Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-03 / 1. szám

4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. — Dr. Révész Imre, a tiszántúli egyházkerület fő­jegyzője aki Pápa városában született, a debreceni gyüle­kezettől hosszabb szabadságot kapott és ezalatt az idő alatt nagyatyja, a hires debreceni tudós, lelkipásztor Dr. Révész Imre életét irta meg a nagyatyja születésének századik év­fordulójára. Munkáját befejezve, lelkészi állását január 1-én újból elfoglalta. — Karácsonyi ünnepély. A somogyszobi ref. elemi iskolás növendékek Kulcsár Gyula tanító vezetésével gyö­nyörű karácsonyi játékot mutattak be az ünnepek alatt az iskolában. Rendkívül áldásos és felemelő volt a gyermek­ajkak kettős szólamban felcsendülő éneke, ügyes szavalataik és pásztorjátékuk. A befolyt jövedelem felerészben a tanítók­­háza, felerészben az iskola felszerelésére fordíttatott. — Rádión is lehetett a karácsonyi ünnepek alatt magyar református istentiszteletet hallgatni. Karácsony első napján dr. Ravasz László dunamelléki püspök, másodnapon Gödé Lajos püspöki másodlelkész prédikációját hallgatták országszerte. — Karácsonyi ajándék. Németh Károly somogyszobi ref. lelkipásztort szép és értékes karácsonyi ajándékkal lepték meg a nagyatádi ev. és ref. fiókegyház tagjai az atádi filiá­­lis eklézsia szervezése és a hitélet fejlesztése körül 5 év óta kifejtett fáradhatatlan munkásságának méltó elismeréséül. Karácsony első napján isteni tisztelet végeztével meglepetés­szerűen az urasztala elé toppantak a somogyszobi templom­ban özv. Kovács Gyuláné, özv. dr. Raiczy Gézáné és Kuun Juliska s egy remekbe készült gyönyörű palástot nyújtottak át Künn Juliska szívből fakadó, könnyekig megható szavai kíséretében a lelkipásztornak, aki a jelenet hatása alatt alig tudta megköszönni a szeretetnek és ragaszkodásnak ezt a nem minden lelkipásztort érhető megbecsülésnek felemelő megnyilvánulását. — A csurgói (Somogy vm) egyházban a vallásos élet megelevenedéseképen megalakult a leánykor és nemsokára a fiúk köre is megkezdi az intenzív munkát. Az énekkar úgy a lányok mint a fiúk körében szép sikerrel működik. — Mai számunkban megkezdjük Sziics József vesz­prémi esperes úr nagyérdekii, és mindenkor aktuális tárgyú * tanulmányának közlését. Lapunk sajnos, csak korlátolt ter­jedelemben jelenhetik meg az idén is, így e tanulmányt is részletekben adhatjuk csak, de a közlés úgy történik, hogy minden részlet önálló egészet is alkot. — A pécsi ref. egyház gyülekezeti terem építését határozta el. E célra önkéntes adományokból eddig . 164 millió gyűlt be. — A veszprémi ref. egyházban a Leányegylet és a Nőegylet vásárbazárt rendeztek, melynek tiszta jövedelme 30 millió volt. — Bibliaárusokat keresnek. A Brit és Külföldi Biblitársulat (Budapest IV., Deák-tér 4. sz.) a téli időszakra bibliaterjesztőket keres. Jelentkezni Írásban lehet az illetékes lelkész ajánló levelével a fenti címen. i=j| HIVATALOS RÉSZ |=i A dunántúli református püspöki hivataltól. 3525/1925. szám. Felhi vás. •A 30.000/1925, számú pénzügyminiszteri rendelet sze­rint a tanítói illetmények után járó általános kereseti adót az iskolafenntartó pénztárak kötelesek levonni és a belügy­minisztérium vármegyei, városi és községi előlegek törlesz­tési bevételi számlájára, melynek száma 60.155 postatakarék­pénztári befizetési lappal befizetni. A befizetési lapon ki­tüntetendő, hogy a befizetett összeg mely község javára esik. Felhivom gyülekezeteink iskolaszékeit, hogy a taní­tókra fizetési osztály után kiróható kereseti adót az alábbi táblázat szerint vonják le és juttassák el rendeltetési helyére. VII. fizetési osztály 1. foknál adó 40.000 K, 2. foko­zatnál 36.000 K, 3. fokozatnál 32.000 K. VIII. fizetési osztály 1. fokozatánál 24.000 K, 2. foko­zatánál 21.000 K, 3, fokozatánál 2f.000 K. IX. fizetési osztály 1. fokozat 18.000 K, 2. fokozat 15.000 K, 3. fokozat 12.000 K. X. fizetési osztály 1. fokozat 12.000 K, 2. fokozat 10.000 K, 3. fokozat 10.000 K. XI. fizetési osztály mindhárom fokozatában 8000 K. Családi pótlék, illetve lakpénz szempontjából levo­nandó : 701.000 K-ig 3000 K, 801.000 K-ig 4000 K, 1,000.000 K-ig 6000 K, 1,201.000 K-ig 8000 K, 1,401.000 K-ig 10.000 K, 1,601.000 K-ig 12.000 K, 1,801.000 K-ig 15.000 K 2.001.000 K-ig 18.000 K, 2,201.000 K-ig 21.000 K, 2,401.000 K-ig 24.000 K, 2,601.000 K-ig 28.000 K, 2,801.000 K-ig 32.000 K. ' Komárom, 1925. évi december hó 24-én. Dr. Antal Géza püspök. A belsősomogyi ref. egyházmegye esperesétől. 2068/1925. szám. Felhivom a leik. nyugdíjintézet egyházmegyénkben tagjait, hogy a családjukban az 1925. év folyamán előfor­dult születési, házasságkötési és halálozási eseteket, vala­mint az egyházközségük területén lakó nyugdíjasok, év­járadékos özvegyek, neveltetési vagy gyámolítási segélyben részesülő árvák elhalálozását az ügyrend 34. §., 151. §§-ai értelmében „hív. használatra nyugdíjint. ügyben bélyeg­mentes“ jelzéssel ellátott anyakönyvi kivonaton hozzám 1926. évi január hó 15-ig okvetlen bejelentsék. Erdőcsokonya, 1925. évi december hó 22-én. Halka Sándor esperes. Felhívás a Lelkésztestvérekhez!* Özv. Ember Pálné, a volt biharkeresztesi ref. lelkész özvegye Parragon — Csurgóhoz közel — Somogymegyében f. hó 11-én meghalt. Egyetlen leánya: Ember Klementina, aki testi fogyatkozása miatt a munkára, így a kenyérkere­setre is képtelen, a legnagyobb nyomornak néz eléje. Nincs senkije. Szerettei elhaltak, egyetlen nővére a román meg­szállás alatt levő Erdélyoen van, kiről szintén nem lehet' tudni, él-e, hal-e, de ha él is, hasonló szerencsétlen álla­potban és körülmények között él. Jön a szent Karácsony ünnepe, a Szeretet ünnepe, amikor a szenvedések és próbák e korszakában is örülni akar minden szív, boldog akar lenni minden lélek. Oh jer­­tek Lelkésztestvérek, méltó segélyetekkel siessetek ama sze­rencsétlen testvérünk, ama szinte koldussorsra jutott tehetet­len papleány könnyeinek letörlésére. Hiszen ez a mi hiva­tásunk, ez a mi legszebb hivatásunk! Siessetek, ne késsetek; a nyomor nagy, a segély égetően sürgős. A segélyösszegeket kérem lelkészi hivatalom címére küldeni s én azokat azonnal továbbítom rendeltetési helyére. Az elszámolás a Dunántúli Protestáns Lapban és a Lelkészegyesületben fog egyszerre, esetleg időközökben megtörténni. (Máté ev. 5. 16.) Csurgó, 1925 december 14. Varga Dezső ref. lelkész. 1996/925. Fenti kérelmet lelkésztársaim szives, jóindulatú figyel­mébe ajánlom. (Máté 25 : 35—40.) Erdőcsokonya, 1925 december 16. Halka Sándor esperes. 3444/1925. sz. A fölhívást egyházkerületünk lelkészi karának s gyü­lekezeteink tagjainak meleg pártfogásába ajánlom. Komárom, 1925 december 21. Dr. Antal Géza püspök. * Lapunk mult számára későn érkezett. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents