Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-12-02 / 49. szám
Harminckilencedik évfolyam. 49. szám. Pápa, 1928 december 2. DUNÍNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®í® IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖk! Simeon. Advent a keresztyénség missziói ünnepe. Utak készítése a rengetegben. Advent az Úr eljövetelét jelenti. Simeoni reménység. Simeon, ez az istenes, ősz öreg várta Izrael vigasztalóját. Az ő idejében sok reménység és sóvárgás suhant végig az országon. Nyomasztó volt a római uralom. Ezrek várták a Messiást. Fényes királyságot reméltek újra Róma keleti romjain. Ez a reménység múló volt. Nem felelt meg Isten gondolatának. Megpróbálták ezt a reménységet valósággá tenni — véres vége lett. Simeon ezt a reménységet nem osztotta, így nem tudta nemzete nagyságát elképzelni. De várt, csodásán remélt. Szive keserű fájdalommal volt tele. Az ő népe nem Isten népe. Nem az úrnak szolgált, így bűneibe beletemetkezve nem tudta betölteni hivatását: hogy világossága legyen a szomszéd népeknek, a pogányoknak. És Simeon feleletet nyert: »Addig nem láthat halált, amig meg nem látja az Úrnak Felkentjét.« Gondolhatjuk, milyen vigasztalás volt számára ez a felelet. Az ő bizonyossága: lehetetlen még most is vigasztalanul élni ebben a világban, amikor az isteni segítség közeleg, Izrael Vigasztalója jön, a Megmentő az ,ajtó előtt áll. A Szentlélek bearanyozza egész valóját az ősz vándornak. Látja fényes jövendők kibontakozását, vakító fényben a Szabadítót, a legnagyobb szolgaságból kimentőt, azv egyetlen szilárd pontot a fejetlen zűrzavarban élő népek életében. Nem láthatnád meg testvérem Te is éppen ma a Te népednek egyetlen vigasztalását — a Királyt? Simeon népéért látta meg a szabadítót. Te is szereted, testvérem, házad népét minden bűnével együtt; fáj a szived, jól tudom, a sok seb miatt, keresd Gileád balzsamát: a Krisztust, neked és népednek egyetlen dicsőségét. — Az az erős bizalom, bizonyosság, mely színig betöltötte Simeon lelkét, minket is hiv bizonyosságszerzésre. De egyet ne feledjünk el: »Az igazaknak a várakozása öröm lesz, azonban az Isten nélküli reménység elvész«. Ha a ma nyomorúsága néked csak azt jelenti, hogy te kevesebb jóval rendelkezel ma, mint azelőtt, hogy neked jobban kell takarékoskodnod és beosztanod, akkor sem Király, sem Segítő, sem Megmentő, sem senki nem áll a te számodra az ajtó előtt. Csak egy ijesztő éjszaka. De ha a fájdalom téged az Istentől messzetávozott emberiség, erőszak, jogtalanság, önzés fölé emel, amely ma uralja az emberiség tetteit; ha a te lelked kiált Isten megismerése után, olyan emberiség után, amelyik Krisztus követésében versenyez, akkor a te várakozásod, ó ember, öröm lesz! Hogy milyen utakon vezet át még Isten bennünket, azt nem tudjuk. De egyet tudunk! Ha olyan bizonyossággal járjuk utunkat, mint Simeon — legyen ez az út sivár, tövises bár, bármily nehéz és forró a felülről alátüző nap lángjától és a lábunk alatt égő föld homokjától —, akkor nem kell félnünk, mert ez az út a világosság országába vezet, nem a sötét jövőbe. Gondoskodj csak, hogy a lelked naponként éljen és gazdagodjék az Ő szeretetének, megbocsátó kegyelmének és békességének teljességéből. Igazad van teljesen: nagyon sötét még az ég! De Krisztus eljött, Istennek nagy szeretetét hozta magával. Ennek az égi szeretetnek szikrácskái fénylenek. A fény erősebb, mint a sötétség. Olyan sötétség nem is létezik, amelyik ezt a fényt teljesen kioltsa. Gondolj arra — szent kételkedéseid közepette —, ma már, ahol a krisztusi fény fellángolt, az emberek kezdenek egymásban felebarátot látni, akiknek velük egyformán jogos igényük van igazságra, megértésre, boldogságra. Nézd Simeonnak mindene volt — csak egy hiányzott az életéből. Talán te is éppen Öt nélkülözöd? Menj Simeonnal, magyar testvérem, mennyi öröm vian ezen az úton: közeleg a Szabadító! Óh kiáltsd Simeonnal karácsony küszöbén: »Meglátják az én szemeim Krisztust!« Csizmadia Dániel. Az őrségi egyházmegye püspöki meglátogatása. Szeptember 15-én Kerkanémetfalu meglátogatása következett, hova a kora reggeli órákban indult el püspök úr Kercáról. Útja Senyeházán, Kerkáskápolnán és Ramocsán vitt keresztül. Senyeházán Szűcs Lászlóné nagytiszteletü asszony is kijött az utcára a szakadó esőben is, hogy még egyszer elköszönjön szívesen látott vendégüktől; Kerkáskápolnán, az iskola előtti díszkapunál nemcsak a leányegyház hívei, hanem mondhatnék, a község lakossága majdnem kivétel nélkül megjelent, magyar ruhás lányok s az iskolás gyermekek élén ott volt Kalmár Lajos tanító, aki az iskola, levente- és tűzoltó-egylet nevében üdvözölte püspök urat, majd Markó Gizella az ifjúság, Krizsa Emma a református lakosság és Szép Etelka az elemi iskolás növendékek nevében fejezte ki kedves szavakban azt a tiszteletet, ragaszkodást és szeretetek melynek impozáns megnyilvánulását láttuk az egész körúton. Ramocsánál a kerkanémetfalui leventék várták püspök urat és kísérték kerékpáron Kerkanémetfalu felé. A község határán a tűzoltók lovasbandériuma csatlakozott a menethez, mig a község bejáratánál magyarruhás lányok s nagy közönség várta püspök úr érkezését, akit Feisz László csesztregi körjegyző üdvözölt a községi elöljáróság élén, Berke Etel pedig az ifjúság nevében szép virágcsokorral köszöntötte. Az itt felállított diadalkaputól a templomig fenyőgalyakból fonott guirland szegélyezte az utat és adott keretet a szépen kidolgo-
