Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-21 / 8. szám
1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 31. oldal. és igyekezzetek ki-ki övéinél arra, hogy hazamenvén egyek lehessetek; ennél kedvesebb hálát sohasem nyerhetnék tőletek“. És a szép hollandus üzenet nem is maradt hatás nélkül. A különváláskor és még Pázmány idejében is a mi atyáink, lutheránusok és kálvinisták, sajnos, sokat viaskodtak egymással. Gondoljunk csak itt a dunántúli Beythe István és Reczés János, Kanizsai Pálfi János és Lethenyei István szenvedélyes hitvitáira. Fiatal, könnyelmű papi ember „bakbüzű verseivel“, később maga által is megbánt és sírva bevallott hamis rágalmakkal adott fegyvert Pázmány kezébe. De 1. Lipót korában a közös szenvedés elnémította a testvérharcot. A két felekezet papjai a gályákon összeláncolva megértették, amit elfeledtek, hogy testvérek vagyunk, az evangélium közös törzséből kihajtott két ág és „mely igen jó és gyönyörűséges az atyafiaknak egyességben való lakások“. Hiszen Luther és Kálvin, amint nem régiben Czeglédy Sándor is szépen megirta, jó barátok voltak, elismerték egymás nagyságát. Luther három szép énekét, az Erős várunk, a Jövel Szentlélek, a Mennyből jövök verssorait ősidőktől fogva a reformátusok is velünk éneklik. Batizi, Sztáray és a ref. énekköltők gyöngyeit, Szenczi Molnár zsoltárait ma is együtt zengedezzük. Régi kánonainkban nagy a rokonság és Károli bibliafordítását közösen használjuk. Puritánizmusával, presbitériumával a kálvinizmus az evang. egyházra is hatott. A hitszabadság hősi harcait őseink együtt vívták meg, a gályákra együtt hurcolták papjainkat, a Patens idején Révészt és Zsedényit együtt üldözték és börtönözték. Az 1791. évi zsinatok után egy ideig még az egyetemes konventje is közös volt a két testvéregyháznak. A kéri és nagygeresdi egyességek (1830. és 1833.) a békés együttműködést célozták. Rimaszombatban közös gimnázium, másutt közös prot. gyülekezeteink voltak és vannak. Az első jeles egyházi lapot is Pesten Székács és Török Pál együtt indították. Két összefogó kéz volt rajt a testvéri szimbólum. Pesten a közös theológiai főiskolát (1855—65.) ők alapították. Közös alkotásunk az Országos Protestáns Árvaház és a Protestáns Irodalmi Társulat. Van ma is közös protestáns bizottságunk. A testvéri jó viszonyt én szülőhelyemen, Pápán ismertem meg és ennek szellemében nevelkedtem. Gyurátz Ferenc, Pap Gábor, Antal Gábor, Németh István személyében, sőt régi jeles református tanáraimban is, Tarczy Lajostól, Bocsor Istvántól elkezdve a mostani kollegákig, mindig az őszinte protestáns testvériség képviselőit láttam és tiszteltem. Ha a reformátusoknak Pápán ünnepük vagy csak gyűlésük is volt, ott egy helyet az elmaradhatatlan Gyurátz testvér-püspöknek tartottak fenn. És ezt a szép viszonyt az új püspök is, dr. Antal Géza legutóbb az evang. templomban Gyurátzról és a protestáns testvériségről mondott remek szép beszédével koronázta meg, mely élénk viszhangot keltett mind a két egyház lapjaiban. Hollandia nagy fiának mi kettős hálával tartartozunk. Nemcsak a gályarabokat szabadította fel, hanem testvériségre intő szavával békésebb, termékenyebb időszakot készített elő protestáns egyházunk életében. Ág. hitv. evang. egyházunk Gyurátz indítványára már 1907. külön ünneppel hódolt Ruyter emlékének, s életrajzát a Luther- Társaság az „Egyházunk Nagyjai“ füzetei között adta ki. Sión foglyai szabadulásának ünnepén emlékezzünk még egyszer a nagy hithősökről is, a hitvallókról és a vértanukról. Áz evangéliumi hithűségnek és önfeláldozásnak örök időkre szóló példáit hagyták számunkra, hogy nyomdokaikban járjunk. Ne csak Debrecenben álljon szép emlékoszlopuk, ne csak Dörgicsén Zsédenyi most készülő emléktáblája. Nagyobb tartozásunk, hogy a célzatos, elfogult történetírással szemben, mely felségsértőknek, hazaárulóknak kiáltja ki őket, igazságot szolgáltassunk. A sok hiteles emlék ma már lehetővé teszi, hogy a gályaraboknak a tudomány mai színvonalán álló összefoglaló, részletes és alapos története is megirassék. (Pokoly Józsefnek és Révész Imrének szántam ezt a munkát). De lássuk és áldjuk az emléknapon az isteni gondviselés csodálatos útjait is. Az egek ura a kis Hollandiát függetlenségi harcában diadalra vezette, ellenségeit megszégyenítette. Afflavit Deus et dissipati sunt. Tengeri nagyhatalommá, szabad, gazdag és művelt állammá tette, hogy a Heidelbergből kizavart reformátusok előtt virágzó egyetemeit megnyissa, hogy a hazátlan nagy pedagógusnak, Comeniusnak új hazát adjon, hogy a nápolyi gályákon vériggyötört magyarokat hajóhadának parancsnoka által felszabadítsa és testvéri összetartásra intse. „Mily csodálatosak a te dolgaid óh nagy Isten !“ Emléksorokat kívántak tőlem a pápai református testvérek. Ez is a jóbarátság jele. De nem tudtam rövidebben szólani, mert Ruyter üzenete ma is nagyon aktuális: „Eltipor a közös ellenség, ha ti egyetértés helyett versengtek egymással.“ Fogjunk kezet és merítsünk erőt a gályarabok hitéből. Legyen bizodalmunk, amit Zsédenyi István Zürichben a 44. zsoltárból irt Lavater emlékkönyvébe : „Te vagy Istenem az én királyom, ki ígérsz győzödelmet. Te szabadítasz meg ellenségeinktől és te szégyeníted meg a mi gyűlölőinket“. Sopron, 1926 február 11-én. Payr Sándor az evang. theol. fakultás tanára. A mi dicsőséges vértanúink. A magyar protestáns gályarab-lelkészek és tanítók az igazi vértanuk. Nem egyszer, de ezerszer csörgött a vérük a vad poroszló korbácsa vagy a kínzó éles bilincsek alatt. Nincs a világon olyan törvényszéki gyilkosság, mely felérhetne a pozsonyi delegátuin judicium itéletévél. Nincs példa rá a világtörténetben, hogy a vallás jámbor szolgái ily rettenetes és hosszú vértanúságra lettek volna kárhoztatva.
