Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-09 / 2. szám
8. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1927. — A Sárospataki Református Lapok ez évi első számában, a vezetőhelyen Farkas István miskolci lelkész és esperes nyílt levelet intéz Baltazár Dezső püspök zsinati elnökhöz és feltárja azokat az indokokat, melyek szerinte szükségessé teszik a zsinatnak ez évben való összehívását. „A belmissziói tennivalók egyöntetű végzése, a Kálvin Szövetség hatalmas lendülettel megindult munkáiban is szükséges az egységes parancs! Liturgiánk lassan-lassan, gyülekezetenkint más és más lett. Az egységes fegyelem hiánya. Fegyelmi törvényeink sok tekintetben gyöngék, a büntetések kiszabásánál a §-ok ezer kibúvót nyújtók és nem egyszer az igazság bátor megmondására alkalmatlanok. Aztán ott a "lelkészválasztási törvényünk, melynek további fenntartása kiáltó veszedelem. Gyülekezeteink legtöbb baja a lelkészválasztásból ered. A párbér-rendezés kérdése, a progresszív adózás kimondása, az egyenlő teherviselés helyett a vagyon arányában való teherviselés kötelező megvalósítása, ma több, mint kötelesség. Ott a nyugdíj-intézetünk mai anyagi ügyeinek, hogy úgy mondjam rendezetlen volta. A magas állammal az 1848: XX. t.-c. alapján újból tárgyalni kell. Elvitte hadikölcsönbe nagyszerű alapítványain kát. Egyházak és iskolák értékei mind-mind elvesztek. Lelkészi fizetésünk kiegészítése a létminimumra legalább, korpótlék, melyet törvény biztosít, tandíjkárpótlás, adósegély, melyeket a legmagasabb szó biztosított annak idején, a tanítói fizetések önkényes rendezéséből eredő sok-sok sérelem már régóta fájó sebeink és ezek feltárására a mindenek felett illetékes zsinatnak régóta, nehezen várjuk a szavát. Öreg lelkészeink számára meg kell adnunk a nyugodt megélhetés lehetőségeit! . . . Aztán őszintén szólva alkalmat kell adni az ifjú papi nemzedéknek a lelkészi munka megkezdhetésére .. . Nyugdíjtörvényünk mai formájában útját állja az ifjú lelkipásztorok elhelyezkedésének ! . . . Úgy látom, a 10—15 éves káplánkodás újra szokásba jő, mert nem adatik meg a mód az öregek nyugdíjba menetelére! Ott a keserves és bizonytalan sorsú hitoldaíó-lelkészek panaszos élete.“ — A komárom-szentpéteri ref. iskola növendékei három estén gyönyörködtették szüleiket és hozzátartozóikat előadásukkal. Színre került Kersék Jánosnak „Az édes anya“ című karácsonyi mesejátéka. A nagy iskolaterem zsúfolásig megtelt közönséggel. Á közönség nagy elismeréssel adózott a kis szereplőknek és az előadás rendezőjének Kőrös Imre igazgató-tanítónak. — A dákai ref. egyházközségben 1926 dec. 19-én lélekemelő ünnepség folyt le. E kicsiny leányegyház rövid időn belül immár másodízben mutatta meg egyházához való törhetetlen ragaszkodását. Elsőben új harangnak a beszerzésével, most pedig templomának átalakításával. Ezen munkálattal a templom belseje teljesen újjá tétetett. Az egyházközségnek 70,000.000 korona kivetésről kellett gondoskodni, amit két részletben fizetnek be az egyháztagok. December 19-én (gyönyörű verőfényes időben gyülekeztek a hivek nagy lelki örömmel a szomszéd községek lakosaival együtt) az ünnepség 10 órakor vette kezdetét a 74. dics. 2. verse eléneklésével. A CV. zsolt. 1. 2. versének eléneklése után Győry János egyhm. tanácsbiró, takácsi lelkész az Ür asztala előtt mondott imádság keretében adta át a templomot újból magasztos hivatásának, majd a szószékről hirdette az Istennek igéjét. Ezt megelőzőleg a 234. dicséretet énekelte a gyülekezet. Horváth Lajos helybeli lelkész a templom történetét olvasta fel. Felsorakoztatva az adatok sokaságát arra nézve, hogy az ősök mily sok és nehéz áldozatra voltak képesek az egyházuk iránt úgy a lelki, mint pedig az anyagiak terén. Ifj. Kapcsándy Sándor egyháztag saját alkalmi költeményét szavalta el. A 122. zsolt. 2. versének eléneklésével a délelőtti ünnepség véget ért. A délutáni istenitiszteletet Kis Zoltán ehm. tanügyi elnök, nyárádi lelkész végezte, aki prédikációjával a híveket magával ragadta ahhoz a Mindenhatóhoz, aki ez örömünnepet is adta e kicsiny egyházközségnek. Úgy a délelőtti, mint pedig a délutáni istenitiszteletek keretében az egyházközség énekkara alkalmi karénekeket adott elő Páhány János tanító vezetésével. Az egyházközség ref. nőegylete a templom részére Urasztalát készíttetett egymillió K értékben, a szószékre pedig arany rojttal ellátott térítőt vett szintén egymillió K értékben. Páhány János ref. tanító és neje Kovács Karolin 1922. évben elhunyt Margitka nevű leánykájuk emlékének megörökítésére a templom részére keresztelő kutat csináltattak. Gróf Batthyány Ilona 2 millió K-t adományozott a templom javára. — Négyszázados sírok felett címmel jelent meg a mohácsi református nagygyűlés emlékkönyve a nagygyűlést rendező Hit és Szolgálat Mozgalma kiadásában. Á rendkívül ízlésesen kiállított, nyolc külön képmelléklettel díszített füzet tartalmazza Czeglédy Sándor előszavát, Soltész Elemér és Baltazár Dezső püspökök imádságát, Ravasz László püspök egyházi beszédét, valamint a nagygyűlésen elhangzott előadásokat: Baltazár Dezső püspök: Megnyitó ; Muraközy Gyula: Nemzeti csapás és nemzeti újjászületés; dr. Vass Vince: A magyar jövő: család és ifjúság; Baltazár Dezső : Az Ige útja; Czeglédy Sándor: Az imádság útja; Benkő István: A szolgálat útja. A kötet nemcsak kedves emlék azoknak, akik resztvettek a mohácsi gyűlésen, hanem mélyenjáró figyelmeztetés és tanulság minden magyar református egyháztag számára, melyet sokszor el kell olvasni. Mutatóban lapunk mai számában Muraközy beszédét közöljük belőle. Megrendelhető a kerületi iratterjesztésnél. i=| HIVATALOS RÉSZ ij==i Dunántúli református püspöki hivataltól. 3844/1926. sz. Nyugdíjak pengőértékben való számítása. A lelkészi nyugdíj- és özvegy- árva-gyámintézeti bizottság december 18-án tartott gyűlésén az" eddigi aranykoronában megállapított és 17.000 szorzószám mellett papirkoronában fizetett nyugdíjat 1927. év január hó 1-től kezdve pengőértékben fizeti ki és pedig 12.500 K-t véve egyenlőnek egy pengővel. Az özvegyi évjáradékok eddigi összegét a végrehajtó bizottság következőképpen állapította meg: Az A) csbport l.o.-ban 656 P, a B) csoport 1. o.-ban 816 P, 2. „ 720 „ 2. „ 900 „ 3. „ 784 „ 3. „ 980 4. „ 852 „ 4. „ 1064 „ 5. „ 916 „ 5. „ 1144 „ 6- „ 980 „ 6 „ 1224 , 7- „ 1112 „ 7. „ 1388 „ 8. n 1208 „ 8. „ 1512 „ 9. , 1308 „ 9. „ 1632 „ Úgy a nyugdíjak, mint az özvegyi évjáradékok január 1-től fogva e szerint a megállapítás szerint folyósíttatnak. 3868/1926. szám. Értesítés. A m. kir. belügyminiszter úrnak 263.000/1926. számú rendelete értelmében értesítem egyházkerületünk összes tanítóit, hogy amennyiben az országgyűlési képviselők választására- jogosultak összeírására összeirói, illetve összeirói megbízotti tisztségre nyernének megbízatást, ezt az összeírást vállalni s az összeírást házról-házra járva január hó 8-tól január hó 25-ig befejezni kötelesek. Az iskolaszékeket pedig felhivom, hogy az összeiróbiztosi, vagy összeirómegbizotti tisztségre kijelölt tanítókat az összeírás foganatosításának idejére, vagyis folyó évi január 8-tól kezdődőleg addig a napig, amig az összeírást tényleg befejezik, a tanítói kötelezettségek teljesítése alól mentsék fel. Komárom, 1927 január 3. Dr. Antal Géza püspök. Pápa, 1927. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.