Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-09-09 / 37. szám

164. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1928

mélyen aludt és csak akkor ébredt fel, mikor már testéből egy ifjú methodista, illetőleg baptista egyház nőtt ki. A nagybritanniai egyházi ébredések legnagyobb része a XIX. századra esik, így volt ez az anglikán egyházban is. Az ébredés, illetőleg az élniakarás ereje az

u. n. „Oxford Movement“-ben mutatkozott meg, melyet azóta emlegetnek az anglikán egyházban. Sokan azt gondolják, hogy e mozgalom a katholicizmus visszahozására irányult, különösen azért, mivel a két vezető oxfordi tanár, Pusey és Neuman közül az utóbbi át is tért a római egyházba, pedig ez a mozgalom az anglikán egyházat igyekezett megmenteni a szekták szétforgácsoló erejétől. Igaz, hogy ezen két vezető egyén és elvbarátaik az u. n. „High Church“-ből kerültek ki, vagyis, akik közel állottak a római egyházhoz és így azt hangúlyozták, hogy a szervezeti egység ad erős támaszt az egyháznak, ami alatt nem római, hanem ős katholicizmust értettek. Abban minden bizonnyal igazuk volt, hogy az egységes, jó szervezet csak előnyére szolgál az egyháznak. De másik mozgalom is támadott az egyházban, az u. n. „Low Church“, mely meg az evangéliumi keresztyénséget sürgette és így óhajtotta a bajokat orvosolni. (Van még egy harmadik mozgalom is az anglikán egyházban az u. n. „Broad Church“, mely a racionalizmus kedvelőit gyűjti magába s ezért bennünket most nem érdekel.) Az „Oxford Movement“ olyan hullámokat vert fel, hogy a mai vita is ennek az eredménye az anglikán egyházban. Tagadhatatlan, hogy egyes cikkekben az angol püspöki egyház hitelveit mutatva föl, kissé messze mentek. Az volt a baj, hogy nem az őskeresztyénség történeti formáját, illetőleg szellemét keresték, hanem az anglikán egyház azon formáját, melyet az első liturgiális könyvből ismerhetünk meg, amellyet a második, a majdnem teljesen kálvini szellemű nagyon messzire elhagyott. Ám nem római katholicizmust kerestek ! Ekkor jött ismét szokásba több régi éneknek az éneklése, több helyen a keresztvetés, a testi jelenlét tanítása az úrvacsorában stb. Világos, hogy az „Oxford Movement“ tagjai előtt az anglikán egyház „ősi“ képe lebegett, amely alatt, mint ma is minden „High Church“ barát, a VIII. Henrik idejebeli formáját érti, az igazi anglikán egyháznak és ennek megvalósítására tör. így magyarázható meg az a nagy tiltakozás, mely megnyilvánult a High Church tagjai részéről a Prayer Book revíziója ellen a múlt század 70-es éveiben. Ugyanis féltették az anglikán egyház külső fényét a „Free Church“ (szabad egyház) erkölcsi súlyától egy revízióért folyó parlamenti harcban, mert a reformáció nemcsak bent az anglikán egyházban de egész Nagybritanniában is éreztette volna hatását a liturgiális könyvben is. Ezért ragaszkodtak a jelenlegi „Bork“-hoz, mert itt a „High Church“ közelebb érezte magát ideáljához. Mivel a „High Church“ tagjai tiltakoztak a revízió ellen, nem is lett abból semmi, mert, mint mondta az akkori vezetőség, „veszedelmes az egyházra nézve“, hisz az „Anglo-catholics“ (igy is hívják a „High Church“ híveit) leginkább Anglia déli részén jelentős számát alkotják a püspöki egyháznak. E század elején ismét szóba került a revízió ügye. Okát, szükségességét e munkának abban adták, hogy több reformra van szükség az egyház liturgiáját illetőleg, hogy az a modern igényeknek megfelelhessen, néhány egyházjogi újítás is szükségesnek mutatkozott, ami mind megérthető is. A háború elején már szinte miden készen volt, de jobb időkre kellett halasztani a kivitelt.

1917-ben megalakult a bizottság, mely jogosítva volt az új könyv készítésére, mert már nagyon érezték a szükségét egy új liturgiának. Többször változtattak

rajta 1923 óta is, amikorra elkészült és mint tudjuk, a könyvet a parlament alsóháza a múlt év decemberében először, majd ez év tavaszán másodszor is elutasította, azért, mivel nem látta benne kifejezve az anglikán egyház meggyőződését. Az angol püspöki kar hangsúlyozta,. hogy a parlamentnek joga volt elvetni a liturgiális könyvet, de ezt csak azért tehették a képviselők, mert félreértették az egyes szakaszokat. A szabad egyházak vezetői is sajnálták a canterbury érseket, mert egész életében azon munkálkodott, hogy olyan liturgiális könyvet alkosson, mely kielégítse az anglikán egyház két szélsőségét: a „High“ és a „Low Church“-t, de munkája sikertelen maradt. Az egész sorsát a könyvnek az angol belügyminiszter intézte el külügyminiszteri hanghordozással. midőn kimondotta, hogy „bizonyos utak készülnek Róma felé!“ Ez a kiáltás visszhangzott majd mindenünnen, pedig ez nem volt igaz vád a könyv ellen. Nem szabad elfeledni, most nem arról van szó, hogy mit vallanak egyes „Anglo-Catholics“, akiknek a felfogása szélsőséges lehet, minthogy a ref. egyházban is lehetnek szélsőséges felfogésok, de azért áll az egyház felfogása, melyet igaznak ismerünk el, mint az egyházét, most a könyvről és a revízióról van szó.

Már maga az is sokat jelentő tény, hogy revízió alá vették a liturgiális könyvet! Ha hozzávesszük ehhez azt, hogy sok rövidítést, simítást hozott volna be a kultuszba, megadta volna az egységes egyházi ruházatot és egyet tett volna kötelezővé úgy a „High“, mint a „Low church“ papjai számára, új énekeket adott volna az egyháznak stb., megérthető, hogy gyakorlati szükség hozta létre s üdvös reformációt végzett volna a püspöki egyházban. Ezt nem is kifogásolták, csak dogmatikai szempontból. Ismét, mint már annyiszor, az urvacsoratan felett támadt vita és itt látták veszélyeztetve az anglikán egyház álláspontját. Amennyire láthatjuk a dolgokat, itt sem volt jogosult a félelem. Ugyanis az anglikán egyház tanát az úrvacsoráról nehéz szavakba önteni. Azt mondhatnánk, két nézet teljesen ki van zárva belőle s ez a transsubstantiatio és a zwingliánus nézet. Vallhatja ki-ki a lutheránus, a Kálvini nézetet, de az előbbi kettő nem tanítása az anglikán egyháznak. Ezért alaptalan a belügyminiszter megállapítása, mert az új liturgiális könyv nem a római nézet felé visz. Volt egy másik szerencsétlenül félreértett pont is: a rezerváció, azaz meghagyja a könyv, hogy a szent jegyeket mindig készen kell tartani (perpetual reservation) a betegek számára. A parlament ebben is római ízt érzett. Tagadhatatlanul hasonlít az oltári szentség gondolatához a rezerváció, de' a hasonlóság még nem azonosság!

Mi, akik távolról nézzük a harcot, kijelenthetjük, hogy kifogásaink vannak ellene, de csak azért, mert nem tartjuk egészen evangéliuminak! Más kifogás ellene nem tehető s az a vád, melyet általában hangoztatni szoktak, nem áll meg s azt még a skót egyesült szabad egyház vezetői sem emelték ellene, pedig ez az egyház nevezhető Nagy-Britannia legevangéliumibb egyházának. Azt vitatják, hogy parlament, hol a nem evangéliumi gondolkodású ember több, mint az, aki valóban hozzászólhatna a nagy dologhoz, nem jogosult vallási kérdésben szavazással dönteni. A helyzet minden esetre elmérgesedett az elvetés miatt és egyáltalán nem mondható, hogy a parlament megmentette az anglikán egyházat, mert a canterbury érsek összeegyeztető munkája oda irányult, hogy az ellentéteket egyházában eloszlassa, kibékítse a szélsőségeket egy oly könyvvel, melyet elfogadhat a „High“ és a „Low Church“ mozgalom tagjai is. Ez egységrehozással ugyanis elmúlt volna az a veszély y