Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-26 / 21. szám

96. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 — Tanítóválasztás. A pár hónappal ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Váczi Antal somogyvisontai ref. tanító utódául vitéz Tatár Bálint nagydobszai tanítót választották meg, aki már el is foglalta új állomáshelyét. — A marcelházai ref. gyülekezetben erőteljes munka folyik a kül- és belmisszió terén. A Külmisz­­sziói Szövetség tagjai jövedelmük egy tizedét teszik a külmissziói közös perselybe. A múlt évben e címen 1200 P gyűlt össze Molnár Mária részére. A belmisz­­sziói munkák terén a legfontosabb a gyülekezeti árva­ház nyolc református árvával és két árvagondozóval. A megszállás nehézségein így arat diadalt Isten ke­gyelme. — Theológiai akadémiánk Tóth Ferenc Önképző­köre május 24-én rendezte szokásos évvégi szónoklati ver­senyét, melyen a theol. tanári karon kívül megjelentek Ólé Sándor pápai és Bakó Lajos balatonfőkajári lelkészek is. A pályázóknak 1 Krón. 2113 alapján készített saját prédi­kációjukat kellett elmondaniok. A három pályázó közül, a theol. ifjúság szavazása alapján az első díjat, *16 P-t Bakos Lajos IV. é. pn., a második díjat, 9 P-t Bajári Sándor IV. é. pn., dicséretben részesült Császár Károly IV. é. pn., aki­nek jutalmazására Bakó Lajos balatonfőkajári lelkész 5 P-t adományozott. Úgy az ő adományát, mint Ólé Sándornak a versenydíjak kiegészítésére előzőleg tett 10 P adományát a theológus ifjúság nevében Győry Elemér tanárelnök kö­szönte meg meleg szavakkal. — Húsz éves jubileumát ünnepli ez év decemberé­ben a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Magyar Nemzeti Bizottsága, tekintve, hogy hivatalosan 20 évvel ezelőtt ala­kult meg. Decemberben lejár a mostani Nemzeti Bizottság mandátuma s ez alkalomra új alapszabály és szervezeti szabályzat készítését javasolja az elnöki tanács. — Nemzetközi keresztyén vasutas konferencia a Majnai Frankfurtban. A német keresztyén vasutas szövet­ség 1929 junius 17-től 20-ig tartja rendes évi konferenciáját. Ebből az alkalomból lesz ugyanott nemzetközi vasutas gyűlés is. A részletes programmról és a részvétel igen ked­vező feltételeiről dr. Csia Sándor máv. igazgatósági főorvos ad részletes felvilágosítást, ugyanő gondoskodik az osztrák és német szabadjegyről is a junius 5-ig jelentkezők részére. Aki németül eléggé tud a magyar protestáns vasutasok közül, az el ne mulassza a részvételt, mely számottevő ki­adással alig jár. Felejthetetlen élményekkel tér vissza min­denki a mélyen járó előadásokról és hatalmas ünnepélyekről. — Pápai főiskolánkban a theol. akadémián május 30-tól junius 19-ig lesznek a párbeszédes vizsgák. Junius 17-én lesz az alapvizsga. — A gimnáziumban junius 2-án tornavizsga, 15-én a rendkívüli tárgyak vizsgája, 16-án év­záró ünnepély és a rajzkiállítás megnyitása. 17-én az I. A), 1. B) és III., 18-án a II. A), II. B) és IV., 19-én az V. A) és V. B), 20-án a VI. és VII. osztályú tanulók vizsgája. 20-án a magántanulók írásbeli, 21- és 22-én a magán­tanulók szóbeli vizsgája, 24-től 29-ig szóbeli érettségi vizsga. — A Hit és Szolgálat Mozgalma évi közgyűlése f. hó 30-án lesz Budafokon. Az elnökség ez úton kéri a résztvevőket, hogy az étkezés biztosítása miatt f. hó 29-ig sziveskedjenek megjelenésüket Deinjén István budafoki ref. lelkész úrnál bejelenteni. — Az Egyesült Államokban a Közel Keleten levő hat keresztyén kollégium anyagi megerősítésére 15 millió dolláros alapot akarnak létesíteni. A hat intézet a következő: a Robert Kollegium Konstantinápolyban, az Amerikai Egyetem Beirutban, a Nők Kollégiuma Konstantinápolyban, a Nemzetközi Kollégium Smyr­­nában, az Athéni Kollégium és az Amerikai Iskola Szófiában. Julius 1-én zárul a gyűjtés és még két és fél millió dollár hiányzik. — Német protestáns vasutas vendégek Magyar­­országon. Duisberg és Frank német birodalmi vasúti fő­titkárok (a német keresztyén vasutas egyesületnek előbbi másodpénztárosa, utóbbi jegyzője) junius 2-től 12-ig Magyar­­országot meglátogatják s a következő előadásokat tartják: Junius 2-án és 3-án este 7 órakor a budapesti fasori ref. egyházrész tanácstermében (VII., Vilma királynő út 5—7.) a következő tárgyakról szólnak: „Krisztus és a vasutas.“ „Nemzetközi keresztyén vasutas szövetség.“ Ezeket az elő­adásokat megismételik junius 4-én Pécsett, 8-án Debrecen­ben, 9-én Nyíregyházán. — Nádasdladányban Vida Ivánná úrnő a pünkösdi szent ünnepek előtt 8 drb. egész nőiruhát és 3 drb. blúzt küldött a lelkészi hivatalba, szegényebb hittestvéreink meg­segítése céljából. A nemes lelkit adományozónak a szép és értékes adományért ez úton is hálás köszönetét fejezi ki a nádasdladányi ref. egyház. — Az egyetemes konvent 1929 április 9—11. nap­jain tartott ülésének jegyzőkönyve 386 oldal terjedelemben megjelent és szétküldetett. — A Belsősomogyi Református Egyesület Év­könyve a napokban jelent meg. A 44 lapos füzet közli a közgyűlés lefolyását, szószerint hozza dr. Szigethy Gy. Sándor világi elnök elnöki megnyitóját, Kovács József imáját, Györék József titkári, H. Nagy Sándor pénztárosi jelentését, a B. Major János által felvett jegyzőkönyvet, valamint Bosznay Sándor csö­­kölyi lelkésznek az ünnepi istentiszteleten elmondott egyházi beszédét. A presbiteri konferencia anyagából olvashatjuk Izsák Aladár elnök megnyitóját, Gazsó János csökölyi és Ambrus Zoltán alsósegesdi pres­biter beszédeit és Kovács József alelnöknek az el­hangzott beszédekre tett reflexióit. Az évkönyv az egyesület alapszabályaival zárul. Örömmel látjuk az egyesület megmozdulásait a somogyi végeken. SÉi HIVATALOS RÉSZ fÉi Dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától. 1267/1929. sz. Értesítés. A magyar királyi vallás és közoktatásügyi miniszter úr 210-1/62—1929. szám alatt az 1929. évi junius havi kongrua, korpótlék és családi pótlék államsegélyt kiutalta, mely kiutalás az előző havival szemben a következő eltéré­seket tünteti fel: Szakái Ernő, Adásztevel 1134)4, Németh Zsigmond, Alsók 25*44, Bakos Dezső, Berhida 164*11, Mózes Ernő, Bolhás 185*32, Jezerniczky Dániel, Mezőcsokonya 120*56, Szabó József, Rinyakovácsi 183*99, Csuzy Sándor, Somogyaszaló 79*32, Kovács Kálmán, Szilasbalhás 58*85, dr. Vass Vince, Enying 40*80, ifj. Csuzy Sándor, Közép­­bogárd 93.91, Bujáky Miklós, Mezőlak 18*56, Ábrahám János, Mór 88*40, Ólé Sándor, Pápa 198*75, Varga Kálmán, Simontornya 96*54 P. Pápa, 1929. évi május hó 24-én. Dr. Antal Géza püspök. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents