Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-04 / 14. szám
1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 63. oldal. úr az üdvözlő szavakra válaszolva buzdító beszédet intézett a szabadhegyi gyülekezet egybesereglett tagjaihoz, majd a növendékek által elmondott imák s egyházi énekek meghallgatása után buzgó imádsággal zárta be az összejövetelt. A hivatalos látogatás bevégzése után püspök úr és kisérete Vizváry tanító urnák voltak vendégei, kinek házában püspök úr egy fél órát töltött, mely idő alatt a gyülekezet leánytagjai autóját belül egészen felvirágozták. A győrszabadhegyiek üdvkivánatai között indult vissza délelőtt fél 11 órakor Győrbe püspök úr, hol fél kettőig látogatásokat végzett, melyek bevégzése után Rostetter János főgondnok látta igazi vendégszeretettel vendégül. A két napra terjedő látogatás befejezése után püspök úr a presbitérium tagjaitól kisértetve, a fél öt órai gyorsvonattal utazott vissza Komáromba. T-ó. Lelkészi jelentés egy 275 lelket számláló gyülekezetünk 1925. évi állapotáról. Beterjesztve az 1926 január 11-én tartott rendes évi közgyűlés elé. (Folytatás és vége.) A harmadik egyházépitői munka gyülekezetünkben a betegek látogatása. Vannak presbitereink — Istennek hála — akik, mint a belmissziói bizottság tagjai, mindjárt értesítenek, ha valahol beteg van. De én magam is mindjárt tudok róla, hiszen olyan kevesen vagyunk. Hiszen templomunkban is mindjárt szemembe tűnik, ha valaki hiányzik a hűségesek közül. Lekipásztori lelkemnek édes boldogságával teszek bizonyságot arról, hogy betegjeink nem a régi, balgatag felfogás nyomán kívánják az úrvacsorát, hogy t. i. testi gyógyulást nyerjenek, hanem a legtöbbször mély megihletődéssel láttam, hogy az úrvacsorával való élés annak a szegény, gyarló, beteg léleknek számára a Krisztussal való találkozás boldog pillanata volt. — Iratterjesztésünk sok kívánni valót hagy fenn. Mig az előző évben a Téli Újság 29 példányban járt, a múlt évben csak 27 megrendelő volt. Naptárakat 1924-ben elhelyeztünk 25 példányt, a múlt évben csak 16 példányt, kerületi iratterjesztésünk gyönyörű szép nyomtatványai alig találnak pártolásra.. Ha az okot keresem, a következőkben találom meg. Újabban a legtöbb családhoz jár az Új Barázda napilap, mely előfizetőinek naptárt is ad. 12 évi itteni szolgálatom alatt annyi traktátust helyeztem el, hogy sok családnál legnagyobb része most is meg van s híveink újabb, a lelket mélységesebben tápláló vallásos iratok vételére sajnálják a szűkösen levő pénzt. Nem jól van ez így! — Az Új Barázda naptárt magam is ismerem, de ahol ismerik a Prot. Árvaházi Képes Naptár és különösen a Kér. Család Naptára ez évi példányait, azok maguk tettek előttem bizonyságot arról, hogy ez utóbbi naptárak kétszeresen is megérik azt az árat, melyet fizettek érettük. S mennyi drága lelki táplálék van a kerületi iratterjesztés nálam is levő példányaiban. Ha sajnáljátok érettük azt a néhány ezer koronát, mikor testetek javáért semmi pénzt nem sajnáltok, odakiáltom lelketekbe az igét: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall.“ (Máté XVI. 26.) Áttérve az egyház külső viszonyaira, az elmúlt év a legnagyobb anyagi nehézségek esztendeje volt. Az 1924. év végén olyan terhek özöne zúdult reánk, melyeket arra az évre már nem lehetett kiróni, úgy, hogy 1925-ben jóformán kettős terhet kellett viselnünk. Ă kultuszkormány nem méltányolva azt a nagy erkölcsi értéket, melyet református egyetemes egyházunk ennek a szegény, széttépett magyar hazának a múltban jelentett s jelent ma is, a tanítói nyugdíjintézeti fenntartói járulékot a békebelinek ötszörösére emelte s mig törvény alapján járó államsegélyeinket a koldust is megszégyenítő filléreit adja, ezt a fenntartói járulékot teljes valorizált értékben (szorzószáma 17.000 K) követeli tőlünk. 1924. évvégén jött az illeték-egyenérték, lelkészi nyugdíjintézeti fenntartói járulék valorizált kivetése; költségvetésünk korai elkészítése s az évközben jött értékeltolódások miatt az előző évi összes állami adó terhe a múlt évre nehezedett. Istennek hála,' minden hátralékunkat kifizettük. Ilyen nagy terhek okozták, hogy mig 1924-ben rendes évi adókivetésünk 3,111.000 K volt, addig az 1925. évben a rendes egyházi adókivetés összege 15,000.000 K és mindkét évre 4400 kg. rozs volt, amihez még teherként számítandó az erdőosztalék levágása, hazahozatala mint közmunka s a múlt 1925. évben a legnagyobb becsületességgel teljesített egyházi, lelkészi és tanítói földek közmunkája. Ha még hozzáveszem azt, hogy a múlt 1925. évben a lelkészi istálló összeroskadt 18 méteres tetőzetét csaknem 10,000.000 K értékben pótadókivetés útján fa- és cserépanyaggal teljesen újonnan megépítettük s ennyi teher mellett a jótékonycélra való önkéntes adakozás és perselypénzgyűjtés összege 3,354.050 K volt. Isten iránti alázatos hálával teszek bizonyságot arról, hogy a református hitünkből fakadó áldozatkészség, Isten dicsőségének az ősök példája szerint, anyagi áldozatokkal is szolgálása kicsiny gyülekezetünk tagjainak szivéből nem hal ki. Éppen ezért törhetetlen hittel bizom benne, hogy az évekkel ezelőtt általam kitervezett külső építés nem fog fennakadást szenvedni. 1924-ben harangot szereztünk, melynek fedezésére az önkéntes adományokon kívül 14,500.000 K pótadót vetettünk ki. A múlt 1925. évben mint fentebb említettem, pótadókivetéssel istállótetőt építettünk. A folyó 1926. évben kipusztult szőllőnk helyett — habár kisebb részletekben mint a régi volt — újat kell telepítenünk s a lelkészi és tanítói félszerek tetőzetét kell kijavíttatnunk. És r márf most felhívom a figyelmet arra, hogy ha az Úr akarandja és élünk, 1927-ben lesz mostani templomunk felszentelésének 40 éves évfordulója, ezért már mo,st igyekezzünk tőkét gyűjteni, hogy az évfordulóra kedves templomunk külsőleg is ragyogjon a tisztaságtól. Egy hatalmas lehetőség akart nyílni az egyház előtt újabb ingatlan szerzésére, amikor az egyház rendkívüli közgyűlése fenséges módon, nagy egyetértéssel nyilvánította ki az egyház fejlődése, tehát Isten országának ügye iránti lángoló buzgóságát. Célzok a földbirtokreform során megindult bírói eljárásra. A bírói előterjesztés azonban egyházunknak birtok juttatását nem javasolta. Nem baj! Fordítsuk figyelmünket az egyház meglevő ingatlanaira. Igyekezzünk ezeket az ingatlanokat minél jövedelmezőbbekké tenni, de igyekezzék erre ennek a gyűlésnek, ennek az egyháznak minden egyes tagja, nem olyan buzgósággal és odaadással, mintha a sajátja volna, hanem sokszorosan fokozott lelkiismeretességgel. így építsük újra együttes erővel Sionnak belső és külső kőfalait! Kelt Felsőőrsön, 1926 január 10-én. Fazekas Mihály ref. lelkész.
