. — V. J.: Alázatosság a közös munkában. — Csaba Margit dr.: Mit jelent lovagias­­nak lenni? — Karácsony Sándor: Főiskolás diákok felelős­sége a középiskolásokkal szemben. — Batiz Dénes dr.: Ichthüs-cserkészek pünkösdi táborozása. — D. I.: A tiszta­ság felé. — Ifj. Biberauer Richárd : Takarékosság. — Gulyás László: Hűség. — Garabonciás: Jó kedély és józanság. — Farkas Éva: A nő az állam életében. — Könyismertetés. Simándi Pál: Siralmak könyve. Ismerteti Olt Károly. — Hírek. — A lap előfizetési ára egy évre diákoknak 3 P, másoknak 4 P, mely összeg a lap kiadóhivatalába, Buda­pest, IX., Üllői-út 19. II. 4. címre küldendő. A pápai ref. egyházmegye esperesétől. 559/1929, sz. M eghi vó. A pápai református egyházmegye rendes évi közgyűlését — Nagyságos Egyházmegyei Gondnok úrral egyetértésben — Pápa városába, a főiskola dísztermébe, 1929. év július hava 31. (harmincegy, szerda) napjára, délelőtt 9 órára ezennel összehívom s a közgyűlés alkotó tagjainak szives meg­jelenését kérem. A közgyűlés tárgysorozata, az egyházi törvény vonat­kozó rendelkezéseinek korlátain belül, az előző napon, részletezve fog a tagok rendelkezésére bocsáttatni. A közgyűlésen tárgyalni kívánt ügyek, jelentések, kér­vények stb. július 15-ig az esperesi hivatalhoz beküldendők. Később érkező ügyek nem fogadhatók el tárgyaltatásra. Ered­ményes munka időt igénylő előkészítés alapján végezhető. A közgyűléssel kapcsolatban tartandó bizottsági s előkészítő ülések előző napon, 30-án fognak ugyanott meg­tartatni a következő sorrendben : Július 30-án, kedden délelőtt 8 órakor misszió-bizott­sági ülés; 9 órakor tanügyi bizottsági ülés; délután 2 (14) órakor egyházm. gyám. közgyűlés; 3 (151/2) órakor lelkész­egyesületi gyűlés, melyen több fontos ügy fog a közgyűlésre előkészíttetni. , Ennek végeztével általános előkészítő értekezlet. Július 31-én, a közgyűlés reggelén 8 órakor a temp­lomban megnyitó istentisztelet. Július 31-én 9 órától közgyűlés, mely, ha munkáját 13 órára el nem végezné, a bírósági ülés befejezése után folytatódik. Julius 31-én délután 2Va (14Va) órakor egyházmegyei bírósági ülés, melynek tárgysorozatát a bíróság tagjaival idejében közölni fogom, s amelyre az egyházmegyei tanács­­biró urakat és a bizottsági ülésekre a tagokat ez úton külö­nösen is meghívom. Esküt nem tett új tanítók lelkész által berendelendők. Választók névjegyyéke haladéktalanul beküldendő. Nagypirit, 1929 június 25. Kitűnő tisztelettel: Jakab Áron esperes. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents