Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-03-11 / 11. szám
44. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1928 — Síriában nagy mértékben fejlődik a vasárnapi iskolai munka, aminek a missziói szempontjából igen nagy jelentősége van. Most tartották a harmadik nagy v. iskolai konferenciát a Soukel-Gharb nevű városban. Ezt főképen vezetők számára rendezték. így is sokan jöttek össze nagyon távol eső vidékekről. Örmény és siriai munkások jöttek északról, Latahia és Aleppo városokból, valamint kelet felől, Damaskus és Tripoliból. Négy napon át megbeszélték az olyan tárgyakat, mint a kor szerint megosztott v. iskola, szünidei biblia-iskola, a gyermekek létszámának gyarapítása stb. — A miskolci Kálvin-Szövetség 1927-ben sokoldalú munkát végzett. íme pár részlet a titkári jelentésből: „Az ápoldai bizottság minden gyülekezeti alkalommal úrvacsorát osztott az ápoltaknak, az anyaotthon és a vakok intézete tagjainak, szeretetadományokkal látta el őket, pénzsegélyeket osztott közöttük és énekeskönyveket szerzett be számukra a bizottsági tagok által megajánlott 80 filléres havonkénti adományokból. A kórházbizottság hetenkénti rendszeres kórházlátogatással, pénzsegélyekkel igyekezett enyhíteni a kórházlakók szenvedéseit, anyagi gondjait. Karácsonykor 200 csomag szeretetadományt osztott ki. A ref. kórházi ápolónők részéte kéthetenként házi istentiszteleteket tartott. A betegek számára urvacsoraosztásról gondoskodott, amelyhez — az urvacsorai kenyér számára — özv. Dóbisz Rezsőné, a bizottság elnöke, egy aranytálcát adományozott. A fogházgondozó-bizottság a fogház ref. lakói közt végezte a lélekmentés nehéz munkáját, minden vasárnap istentisztelet s minden pénteken vallásos összejövetel tartásával. Urvacsoraosztásról is gondoskodott, amikor annak alkalma volt. A templomgondozó-bizottság négy új urvacsorai kelyhet szerzett be a női-osztály tagjainak adományából. Rendezőbizottságunk fáradságos munkáját ünnepélyeink szép sikere jutalmazza. Sajnos, bizottságaink közül ez évben a fegyelmi bizottságnak is akadt dolga s egyik szövetségi tagtársunkat kizárta kötelékünkből, mert házasságkötése alkalmával egyháza iránt való hűségéről megfeledkezett. A szegénygondozás terén sem fáradt el — ez évben sem — Szövetségünk az egyházunkat szolgálni. Mint előző években, úgy most is, a templomi ünnepélyek, szeretetvendégségek jövedelméből, a körzeti ünnepélyek önkéntes adományaiból, egyesek részére külön felajánlott havijárulék adományokból gyakorolta a segítő szeretet munkáját. Az évközi állandó és alkalmi segélyek összege volt: 4527 pengő 70 fillér. Legnagyobb arányú azonban a karácsonyi segélyezés volt, amikor kiosztott pénzbeli és természetbeni adományokban 3202 P 82 fillért, 300 család között. — A böhönyei lelkészi állásra, mely Bélaváry Ferenc nyugalomba vonulásával üresedett meg, két parókus lelkész és öt s.-lelkész pályázott. — Dunaszentbenedeken március 28-án lesz ref. ifjúsági kerületi konferencia, melyen három környező gyülekezet ifjúsága vesz részt. — Református Ifjú cimü könyvre országszerte folynak az előfizetések. A könyv magában foglalja mindazt, amit egy református ifjúnak tudnia kell. Kitér a mindennapi élet kérdéseire is. Pl. „Künn az élet országútján“ cimü rovatban > a következő fejezetek találhatók: A társaság. — Társadalmi szokások. — Étkezés. — Öltözködés. — A gazdagság veszélyei. — A szegénység kisértései. — Könyveid. — Mit és hogyan olvass ? — Tiltott könyvek. — Újságolvasás. — Szórakakozások. — Stux úr! — Dr. Csibuk. — Száraz, vagy nedves ? — A kártya. — A fiatalság, bolondság. — Egészség. — Kitől kérj tanácsot ? — A könyvre március 15-ig lehet előfizetni, 3 pengős kedvezményes áron. Minden előfizetés Töltéssy titkár cimére küldendő Budapest, IX„ Üllői-út 29. II. emelet. Akinél gyüjtőív van, március 15-ig feltétlenül küldje be. !=ji HIVATALOS RÉSZ |j=i Dunántúli református püspöki hivataltól. 962/1928. sz. Pályázat. A tatai ref. egyházmegyébe bekebelezett nagyigmándi ref. egyház halálozás folytán megüresedett rendes lelkészi állásra pályázatot hirdetek. Javadalom : 1. Készpénz: ötvenöt váltó cédula forint = 55 forint. 2. Szemesgabona: negyvenöt pozsonyi mérő búza, melynek fele kétszeres, fele pedig tisztább. Újabb mérték szerint 2844 hektoliter. (Keletkezésekor ez a szemesgabona hatvan pozsonyi mérő volt, de Kisigmándnak a nagyigmándi egyháztól lett különválása alkalmával a fertályföldek műveltetéséért levonatott belőle tizenöt pozsonyi mérő.) 3. Faggyú harminc font. Újabb mérték szerint 168 kg. 4. Háromnegyedrész telekföldbirtok, melynek műveltetése a következő: a) Az úgynevezett félhely régi földbirtoknak mindennemű munkája az egyházat illeti, u. m. szántatása, vetíetése, arattatása, hazahordatása, asztagbarakattatása és megtrágyáztátása is. b) Az úgynevezett fertályföldeket is megszántatja, elvetteti, hazahordatja, asztagbarakatja és megtrágyáztatja az egyház, de arattatását nem teljesíti. Ide értvén, hogy a földekbe vetni való magot, úgyszintén trágyát is a lelkész köteleztetik adni. [így állott régebben. Jelenben kilencvenegy és fél (91 ,lh) osztályozott hold földbirtoknak a fennt kitett mindennemű műveltetési munkáját teljesíti az egyház az egy aratáson kívül, mely helyett némi kárpótlásul a földbirtokon átfutó tóérben lévő nádasmelletti réten termő szénát és sarjut lekaszáltatja, felgyüjteti és behordatja. Azonban ez a munkaág nem szerződésen, hanem ideiglenes gyakorlaton alapul.) 5. Széna, évenkénti terméshez képest. (Ez a pont tagosítás óta megszűnt.) 6. Tizenkét öl tűzifa, melynek felerésze, azaz hat öl úgynevezett hasáb, a másik felerésze pedig, t. i. hat öl rőzse, vagy durungfa, melyet a méltóságos uraság szokott évenként kérelem útján ingyen kegyelemből kiszolgáltatni. Ezt is hazahordatja és ölbe is rakatja az egyház. (Jelenleg nyolc öl cserhasáb tűzifa. E változtatás az urasági kegyelem megszűnésével az egyház és lelkésze között köttetett egyezség alapján jött létre, mely egyezség a Nagytiszteletü egyházmegyei gyűlésen helyeseltetett is. A fa, mely a fentebb elősorolt egyezség szerint nyolc öl, új mértékbe számítva 27’28 méter. 7. Ház utáni rét, mohar, kender és krumpli-föld, úgyszintén a kukoricáskert megszántatása és a termékek hazahordatása a régen szokásba volt úrvacsora kiszolgáltatása alkalmávali palástdíj helyébe tétetik meg. (Tagosításkor a fennt nevezett földek a lelkészi birtokhoz metszetvén, a hetedik pont megszűnt.) 8. Palástdíj egyházkerületi határozat szerint. 9. A helység részéről a tagosztályi idő előtt járt, de a Tagosítás következtében elveszett szénamennyiség kárpótlása fejében kap a helyiség pénztárából évenként tizenkét osztrák értékű forintot. 10. Két darab káposztáskert, az egyik a szentegyház alatt, a másik a felsőkertek alatt. Pályázati kérvények az E. T. II. t.-c. 16. §-ban előirt mellékletekkel felszerelve a tatai ref. egyházmegye esperesi hivatalához (Szomód, Komárommegye) küldendők. Pályázati határidő e lap megjelenésétől számított három hét. Az állás megerősítés után azonnal elfoglalandó. Kelt Pápa, 1928 március 8. Dr. Antal Géza püspök. Pápa, 1928. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánlk Pál.