Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-12-26 / 52. szám
224. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926 lomával és konventi elbocsátó bizonyítvánnyal jött vissza Amerikába. Idekinn előbb a német misszió (Reformed Church) dillonvalei, (0.) majd a south chicagói, (111.) magyar egyháznak volt a lelkésze és utána a wallingfordi, (Conn.) egyház élére került, 1912-ben ment Philadelphiába. 1912-től egész 1919-ig, a philadelphiai református egyház nagyrabecsült, közszeretetnek örvendő lelkésze volt. Ő építtette a philadelphiai templomot és parókiát és minden tekintetben megvetette alapját a virágzó egyházközségnek. Azonban nemcsak egyházi téren vette ki részét a munkából. Minden közérdekű mozgalom élén ott láthattuk a lelkes, izzó magyar érzésű lelkipásztort. Amikor kitört a háború, a legelső volt azok között, akik jótékonysági mozgalmat kezdtek a háborúban szenvedő magyar katonák megsegítése érdekében. Ez alatt az idő alatt a háborús jótékonyság gyakorlására szervezett Segélyző-bizottság elnöke volt. Az 1919-ik esztendőben nyugalomba vonult az agg lelkipásztor, de ez a körülmény távolról sem jelentette azt, hogy most már a becsületesen kiérdemelt pihenést fogja élvezni. Egyháza időközönkint igénybe vette tehetségét és tudását és ahol szükség volt lelkipásztor helyettesítésre, oda mindenkor a legnagyobb készséggel Kováchy Miklós Istvánt hívták meg. így munkálkodott hosszabb-rövidebb ideig Pocahontasban, New-Yorkban, Bridgeporton, Clevelandon és Ashtabula- Conneautiban. E sorok írója 1913-ban Amerikában járván, boldogult Kuíhy Zoltán esperes kíséretében Philadelphiába is átrándult, ahol Kováchy Miklós István magyar vendégszeretettel fogadta. Szép gyülekezeti munkájában prédikálással lehettem segítségére. Meghatva gondolok vissza a sok megpróbáltatáson keresztül ment lelkipásztorra. Az Úr vigasztalja meg övéit. f I KÖNYVISMERTETÉS Révész Imre. A magyarországi protestantizmus története. A Magyar Történettudomány Kézikönyve. Szerkeszti Hóman Bálint. III. kötet, 4. füzet. Budapest, 1925. 78 1. Kiadja a Magyar Történelmi Társulat. Ára 28.000 korona. A magyar tudásnak és élni akarásnak egyik jelentős emlékjele lesz az az öt kötetre terjedő munka, melyben Révész fenti dolgozata megjelent. Csonkamagyarország legkiválóbb történészei álltak össze, hogy a kor színvonalán álló feldolgozásban adják mindazt, amit eddig hazánk történelmének kutatói évszázadok folyamán megláttak és leírtak. A német Handbuchok mintájára, teljes alapossággal és tudományos végezetben jelennek meg a vállalat füzetei. Eddig hat füzet hagyta el a sajtót. Csak örülnünk lehet, hogy ebben a fontos kézikönyvben a magyar protestantizmus történelmének megírására dr. Révész I. debreceni lelkipásztort kérte fel a szerkesztőség. Dr. Révésznek meg van ugyanis az a két fontos tulajdonsága, ami elkerülhetetlenül szükséges egy ily feldolgozásra vállalkozóban. Aki ilyen kézikönyvben fontos részlet megírását vállalja, annak jártasnak kell lennie egyrészt a tudományos részletmunkában, azaz magának is monographusnak kell lennie, másrészt vigyáznia kell arra, hogy a részletkutatás következtében el ne veszítse az egészet áttekinteni tudás képességét. Révész Bőd Péterről, Dévai Biró Mátyásról és legutóbb nagyapjáról, a „nagy Révészéről írt monográfiájában fényes jelét adta annak, hogy ismeri a részletkutatás minden csinját-binját, másrészt mélyreható filozófiai iskolázottságával szilárd alapokon nyugvó, erős református hitével, külföldi iskolákon is bővített egyetemes egyháztörténelem ismeretével, világlátottságával, korán fontos, felelős állásokba kerülése folytán szerzett élettapasztalataival megszerezte a világoslátás, a nagy anyagon biztosan uralkodni tudás képességét is. Érdekes bizonyságai ennek a képességének a Svédországba küldött összefoglalás és a Holland-Magyar Könyvtárban megjelent tanulmány. Révész jelen munkája természetszerűleg nem meríti ki tárgyát. A rendelkezésre álló helyhez mérten igen meg kellett válogatnia, hogy miről és mennyit mondjon. Általában azt mondhatjuk, hogy a fontos dolgokat mind tárgyalja és pedig szigorú tárgyilagossággal. Felemlíti pl. a 21. lapon Alvinczi vértanuságát, a 48. lapon, hogy legteljesebben az unitáriusokat szorították ki a hivatalokból. Címének megfelelőleg szól úgy a református, mint az evangélikus és unitárius egyház történelméről. Tekintettel arra, hogy e mű remélhetőleg nem sokára új kiadást fog megérni, — nagyon alkalmasnak tartom t. i. arra is, hogy protestáns theológusaink colloquiumokra kézikönyvül használják, — pár lényegtelen dologra bátrokodom felhívni az illusztris szerző figyelmét: Én nem nevezném Méliuszt „ádáz vitatkozónak“ (19. 1.), egy ily jellegű munkában nem tenném oda Beza Theodor után, „Kálvin genfi munkatársa és utóda“ (20. 1.), aki ezt a munkát olvassa, arról feltételezhetjük, hogy tudja, ki volt Beza. — Félreértésre adhat okot a 45. lapon, az Apáczai Csere Jánosról szóló részlet utolsó mondata: „de teste már három év múlva erőt vett hatalmas lelkén“. Némelyek talán elzüllésre gondolnak, pedig egyszerűen a nagy férfiú haláláról van szó. — A dunántúli gyülekezetek anyakönyveiben található feljegyzések nem igazolják szerzőnek azt az állítását, hogy „az egyházi fegyelnet már nem alkalmazhatták olyan szigorral, mint azelőtt“. (54. 1.) Legalább is a korszak első részében még erőteljes volt a fegyelmezés. — Az 58. lapon található állítás: „a polemika majdnem teljesen elhallgat“, némi kiegészítésre szorul, t. i. voltak ebben a korban is polemika-iróink, de müveik csak kéziratban terjedtek el, mint pl. Szigeti Gyula István püspöké. Ez még a 19. évszázadban is így volt: Kocsi Sebestyén István pápai tanár Apologeticusa szintén csak kéziratban forgott közkézen. Külön kiemelendő nagy értéke Révész e művének a terjedelmes és mindezideig egyedülálló bibliographia, melynek összeállításában dr. Zsinka Ferenc nemz. múzeumi könyvtárnok volt hathatós segítségére. Mint szerző is kiemeli, az összeállítás nem teljes. A jövendő új kiadásban felhasználhatás végett szabad legyen itt is néhány megjegyzést tennem. Egyházkerületünk területéről a következő gyülekezetek történetét említi: B.-Kenese, Bőny (a szerző neve sajtóhibával Deésy Decsy helyett), F.-Csurgó, Felsőőr, Felsőörs, Győr, Mezőőrs, N.-Déd, Pápa, Pozsony, Révkomárom, Szentantalfa, Veszprém, Zánka. Megjelentek a következő gyülekezetek monográfiái is: Addsztevel: Bállá Gábor: Az a.-i ref. egyház története. DPL, 1890.; Balatonarács: Thury Etele: Az arácsi reformált egyház múltja. DPL, 1897.; Csurgó: Csire István: Vázlat Csurgó múltjából. Csurgó, 1917; Galambok: Halász Imre: A g.-i ref. egyház története. DPL, 1891 ; înota: Thury Etele: Az inotai ref. egyház múltja. Dun. Prot. Lap, 1893; Kálmáncsa: Csire István: A k.-i ref. egyház története. Dun. Prot. Közlöny, 1886; Kis- Komárom: Csire István: KKDPL, 1890; Lajoskomárom- Rébék László: A l.-i egyház története. DPL, 1896; Nagy:
