Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-12-29 / 53. szám
3 Nagypénteki imádság. Éneket énekelek és áldva imádom könyörü szeretetedet felséges Isten, jó Atyám, mert nem kedveztél egyetlen-egyednek és halálra adtad őt, hogy nekem életem Jegyen. Úgy érzem, hogy a kereszt alatt állok és szivembe hull áldott szent fiadnak, az én megváltó Krisztusomnak drága vére. Érzem, hogy vércseppje éget, de egyszersmind fel is üdít. Égeti a szivemet, melyben e napon sokkal inkább feltárnád a bűnvád és lelkiisineretfurdalás, mint bármikor, mert „tudom, hogy nem lakik én bennem . . . semmi jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom, mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok“. Fáj nekem nagyon, hogy nem tudok méltó lenni arra az érettem hullott szent, tiszta, drága vérre. — Érzem azonban azt is, hogy bűneim miatt és fájdalomban hervadozó lelkemet fel is üdíti a Krisztus vére. Óh, ez a lelkembe hulló vér megvigasztal engem bűnbánatomban a felől, hogy nincs kárhoztatásom, hanem örökélet az én osztályrészem a Krisztus által megtérő és kegyes élet feltétele alatt. Ez a boldogító hit reménységemben megerősít, fájdalmamban megenyhít, szenvedésemben édes vigasztalásával üdítgeti el-elhaló lelkemet „s ez által olyan újjá leszek, mint a plánta, mikor arra harmatcseppet szülsz hajnalra“, Istenem, jó Atyám. Ezért énekelek néked éneket és áldva imádom könyörülő szeretetedet egész életemben. Óh ártatlanság báránya, áldott megváltó Krisztusom, átölelem véres keresztedet, hogy engem se élet, se halál ne szakíthasson el te tőled. Megsiratom vétkeimet és testem minden gonosz kívánságát, hogy méltó legyek az 'általad szerzett üdvösségre. Tudom, hogy a te nagy lelked nagyon szomorú volt mind halálig, megszomorodom én is szivemben, mert sokszor vétkeztem mennyei Atyám ellen és Te ellened. Ha te tudtál, mint ártatlan bárány meghalni és engedelmes lenni mennyei Atyádnak a keresztfának haláláig, tégy engem erőssé, hogy meggyőzve testem kívánságait, lehessek könyörülő mennyei Atyámnak engedelmes gyermeke és ne szemeim látását, hanem lelkem indítását követve, járhassak a te nyomdokaidon. Szentelj meg azért óh szentek Szentje; szenteld meg szivemet és nyelvemet, lelkemet és testemet, hogy minden beszédem, érzésem és cselekedetem bizonyságtevés legyen mindazok előtt, akik még nem ismerték meg a te nagy áldozatos halálod hasznainak áldását. Szentelj meg egész valómban, hogy életem legyen hasonló a te, Istennek tetsző életedhez s lelked erősségével fogadjam a halált és halálom után oda térjek, hol számomra is van hely örök érdemedből. Ámen! Üj énekeskönyvben: 47. — Dallatna: a XL1I. zsoltár. Mint a szép híves patakra.- gy. -Nagypénteki ének. 1. Óh Isten, ki a törődött Szivet meg nem utálod, 2. Mint sír a kertben magában Mint küzködik a harccal! :|: Sőt a bánatból ejtődött Könnyeket megszámlálod; Kedveljed érzésimet És elmélkedésimet, Melyek szivemben támadnak Halálán te*szent Fiadnak. :|: Mely a sötét éjszakában A földre ejti arccal; Hol kínjait lelkében Érezvén és testében Vércseppel verejtékezik, Elalél és csüggedezik.
