Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-02 / 40. szám

1927. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 173. oldal. bibliával, a Leányegyesület egy szép női kézimunkával tették emlékezetessé e napot a búcsúzó főpásztorra nézve, kitől előző este a Komáromi Református Ifjúsági Egyesület és a kebelében működő énekkar szerenáddal búcsúzott el. Dr. Antal Géza püspök-lelkész az üdvözlésekre meghatóban és meghatóan válaszolt hosszabb beszéd­ben, melyben visszapillantást vetett a lefolyt három év eseményeire s ezek között különösen azokra a nagy­arányú építkezésekre, amelyek a komáromi gyülekezetét épületei tekintetében dunántúli egyházkerületünk egyik legjobban szituált gyülekezetévé tették. Felemlítette azo­kat a célokat, amelyek felé a gyülekezetnek törekednie kell s szivükre kötötte a gyülekezet tagjainak az egyet­értést és békés együttműködést, hogy így a gyülekezet, mely külső kereteit tekintve, immár a konszolidált gyüle­kezetek sorába lépett, belső épülését tekintve is erő­teljes felvirágzásnak induljon. A gyülekezet tagjai mély megindultsággal hall­gatták a búcsúzó beszédet s virágokkal elhalmozva kisérték ki útjára a főpásztort a pályaudvarra, ahol vasúti kocsijának fülkéjét szebbnél-szebb virágokkal árasztották el. @©®®s®®®@®®@®®®@®®®®®®®®®®®@®®®@®®©®®®® ® ® 1 VEGYESEK | §®®@®®@@®®®®©®@®®®®®®®:§>®®®®®@@®®®®@®®®1 — Dr. Antal Géza püspök úr folyó hó 2-án foglalja el pápai első lelkészi állását. Ünnepélyes fogadtatása október 1-én délután történik. A beiktatás jelentőségéről és annak lefolyásáról lapunk közelebbi számában részle­tesen emlékezünk meg. Most csak örömünknek adunk kifejezést, hogy főt. Püspök úr véglege­sen körünkbe költözik. Az Úr gazdag áldása kisérje idejövetelét és egyházunk és iskolai intéz­ményeink érdekében kifejtendő minden munká­ját. Ad multos annos! — Néhai Kenessey Gyula arcképének leleplezése. A Székesfehérvárott lefolyt egyházkerületi közgyűlést szept. 24-én este kegyeletes aktus vezette be. A székesfehérvári református egyház ugyanis tanácsterme számára megfesttette néhai főgondnokának, Kenessey Gyulának arcképét. A le­leplezéssel kapcsolatban szombaton este fél 7 órakor a ref. templomban ünnepély volt, melyen a kerületi közgyűlés alkotó tagjain kivlil Székesfehérvár notabilitásai, egyházi és világi kitűnőségei nagyszámban jelentek meg. Ott volt a Kenessey-család, az elhunyt főgondnok közvetlen hozzá­tartozói. Az ünnepséget énekszám nyitotta meg, melyet a ref. dalárda vegyes kara adott elő dr. Kneifel István kar­nagy vezényletével, majd Lipcsey Lajos egyházmegyei gond­nok magasszárnyalású ünnepi beszéde következett, melynek során Kenessey Gyula harmonikus életének adózott szép szavakkal. — A főiskolai igazgató-tanács szeptember 24-én, Székesfehérvárott tartotta teljes ülését dr. Darányi Kálmán főiskolai gondnok és Szűcs László esperes elnöklete alatt. Gyűlés sajnálattal vette tudomásul Czeglédy Sándor főiskolai gondnok betegségét és neki mielőbbi teljes gyógyulást kívánt. Melegen köszöntötték dr. Antal Géza püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok urakat, akik bokros elfoglaltságuk mellett is találtak időt a gyűlés tárgyalásain résztvenni. A gyűlés tárgysorozatán a kerületi tanintézetek igazgatóinak jelentései és a kerületi gyűlés főiskolai érdekű tárgyainak előkészítése szerepelt. — Gyászhir. Részvéttel értesültünk, hogy Nagy Kálmán lakszakállasi református lelkész atyánkfia szept. 29-én, 77 éves korában meghalt. Az elhunytban Lux Lajos pápai nőnevelő-intézeti tanár, Závory Elek kecskeméti hitok­tató és Vargha Károly jókai lelkész sógorukat gyászolják. Az Úr vigasztalja meg a hátramaradt, szerető szíveket. — Az egyházkerületi lelkészértekezlet gyűlése szeptember 25-én a székesfehérvári református templomban folyt le. Megnyitó beszédet dr. Antal Géza püspök-elnök mondott, érdekesen vázolván az egyházi uniótörekvések évszázadokra visszanyúló történelmét. Pongrácz József theol. tanár a Hit és Egyházszervezet lausannei világkonferenciájá­ról számolt be. Győry Elemér theol. tanár, értekezleti jegyző a liturgia reformjáról tartott nagy figyelemmel hallgatott előadást. A kerületi lelkészértekezlet alelnökévé az elhunyt Kis József helyébe Ólé Sándor pápai lelkészt választot­ták meg. — A székesfehérvári városi színházban az egyház­kerületi közgyűlés alkalmából, szeptember 25-én vallásos est volt a következő programmal: 1. Bibliamagyarázatot tar­tott Győry Elemér theológiai tanár. 2. Noseda: „Nagy magyar télben“. Énekelte a városi polgári dalegyesület. Kar­nagy Országh Tivadar. 3. Beszédet mondott dr. Antal Géza püspök. 4. „Krasznahorka büszke vára“ (szóló ének). Dr. Kneifel Ferenc kísérete mellett előadta Tánczos Béla iszka­­szentgyörgyi lelkész. 5. „Néhány közhely“ címen szabad előadást tartott dr. Szász Károly v. b. t. t, a képviselőház volt elnöke. 6. Franek: „Alkonyaikor“. Énekelte a városi polgári dalegyesület. Karnagy Országh Tivadar. 7. Záróimát mondott Medgyasszay Vince mezőföldi esperes. Az estély minden pontjában nagyon szép volt. A közönség teljesen megtöltötte a színházat. — A nagyigmándi Kulturház felavatási ünnepélye október 2-án lesz a következő sorrenddel: 11 órakor gyüle­kezés a Kulturház előtt. 1. Himnusz. Énekli az egyesített énekkar. 2. Megnyitó. Tartja Szíjj Bálint gazdaköri elnök. 3. Az egyházak lelkészei megáldják a Kulturházat. 4. Énekel a róm. kath. énekkar. 5. Ünnepi beszédet tart Csizmadia Dániel református lelkész. 6, Énekel a református énekkar. 7. Szaval Zsemlye Irma tanítónő. 8. Vidéki vendégek fel­szólalása. 9. Szózat. Énekli az egyesített énekkar. 1Ö. Záró­beszéd. Tartja Zsemlye Gyula református igazgató-tanító. 11. Himnusz. Közének. 1 órakor közebéd a Kulturház nagy­termében. Ebéd után Nagyigmánd ifjúsága a Kulturház színpadán előadja a Levente című 3 felvonásos színművet. — Új tanárok. A Székesfehérvárott tartott egyház­kerületi közgyűlés a theológiai akadémia rendes tanáraivá egyhangúlag megválasztotta dr. Tóth Endrét az egyház­történeti és dr. Vasady Bélát a bölcsészet-neveléstudományi tanszékre. A nőnevelő-intézetben üresedésben levő német nyelvi tanszékre a közgyűlés szintén egyhangúlag, négy pályázó közül Pencz Ilonát választotta meg. Az új, sok reményre jogosító, a legmagasabb tudományos képesítések­kel rendelkező tanerőkre Isten gazdag áldását kérjük. — Új theológiai magántanár. Sárospatakon, szept. 22-én theológiai magántanári vizsgálatot tett ifj. dr. Szabó Aladár gödöllői református lelkész az egyháztörténelmi szak­csoportból. írásbeli dolgozata Szikszay György élete és munkái címet viseli. Próbaelőadásában „A presbitériumok kialakulása a magyar református egyház életében“ kérdés­ről szólt. Testvérlapunk a Sárospataki Református Lapok nagy elismeréssel szól a vizsga magas színvonaláról. Az ifjú tudósnak, aki egyébként is királygyürüs bölcsészdoktor, igaz szívből gratulálunk — Kérelem. A pápai ref. egyházmegyei tanító­­egyesület tagjait felkérem, hogy a f. évi nagygyűlés határozata értelmében úgy a tagsági díjat, mint a Kis József alapítványra megszavazott összeget legkésőbb f. év október hó 15-ig az egyesület pénztárnokához

Next

/
Thumbnails
Contents