Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-14 / 33. szám
Harmincnyolcadik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1927 augusztus 14. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ............................—....................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .............-.....................--------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ---------------------------------------—....FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- p FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK Lausanne. A francia Svájc gyönyörű fekvésű városába, Viret Péter és Vinet Sándor működési helyére gyűlt össze a Hit és Egyházszervezet Világkonferenciája. A keresztyén egyház csaknem két évezredes történetét szemlélve, komoly lelkek már régóta fájdalommal látták a keresztyénség szétszakadozottságát. Először Nyugat és Kelet különült el, majd a Nyugati Egyházban állt be a szakadás és a protestantizmus különböző formái még ma is egyre új és új alakulatokat termelnek, különösen Amerikában. Krisztus Urunk azt kérte főpapi imájában az Atyától, hogy mindnyájan egyek legyenek. Milyen messze vagyunk az Úr egyik leghőbb vágyának megvalósulásától. Hány sebet okozott már ez a különállás, a Krisztus testének darabokra törése? Emberileg szólva lehetetlennek látszik a helyzet megváltoztatása. Óriási szakadékok vannak az egyes, történetileg kialakult felekezetek között. Évszázadok harcai, sebei mind élénk emlékezetben. Mikor lesz itt egy akol egy pásztor! De sokan úgy érezték és érzik, hogy nem szabad beletörődni a tényleges helyzetbe. Krisztus hívei azért vannak a világban, hogy megpróbálják a lehetetlent is. Ha Krisztus egyesíteni tudta Pál idejében a pogány és zsidókeresztyénséget, ha Krisztus kereszten történt halála valóban a bűnök bocsánata és ha az ő feltámadása valóban Isten csodálatos benyulása a világtörténelembe, akkor izzó lelkesedéssel lehet és kell imádkozni Krisztusunk imáját és a jobb jövő biztos reményében kell vállvetve munkálkodni a Krisztus nyájának egybegyűjtéséért. A keresztyénség csodálatos eredményeket ért el a múlt században a külmisszió terén. Ez a munka ma fokozott erővel folyik. Indiában hetenként átlag 3000 pogány lép be a keresztyén egyházba. És épen a külmisszió területéről jönnek a legerősebb hangok: Krisztus egy, az Ö Egyházának is egynek kell lennie. Eddig nem hallott hangsúllyal idézik Pálnak az Efezusiakhoz írt szavait: „Egy a test és egy a Lélek, miképen elhivatástoknak egy reménységében hivattatok el is; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik“. A Hit és Egyházszervezet Világkonferenciájának terve Amerikában merült fel, az ottani püspöki egyház körében 1910-ben. Rengeteg munkát végeztek az előkészítésében. Nincsenek vérmes remények az eredményeket illetőleg, de az már is bizonyosnak látszik, hogy történelmi fontosságú munkát végez. Itt vannak Kelet és Nyugat egyházainak képviselői Róma kivételével. Mintegy 87 egyház 500 kiküldötte tanácskozik és imádkozik együtt. Megismerik egymás álláspontját és próbálnak tanulni egymástól. Inkább a magvetés munkáját végzik, de egyszer Isten ad majd gazdag aratást. Ut omnes unum sint. Pongrácz József. Az aktivitás fontossága kultuszunkban. A zsinati liturgiális szakbizottság által elkészített istentiszteleti rendtartás tervezetét örömmel üdvözölhetjük, mert ha az törvényerőre emelkedik, elevenségével, változatosságával, arányos íagozottságával régóta sürgetett hiányokat fog pótolni. Azonban egy nagyfontosságú, kultuszunkban ez ideig kellő méltánylásban nem részesülő elem : az aktivitás nem érvényesül olyan erőteljes módon, mint a görög és római, vagy a protestánsoknál a német evangélikus, az anglikán és a különböző amerikai felekezetek liturgiáiban. Ez mindig érthetetlen volt előttem. Hiszen a kálvinizmus egyik nagy feladata cselekvő keresztyén személyiségek nevelése, ebben a munkában pedig jelentékeny tényezőként szerepel az aktivitás, mint a gyülekezet tulajdonát képező lelki élet eleven és erőteljes funkciója. Ez az élet élni akar, igyekszik önmagát megbizonyítani s csak akkor eleven, ha állandó mozgásban, szakadatlan munkában van s erre a munkára nagy szükség van, mert ezáltal önmagát növeli és erősíti. Ez a növekedés pedig a funkcióban, a gyülekezeti élet nyelvében, beszédében (aktivitásában) változást, átalakulást követel s ez elől a követelés elől, különösen a kultuszban kitérni nem lehet, mert a kultusz a gyülekezeti élet legfontosabb, legszükségszerübb, legtermészetesebb megnyilvánulása, amely nélkül vallásos élet nincsen. Főképen a római egyházban helyeznek nagy súlyt a kultuszbeli aktivitás keresztülvitelére, mert nagyon fontos — mondja előttem egy tekintélyes r. kath. theológus —, hogy a gyülekezet, lelkének teljes erejével belekapcsolódjék a liturgia menetébe, nemcsak énekléssel, hallgatással, vagy ima utánmondásával, hanem a gyülekezet által mondandó közös és kötött imaformulárék elmondásával. Újabban, folytatja tovább — német minták után 10 perces prédikációk jönnek gyakorlatba, mert a hallgatás inkább passzivitás, mint aktivitás. A mi gyülekezetünk pedig épen a homiletikai elem uralomra jutásával, mikor az imák gyorsmenetüek és magas szárnyalásuak, csaknem teljes passzivitásra van kárhoztatva. Az újabb debreceni liturgia ezt a túltengő passzivitást az úgynevezett középső ének beiktatásával igyekszik enyhíteni, de a német evangélikus, vagy az anglikán egyház kollektái nyomán nem jut el egy kötött, a gyülekezet által mondandó imaformula gondolatáig. Ez az imakollekta a tervezet 4. pontjában, a debreceni litur-
