Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-18 / 38. szám
162. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927. spiráló eszmecserét a legkülönbözőbb dolgokról. Valóban, a szellemi értékek nagy sokaságát teljesen kiaknázatlanúl és érintetlenül hagytuk volna, ha akkor nem tértünk volna ki az evangyéliom nem mindenki által könnyen megközelíthető jelentőségének tárgyalására is. Mindazonáltal az evangyéliom eredeti értelme semmi vonatkozásban sincs a pusztán elméleti kérdésekkel, jézus evangyélioma sokkal inkább vallásos üzenet, az arkangyalnak trombita jele, a bünbánatra hívás szózata, az áldásnak és vigasztalásnak szava, olyas valami, amelynek célja nem annyira a nép tanítása, mint inkább annak benső átalakítása és az élő Istenhez fordítása. Annak, aki elméleti tanítást keres benne, az evangyéliom bolondságnak kell, hogy feltűnjön. S valóban, tényleg „bolondság“ is az, bizonnyal az „Isten bolondsága“, amelyet a bölcs értelme soha fel nem foghat, oly történet, amely, mégha ezerszer is kigunyolják, még akkor is maga az igazság. Végeredményben épen az evangyéliom eme bolondsága az, amit hangsúlyoznak akkor, midőn nagy előszeretettel használják az „eszkhatologia“ szót és Jézus evangyéliomát eszkhatológiai tudtuladásnak tekintik. Az utolsó harminc év alatt Jézus evangyéliomának ez eszkhatológiai jellege mindinkább a nemzetközi keresztyén theológiai érdeklődés előterébe tolódott. E jelenséget az eddigi theológiai munkásság egyik legjelentősebb és legnagyobb lépésének tartom. Azonban sokak számára, akik eddig csak hintaszékükben foglalatoskodtak egy sajátos evangyéliom megkonstruálásával, annak tanulmányozása közben, lett légyen az aristoteliánus, neoplatonikus, thómista, avagy kantiánus evangyélium, bizonyára a keserű csalódás erejével hathatott ez s mintegy alkalomnak tekintették arra, hogy mindenféle „fanatizmus“, „Schwärmerei“ ellen újólag tiltakozhassanak; így azután állandóan szembetaláltuk magunkat azokkal, akik egy sajátos, retrospektiv jellegű evangyéliomnak, mint a szoteriológia új és teljesen készen adott rendszerének elfogadását követelték. Az ilyenekkel szemben hangsúlyoznunk kell nem csupán azt, hogy az evangyéüumot történetileg vizsgálva, nem lehet ily dogmatikai módszerek segítségével megismerni és felfogni, hanem azt is, hogy ma, 1927-ben, nekünk a leghatározottabban ki kell emelnünk az evangyéliumnak azon szigorúan eszkhatalógikus vonását, amelynek hirdetése és kifejezésre juttatása az egyháznak legfontosabb feladata; vagyis mindennap arra a nagyjelentőségű tényre kell teljes figyelmünket összpontosítani, hogy az Isten országa közel van, hogy Isten, az Ő feltétlen szuverénitásában közelít felénk ítélete és váltsága által és hogy nekünk bensőleg készülnünk kell Isten emez eljövetelére. Oly eszkhatalógia ez, amely nem csak hogy nem bénítja meg lelkünket, hanem a földi dolgokkal való érintkezések közepette egyenesen erősségéül szolgál az egyén és társadalom ethos-&x\ak. Es amiként a Római Birodalom idején az „evangélium“ („Örömhir“) jelszó kifejezésre juttatta a korabeli emberi élmények benső lényegét és a váltság tényét úgy mutatta be, mint amely által Isten megörvendeztette az örömteíen, bűnnel és gonoszsággal terhelt, rettegő emberi nemet, azonképen ma is, ha Jézus Krisztus Egyházának az egyénhez és a világhoz a Mester régi üzenetét kell kihirdetnie, úgy újra és újra el kell követnie mindent, hogy az isteni öröm hajnali fénye sugározzék bele abba a világba, amely ezer sebtől vérzik s amely a maga egyéni és társadalmi nyomorúságában mindenkor rászorúl ez isteni üzenetre: „Nézzetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert elközelget a ti váltságtok.“ (Luk. 21 :28.) * * * A Mester evangyélioma, a komorság és öröm e sajátosan ellentétes, egymásnak feszülő és mégis egymást szerencsésen kiegészítő szellemi erőinek egysége, akkor is megtartotta alapvető tendenciáját, amikor az apostolok üzenetévé lett. Az apostolok predikálása megmaradt eszkhatalogikusnak még akkor is, midőn Pál és János egy mély jelentőségű nagy sikerű kísérlettel egybe forrasztották és összhangba hozták az Isten Országára vonatkozó eszkhatalógiát a Krisztus-misztikával — amikor a régi bibliai öröm-felkiáltás: „Az Úr közel“, (Zs. 3418; 14518; Fii. 45.) azt a jelentést öltötte magára, hogy „a parousia, a Megváltó eljövetele közel van“ és hogy „a Megváltó közel van, miután közöttünk lakozik, mint a mi szellemi Urunk, akinek tetszett megajándékozni bennünket az Ő kegyes jelenlétével“. Az evangye- Iiumnak az apostolok által való hirdetése sohasem alacsonyodon le egy pusztán retrospektiv jellegű tannak előterjesztésévé. Hanem mindenkor a kegyelmes Istennek és az Ő Felkentjének, mint élő valóságnak, kibontakozásban levő, csodálatos világára hívta fel a figyelmet és szemeivel előretekintett az eljövendő idvesség még nagyobb csodáira. (János 1 : 50; 5 : 20.) Csak ha az apostolok igehirdetésének egész tartalmát vesszük szemügyre, csak akkor fedezünk fel benne valami újszerű teljességet, szemben a Jézus üzenetének monumentális, isteni egyszerűségével. Anélkül, hogy felhagytak volna az Isten országának hirdetésével, figyelmüket elsősorban Krisztus hirdetésére összpontosították. És a lausannei konferencia előkészítő bizottsága is támogatja ezen állításomat azon cselekedete által, hogy a beszédem tárgykörével kapcsolatos, tájékoztató sorainak második mondatában ezeket Írja: „Az evangyéliom központjában maga Jézus Krisztus áll, Istennek Fia és Embernek Fia, aki az 0 élete, halála és feltámadása által megváltotta az emberiséget és lehetővé tette az örökéletet.“ Ha azonban teljes pontossággal reprodukálni akarjuk Pálnak és Jánosnak ide vonatkozó gondolatait, úgy a „megváltotta“ szóhoz még az „és megváltja“ szavakat is oda kellene illesztenünk. Mert az apostolok szemében a váltság folytonos: nemcsak a történeti múlt ténye, de a jelené és jövőé is. Ha az „és megváltja“ szavakat a megfelelő helyre beillesztjük, úgy hiány nélkül kifejezésre juttatjuk az Apostoli Igehirdetés misztikus és eszkhatalógikus érzelemvilágát. (Folyt, következik) Belmissziöi és lelkészértekezlet. A veszprémi ref. egyházmegye belmissziói bizottsága és lelkészegyesülete aug. hó 3-án tartotta évi értekezletét Veszprémben az egyházmegyei lelkészi kar nagy részének a jelenlétében. A „Jövel Szent Lélek Ur Isten“ eléneklése után Barthalos Móric balatonszőllősi lelkész buzgó imádságban emelte a lelkeket Istenhez és II Tim. II. rész 3. verse alapján tartalmas bibliai tanítással gazdagította a jelenlévőket. Vámos Géza balatonfüredi lelkész a belmissziói teendőket ismertette kapcsolatban a konventi programmal s rámutat azokra a módokra és eszközökre, amelyeknek segítségével úgy az evangélizálás, mint a szociális tevékenység problémái megvalósíthatók, vagy legalább is lépcsőül szolgálnak a megvalósuláshoz. Szűcs János zánkai lelkész a konfirmáció reformjáról szólott. Elvben helyesnek és üdvösnek tartja, de gyakorlati keresztülvitele a jelen iskoláztatási rendszer mellett veszéllyel járhat, mert az iskolából 12 éves korban kikerült gyermekek közül sokan jutnak olyan hely
