Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-16 / 42. szám

182. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1927

hogy gyakorlatilag ez miképen volna megvalósítható; csak azt mondhatom, hogy nem gondolom azt, hogy bármely egyház számára is lehetséges volna az, hogy a másikhoz menjen és így szóljon: „a mi szervezetünk érvényes, a tiétek ellenben nem“. Nem mondhatják ezt: „a folytonosság (successio) nálunk van, nem pedig nálatok“. Az egyedül tökéletes szervezet az Egyesült Egyház szervezete volna, és miután az egyház nem egységes, épen azért minden most fennálló rend szabálytalan és nincs meg a tökéletes folytonosság (successio). A keresztyén egyház két sajátos ágának egymással való egyesülése csakis úgy lehetséges, ha mindegyik nyújt valamit a másiknak, ^papjainak felszentelését illetőleg.

íme, ilyen a keresztyén egység, és azt hiszem, hogy ezen az alapon egy erős és rugalmas szövetséget alkothatunk, amely keretei között az emberi természet különböző típusainak megfelelően nagyon sok különféleséget is megenged. Krisztus evangyéliuma sokkal mélyebb és tartalmasabb, mintsem hogy azt egy ember, avagy egy nemzet teljesen megtudná ragadni. A világ öszszes nemzetei és egyházai magukkal hozzák méltóságukat és dicsőségüket a mennyei város felépítéséhez és ha mi megkíséreljük a különféle keresztyén közösségekre ráerőszakolni a rendeletileg szabályozott egyöntetűséget (uniformitást), úgy egyszersmind sok életlehetőséget és a keresztyén hit új szempontjainak megnyilatkozásait is le fogjuk rombolni. (Folyt, köv.)

Dr. Kapossy Lucián.

Pápai főiskolánkat folyó hó 9-ikén újabb gyász érte: Kis Ernő után egy másik nyugalomba vonult, de nyugdíjazása után is a főiskolával, mint óraadó helyettes tanár szoros viszonyt fenntartó, munkás tanárát, dr. Kapossy Luciánt elveszítette. Jóllehet nem volt iskolánk neveltje s a mienktől egészen idegen környezetben nőtt fel, amióta azonban intézetünk szolgálatába lépett, anynyira megszerette főiskolánkat és ifjúságunk hazafias szellemben nevelésére oly áldásos befolyást gyakorolt s működésével nevét annyira beírta a főiskola történetébe, hogy halála alkalmából méltán öltött gyászt az ősi kollégium.

Kapossy Lucián 1849 október 19-én született Lovasberényben, Fejérmegyében. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott kezdette meg a r. kath. főgimnáziumban, a VII.—VIII. osztályt pedig Pannonhalmán végezte ; ugyanitt folytatta tovább főiskolai tanulmányait a theológián és tanárképzőben. Tanári vizsgát 1875 április havában a budapesti középtanodai tanárvizsgáló bizottság előtt tett bölcselet, magyar nyelv és irodalomból. A képesítés fokát akkor még nem jelölték meg a mai formában, azért Kapossy Lucián tanári oklevelében csupán ez olvasható: „teljesen megnyugtató, alapos készültséget tanúsítván“. A tanárvizsgáló bizottságnak azt a megállapítását megerősítette és fokozott mértékben megbizonyította Kapossy Lucián későbbi tanári működése és irói tevékenysége. 13 év múlva már pápai főgimnáziumi tanár korában újabb vizsgát tett a classica philologiából dicséretes eredménnyel a kolozsvári országos középtanodai tanárvizsgáló bizottság előtt. Különös szeretetet tanúsított a filozófia iránt, ebbeli hajlama már igen korán jelentkezett, mit bizonyít részben az is, hogy 1878-ban a budapesti m. kir. tudományegyetemen cum laude eredménnyel doktori vizsgát tesz a bölcselet, magyar irodalom és világtörténelemből. Majd két év

múlva, 1880 január 28-ikán ugyanezen az egyetemen a bölcselet történelemből magántanári képesítést szerzett.

Főiskolai tanulmányai végeztével azonnal rendes tanári alkalmaztatást kapott; előbb 1874/75. és 1875/76- ban a soproni, majd 1876/77—1878/79-ig az esztergomi, utána két éven keresztül a győri kath. főgimnáziumban tanított. Ez utóbbi állomáshelyén az a kitüntetés érte, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter őt bízta meg a győri kir. jogakadémián a művelődéstörténet előadásával. A következő tanévben már Pápán találjuk; bizonyosan sokat vívódott ez a komoly, tanult, alapjában véve komolyan vallásos lélek, mire arra határozta el magát, hogy a r. kath. egyház kebeléből kilépve, a református egyházba térjen át. Jobb meggyőződésének engedett. 1881 októberétől kezdve élete végéig — mondhatnék — halála pillanatáig a mi főiskolánkban fejtett ki áldásos és igen értékes működést, főként a felső osztályokban magyar irodalmat, philosophiai propedeuticat tanított, emellett azonban szívesen tanította a latint, görögpótló irodalmat és a franciát is.

Dr. Kapossy Luciánnak a szigorú fegyelemtartás és erős nemzeti érzés voltak főjellemvonásai. Azért emeljük ki csupán azt a kettőt, bár volt több értékes vonás az ő tanári egyéniségében, mert ez a két jellemvonás annyira markáns volt dr. Kapossy Lucián egyéniségében, hogy azok különböztették meg mindenki mástól. Sohasem, vagy csak ritkán dorgált, de volt a nézésében, a személyiségében, még a puszta jelenlétében is valami olyan rendkivüliség, ami feltétlen tiszteletet követelt s a szellemiségnek oly varázsolatos ereje áradt ki egész lényéből, hogy semmiféle fegyelmezési eszközre szüksége nem volt, a szelleme, a lelke, melyek naggyá tették azt az egyszerű, kis testű embert, mint valami hatalmas évszázados alkotások, csodálatot, megilletődöttséget keltettek. Kapossy egyéniségével fegyelmezett. Az ő óráin mindenki figyelt, az ő tárgyait mindenki megtanulta és tudta. Erős nemzeti érzése tette a magyar klasszikus, nagy költők rajongójává; ifjúvá lett az öreg tanár és fiatalos lelkesedéstől ragyogtak szemei, amikor Vörösmartyról, Aranyról, Petőfiről, Tompáról, Szabolcskáról és a volt pápai diákról Kozma Andorról stb. beszélt. Természetes idegenkedéssel fordult el a leikében élő szép fogalma alapján a „modern“ irányzattól, melyben a magyar költészet dekadenciáját látta.

A tanár Kapossy örök ifjú maradt. Amikor már inegfehéredett a feje, mint a hegycsúcs, mit örök hó borít, ez előtt 16 esztendővel, 62 éves korában március 15-ike táján azt mondotta VIII. osztályú növendékeinek: „Fiatalabb vagyok, mint maguk“. Az öreg tanár az ifjú diákok jó kedvével, lelkesedéssel tudott ünnepelni, március 15-ére színdarabot rendezni. Megifjodott az ifjak között. Kapossy Lucián életének a legszebb része s egyúttal legértékesebb része is talán az volt, mely a főiskolai képzőtársaságban és a főiskolai gyorsirókörben folyt le. Mindkét körnek hosszú időn keresztül volt tanárelnöke. Itt látott „Tavasz“-t és maga is átélte: az idő pénz! Ezekben a körökben is tanár volt, nevelő volt a szó legtisztább értelmében, vezető volt, aki irányt adott, munkatárs volt, aki lelkesedett és lelkesített.

Mint iró is figyelemre méltó helyet foglalt el a szakkörökben. Nevezetesebb munkái: A természeti s erkölcsi törvények közti viszony, Hartmann pessimismusa, Ne lopj, Hume D. psychologiája, (Magyar Tudományos Akadémia), Vörösmarty Szép Ilonkája, Költészettan (a Sárospataki Irodalmi Kör pályázatán pályadíjat nyert), Emlékbeszéd Kisfaludy K. fölött, Az erdei lak, Kisfaludy K. költészete Volapük nyelven, De questibus perpetuis latin nyelven, A magyar népdal elmélete