Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-03-21 / 12. szám

56. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. egyéb, ugyancsak a folyó évben befolyt önkéntes adomá­nyokkal együtt immár meghaladja az 5,000.000 K-t. Ezek a közös belmissziói összejövetelek olyan tetszéssel találkoztak a hivek részéről és olyan építő hatásúaknak bizonyultak, hogy a nevezett egyházak lelkészei elhatározták, hogy azokat a jövőben is többször meg fogják ismételni és hasonló tevékeny­ségre fogják buzdítani az egyházmegye többi lelkészeit is. — Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteid­ből. Naszályon f. hó 14-én avatott fel Löké Károly tatai ehm. esperes Istennek szolgálatára egy kellemes hangú or­gonát igazán bibliai zamatu s e mellett valóban korszerű, sőt még a teljesen rideggé nem vált lelkekben ébresztő és maradandó hatású alkalmi egyházi beszéd s imával. Eredeti­leg csak egy templomi harmonium beszerzése volt a cél a vontatott, elnyújtott éneklés szabályozására. Ám a mostaná­ban nagyon is igénybe vett buzgóság oltárára közadakozás­ból csak 5,965.800 K értékű gabona folyt be az egyházi gabonabeszedések alkalmával, mely még egy harmonium beszerzésére is elégtelen volt. Ekkor történt „ami csodála­tos a mi szemeink előtt“ az, hogy mit tehet egy ember, ha Isten leikétől megihletve felserken, hogy megmutassa az ő hitét az ő cselekedeteiből. Szabó Dénes községi jegyző és presbiter akcióba lépett s a helybeli ref. dalárdát felrázva lanyhaságából, addig ösztökélte, sarkalta, hogy általuk és a leventék egylete által 7,409.200 K-t gyűjtött össze a szent célra. És amikor egy előnyös orgonaeladás jutott tudomá­sára, hogy harmonium helyett ezt szerezhesse meg az egy­háznak : kieszközölte a községi képviselőtestületnél 10,000.000 K-nak megajánlását. Majd folytatva a gyűjtést, a következő összegeket szerezte meg: Bujnyák László pusztaalmási ispán úr adományát 400.000 K-t, Szabó Jenő uradalmi felügyelő 350.000 K és Paxián József és Szél József urad. tisztek együttes 375.000 K adományát, összesen tehát 24.500.000 K-t gyűjtött. Amint ez összeg együtt volt, azonnal megvette az Angster cég által készített még úgyszólván teljesen új 3 változatú orgonát a bonyhád-varasdi r. kath. egyháztól 26.500.000 K-ért. Hálával gondolunk az Isten Szent Lelké­nek titkos és ilyen impozánsan megnyilatkozó erejére! Oh mivé lenne egyházi és egész társadalmi életünk, ha a Szent Lélek indításának minél többen engednének; ha — mint a múltban — kellő számú világi pap állana Isten országa építésének szolgálatába. — A Hit és Szolgálat. Március hó 1-én Budapesten és 8-án Győrben tartotta a Hit és Szolgálat mozgalma újabb értekezleteit. Ezeken az értekezleteken a magyar belmissziói mozgalmak vezető munkásainak a bevonásával behatóan megbeszélték és pontokba foglalták a Hit és Szolgálat ba­rátainak állásfoglalását a felekezetközi szervezetekre vonat­kozólag. A megállapodás legfontosabb pontja, amiben ma már az egész református egyházi közvélemény teljesen egyet­ért, hogy a felekezetközi jellegű szervezetek szervezetszerűen kiépítsék a maguk ref. és ág. h. ev. önálló csoportjait, ame­lyeknek élén az illető egyházak területén végzendő munkás­ságot irányító tisztán ref. illetve tisztán ág. h. ev. vezetőség álljon s ez a két vezetőség együtt végezze külön e célra alakítandó összefoglaló szerv által a felekezetközi jellegű munkát olyan területeken, amelyeken csak ilyet lehet végezni és addig, amig a felekezeti differenciálódás az ilyen helyeken is keresztül nem vihető. Ez az összefoglaló vezetőség biz­tosítaná egyúttal az illető szervezetnek a maga világszövet­ségével való kapcsolatát. Egyházunk érdekében igen nagy­­jelentőségűnek tartjuk ezt a bizonyára minden olyan szer­vezet által elfogadható megállapodást, amely a református egyház területén munkát akar végezni. A Hit és Szolgálat mozgalma világosan látja maga előtt azt a célt, hogy össze kell fogni és a református egyház életérdekeinek a szolgá­latába kell állítani minden erőt, másfelől meg kell indítani minden olyan munkát, amelynek végzése eddig megfelelő szervek hiányában az egyház megelevenedése érdekében vagy egyáltalán nem, vagy nem a legteljesebb eredménnyel volt végezhető. — A mozgalmak tagjai lehetnek: egyesületek és egyes egyháztagok. A csatlakozás feltételeit a Hit és Szolgálat közeljövőben nyilvánosságra kerülő részletes be­számolójában fogja közölni. Leveleket, adományokat egyelőre Bereczky Albert péceli ref. lelkészhez kell küldeni. — A magyarladi egyház is megünnepelte az 1848. márciusi dicső napok emlékét Március 14-én az istenitisz­telet keretében Vikár Árpád lelkész méltatta a nap jelentő­ségét. Templom után a világháborúban elesett hősök emlék­oszlopa elé vonult az ünneplő közönség, ahol ének- és szavalatszámok hangzottak el. A szépen sikerült ünnepély kimagasló pontját az egyház illusztris hívének gróf Somssich Ella grófnőnek beszéde alkotta, amelyben az 1848-iki eszipék méltatása után megemlékezett a szabadságharcnál követ­kezményeiben még nagyobb jelentőségű világháborúról, fel­mutatván a módot hazánk megcsonkított állapotából lehető feltámadásra. Az ünnepély rendezése körül a legtöbb érdeme az egyház tevékeny ifjú tanítójának, Vargha Józsefnek van, aki az énekkart vezette s a szavalatokat betanította. — Az Ut. A dr. Ravasz László által a lelkészek, tanárok, tanítók és általában nevelői munkával foglalkozó egyének részére alapított s a VIII. évfolyamába lépő „Az Ut“ cimü havonként megjelenő folyóirat, melynek jelenlegi szerkesztői dr. Makkai Sándor, dr. Tavaszy Sándor és dr. Imre Lajos ref. theol. tanárok, előfizetést hirdet. Előfizetési, dija kül­földre egy évre 240 lei. Előfizetni lehet a Stucmim könyv­­kereskedő cég avagy Berecky Albert péceli lelkész utján, ahol mint főbízományosoknál „Az Ut“ könyvei is kaphatók. Ezen minden tekintetben igen értékes folyóirat szerkesztő­sége és kiadóhivatala (Kolozsvár. Ref. Theológia) a program­jába vett célkitűzésen kívül újabban egyes kiválóbb íróktól is adott ki könyveket. Ilyenek: Dr. Ravasz Lászlótól: Az emberélet utjának felén c. műve, mely rövid idő alatt a második kiadást érte el. Ára 160 lei. Dr. Makkai Sándortól: Zörgessetek stb. Ára 180 lei. Dr. Tavaszy Sándortól: Világ­nézeti kérdések. Ára 120 lei. Dr. Bartók Györgytől: Kant c. mű. Ára 90 lei. Vásárhelyi Jánostól: Bizonyságtétel. Ára 200 lei. Előjegyzést hirdet Vásárhelyi János kolozsvári espe­resnek : Megvigasztaltatva vigasztalni cimü 60-nál több temetési beszédet tartalmazó könyvére. Előjegyzési ára 120 lei. Mind e művek egyházkerületünk iratterjesztésében is, Tóth Lajos theol. tanár címén megrendelhetők. f=| HIVATALOS RÉSZ |( A dunántúli református püspöki hivataltól. 683/1926. sz. Felhívás. Ez év március hó 27-én lesz 250 esztendeje annak, hogy a magyar nemzeti függetlenségi harcok egyik leg­kimagaslóbb vezéralakja, II. Rákóczi Ferenc született. Ebből az alkalomból felhívom a pápai ref. főgimnázium, a csurgói reálgimnázium, a pápai nőnevelő-intézet igazgató­ságát s a kebelbeli összes elemi iskolák iskolaszéki elnökeit, hogy II. Rákóczi Ferenc 250-ik évi születési évfordulójának méltó megünnepléséről gondoskodni sziveskedjenek. Komárom, 1926 március hó 16. Dr. Antal Géza püspök. 727/1926. sz. Értesítés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 18.421/1926. II. ü. o. szám alatt kiutalta az április havi kongruát és családi pótlékot, mely kiutalás a márciusival szemben a következő eltéréseket mutatja: Kátay István Balatonarács 1,832.000 K, Peti Sándor Bürüs......... (túl­élvezmény miatt), Molnár József Csősz 1,463.000 K, Vargha Dezső Darány 340.000 K, Páli Sándor Esztergom 2,309.000 K, Csontos Béla Keszthely 1,058.000 K, László János Lábat­lan 1,303.000 K, Kádár Lajos Nagykanizsa 2,562.000 K, Cseresnyés Sándor Siómaros 1,002.000 K, Gál Dénes Somogyudvarhely 1,997.000 K, Besse Lajos Tarján 2,638.000 K, Mohácsy László Táp 1,055.000 K. Komárom, 1926 március hó 17. Dr. Antal Géza püspök. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: N&nik PÁL

Next

/
Thumbnails
Contents