Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-14 / 46. szám
198. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. jobb szándákkal harcolt és küzdött, ne talált volna gáncsoskodásra, megcsufoltatásra, törekvéseinek és minden nemes szándékának kisebbítésére ? Hol van az, aki ezer sebből ne vérzett volna, mely annál fájdalmasabb volt, minél közelebbi kéz ütötte szivünkön? És ha még egyéni életünkben meg lettünk volna is kiméivé csapásoktól, óh de nem maradt el tőlünk a legrettenetesebb csapás, hazánk összeomlásának látása, a nagy összeomlás szemlélése, mely magával ragadta életünk munkáját is. Öh bizony Kedves Társaim! nem jött-e ránk is, nem egyszer az a hangulat, nem voltunk-e mi is nem egyszer abban a lelki állapotban, melyben a hatalmas római császár, Diokletiánus, odadobta a koronát, s visszavonult a Dalmát partokra, hogy csendes visszavonultságban fejezze be életét, mondotta ezeket az emlékezetes szavakat: „Mindent megpróbáltam és semmi sem töltött el boldogsággal ? “ Nem mondjuk-e, amit a prédikátor mond egy helyen: „és tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala és ime az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme és annak semmi haszna a nap alatt“. (II. 12. v.) De nem, keresztyén testvéreim, ha a nehéz terhek s különösen az óriási romok láttára elcsügged is lelkünk, nem szabad azon erőt venni annak a gondolatnak, hogy minden hiábavalóság, mert minden nemes szándék, törekvés, még ha azt ezer gáncs elgáncsolta is, nem tűnt el nyomtalanul, ép úgy, mint nem tűnik el nyomtalanul a vízbe hajított kő, hanem hullámgyürüt vet, amely folyton szélesebb körben halad tovább, ha talán szemünk nem látja is. Azt a nemes ideálizmust, mellyel ezelőtt félszázaddal az életbe kimentünk, nem ronthatták meg az életnek csalódásai, nem semmisíthették meg az egyéni létünket s nemzetünket ért nagy csapások sem. Oh, ne engedjétek ezt az ideálizmust életetek hátralevő részében se elhalványulni, vagy éppen kihalni szivetekből. Azok a csalódások, melyeken keresztül mentünk, csak arra indíthatnak bennünket, hogy ne földi javakba, hanem az örökkévalóságba horgonyozzuk el életünk hajóját. Az élet a maga csábítgatásaival hányszor Ígért boldogságot s mennyire bíztunk ez ígéretekben, mig keserű csalódások ki nem ábrándítottak belőle bennünket! Óh, mennyire igyekeztünk, hogy az életnek ezt a boldogságot ígérő, tarka tollú, szépszavú madarát megfoghassuk, hogy állandóan velünk legyen s kalitkánkba zárhassuk. Ez alatt pedig nem vettük észre, hogy odafent a mérhetetlen űrben ott kering állandóan felettünk egy szelíd fehér galamb, az isteni kegyelemnek és szeretetnek hófehér galambja. Óh most, mikor már az élet megtanított arra, hogy az üldözött, hajszolt madár, ha egy-egy pillanatra megfogtuk is, gyorsan elröppent kezünkből, vessük tekintetünket arra a magasban repülő fehér galambra, mely a mi hivó szavunkra alább és alább száll és ha Istenben bizó lélekkel várjuk életünk utolsó percét, leszáll majd halálos ágyunkra, hogy átröpítse lelkünket az örökkévalóságba. Ámen. A Hit és Szolgálat mozgalmának zászlóbontása Somogyszobon. A csurgóvidéki ref. lelkészi kör folyó hó 21-én Somogyszobon tartotta meg szokásos őszi értekezletét, melyet lélekemelő, felejthetetlen ünnepséggé avatott az a körülmény, hogy a Hit és Szolgálat evangéliumi mozgalma ekkor bontotta ki zászlaját Somogybán. A belsősomogyi ref. egyházmegye nagy érdeklődéssel tekintett e nap elé, mely alkalomra a Hit és Szolgálat mozgalmának vezárkarából megjelentek: Czeglédy Sándor egyházkerületi főjegyző, dr. Vass Vince theol. akadémiai professzor, Bereczky Albert a Hit és Szolgálat mozgalmának főtitkára, Tildy Zoltán tahitótfalui lelkész, Töltéssy Zoltán a KIÉ nemzeti titkára. Impozáns tömeg sereglett össze e napra, nemcsak az egyházi férfiak, de a világiak is nagy számmal jelentek meg. Az ünnepség reggel fél 9 órakor a ref. templomban kezdődött, ahol Czeglédy Sándor ehker. főjegyző mondott lelkeket megragadó prédikációt a Róm. 818_20 alapján. Vázolta a Pál apostol korabeli római birodalom életét, amelynek műveltsége hihetetlen magaslaton állt, de erkölcse meglazult, kiveszett. A rómaiak kéjben éltek, s nem volt náluk becsülete a gyermeknek. Egyetlen vágyuk volt: jól és vidáman élni s az utánuk valóval semmit sem törődni. Ez a mélyre való züllés döntötte össze a római birodalmat. — A mai kort is az erkölcsök meglazulása jellemzi. Mindnyájan érezzük, hogy valami nagy változásnak kell a lelkiek világában elkövetkezni. Lehetett látnunk gazdag embereket, akiket a különböző spekuláció, a tőzsde máról-holnapra nagy vagyon birtokába juttatott. De ez nem az az embertípus, amely kívánatos. Látunk embereket, akik isszák a földi gyönyörűségek kelyhét. Ezektől sem várhatunk semmit. Kikre van szüksége a magyar jövendőnek? Talán az agyafúrt diplomáciára! ? Nem! Hanem a magyar nemzetnek Isten fiaira van szüksége, akiknek szivében hit és szeretet van. Ha kincseket tudnék adni e nemzetnek, olyan embereket adnék, akik Isten fiai! A magyarság jövője a Krisztusban van. Vagy Krisztushoz térünk, vagy elveszünk egy szálig. Ki az, kinek fájna, ha ez a nemzet eltöröltetnék!? Testvértelenül állunk s lesik a szomszédaink, hogy mikor húzhatják meg felettünk a halálharangot. Életem egyik legnagyobb öröme, ha egyegy napot tölthetek a gyülekezetekben. Nagy teher, de van öröm benne: látni, hogy van Magyarországon sok ember, kinek a térde nem hajolt meg a Baál előtt; látni, hogy van Bibliájuk, hitük, imádságuk. Ezek a magyar jövendő acélgerendái! . . . Milyen más lesz minden, ha megjelennek az Isten fiai a magyar pusztaságban. A férfiak, akik az Isten örök fensége előtt alázatos gyermekekként hajolnak meg. S, ha majd megjelennek a nők, kiknek a szive — mint virágon a harmat — tele van az imádság drága gyöngyével... Isten lelke munkálkodik, hogy kiválogassa az Ő fehérruhás katonáit. Ennek az ügynek a munkáját akarjuk terjeszteni. Jertek, a Hit és Szolgálat mozgalmának két jelszavát valósítsátok meg az életetekben: hinni és szolgálni ! Emberek, ne üljetek a sötétségben, a reménytelenségben : hajnalodik a magyar éjszakában; Kisztusnak áldozó lelkek boldog és áldott csapata bontakozik ki a hit fehér zászlaja alatt. Azért jöttünk, hogy egy fehér csónakról hívjuk benneteket s elvigyünk benneteket a hit fehér zászlaja alá. A tulajdonképeni értekezletet Győrék József alsósegesdi lelkész, lelkészköri elnök, figyelmet lekötő beszédben nyitotta meg. Rámutatott a templomépítő elődök s a gályarab ősök tündöklő példáira s az ő mélységes hitükkel szembeállította a mai kor közönyös és hitben törpe lelkeit. Az ősökhöz kell visszamennünk tanulni a léleknek erejét és buzgóságát. Ennek elérésére a leghathatósabb eszköz a belmisszió. — Majd szeretettel köszöntötte a megjelent vendégeket s a nagy számban egybegyült lelkészeket, tanítókat s a csurgói tanárikar képviselőit és az összes megjelent érdeklődőket. (Folyt, köv.)
