Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-24 / 43. szám
Harminchetedik évfolyam. 43. szám Pápa, 1926 október 24. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................ •....................................................................-• FŐSZERKESZTŐ : DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ..................................................-..................FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- * FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. ca Az (Mestamentnm vallási értéke és jelentő’ sége a keresztyén egyház szempontjából/ Mit mondjunk mi mindezekre a támadásokra? Először is meg kell állapítanunk, hogy Delitzsch még mindig a régi verbal inspiráció tanításának az alapján áll s nem tudja megérteni az isteni kijelentés történeti fejlődését. Azt, amit a protestáns theologia minden irányzata részéről már sokan megállapítottak, hogy az ó-testamentum nem mechanikusan inspirált könyv, hanem emberi irás, amely arról az isteni kijelentésről tesz bizonyságot, amely egy nép története folyamán történt ő vagy nem tudja, vagy nem akarja megérteni. Ugyanis az, aki az ó-testamentumhoz közeledik nem felejtheti el, hogy az ó-testamentum, úgy ahogyan az előttünk áll, az izraelita és zsidó nép körülbelül ezeréves törtönetének vallási lerakodása; most természetesen azon néhány profán terméktől (Énekek éneke, Eszter könyve), amely valamilyen belemagyarázás folytán került bele, itt eltekintünk. Valamint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a történet igen változatos és szétágazó. A nép, mely ezt a történetet átélte bár kicsiny volt, de e történetével szoros kapcsolatban álló vallása folytán, mely ép úgy változatos és mozgalmas, világtörténeti jelentőséghez jutott. Delitzsch Iszraelnek e legalább is egy ezredévre tehető története alatt sem istenfogalmában sem szellemi életében nem igen akar változást látni. Ő maga mondja fent idézett munkájában: mivel Iszraelben sem istenfogalmában, sem szellemi életében a fejlődésnek semmilyen nyoma sem ismerhető fel, sem a fogság alatt, sem a fogságutáni időben, sőt még a jelenben sem, azt a szemrehányást tehát, mint ha semmi érzékem sem volna a történeti fejlődés iránt, vissza kell utasítanom. Ez, amint helyesen jegyzi meg Sellin, nagy szegénységi bizonyítvány — amelyet maga állít ki magáról — egy olyan német professzor részéről, aki Wellhausennek volt kortársa. Mert ha csak nagy vonásokban futjuk is át Iszrael történetét, láthatjuk, hogy először előttünk áll az ős sémi népekkel rokon népvallás, mely azokétól csupán népies isten neve által különbözik. A történeti korban való fellépése után azonban benne, egyrészt sajátságos történetének, másrészt egészen sajátos személyiségek hatása alatt olyan vallásos erők, gondolatok, képzetek mozdulnak meg, milyenek ilyen intenzitásban és tisztaságban az ókor keleti népeinél sehol sem figyelhetők meg. Ezek a régi népvallás kereteit szétfeszítették s bár a régi isten név és a népies isten hajdani alapvető * Irta és a pápai ref. theol. akadémia tanévmegnyitó ünnepélyén, 1926 szeptember 16-án felolvasta Tóth Lajos akad. igazgató. csodatetteire való emlékezés megmaradt ugyan, de alapjában véve mégis új, a természeti vallás kötelékeiből megszabadult erkölcsi vallás áll elő. Ennek végső gyökerei Mózes teremtő tettére nyúlnak ugyan vissza, de megérezzük benne a magasabb, örök, erkölcsi és a mindenség istenének lelkét. Csak a legnagyobb elfogultság kell ahhoz, hogy valaki e nép történetében a fejlődést észre ne vegye. De ugyan ezt mondhatjuk Delitzsch azon állításáról is, hogy Iszrael annyira befolyásolt a babyloni kultúrától és vallástól, hogy a benne foglalt gondolatok nem eredetiek és azok gyűjteménye is nem tekinthető — amint a hagyományos felfogás tartja — szent Írásoknak ... Mi azt hisszük, hogy ma már egyetlen tanult ember sincs, aki annyira korlátolt lenne, hogy ne ismerné be, hogy hatalmas erkölcsi törekvések állapíthatók meg az ókor más nagy kultur népeinél (görögök, egyptomiak, babyloniak) s azok vallásánál is s hogy az irgalmasság, szelídség és igazságosság másutt is ép oly értékesek voltak, mint Iszraelben és többé-kevésbbé az isteni akarattal voltak egybekötve, de nem tagadhatja azt sem, hogy a vallás-erkölcsi élet legerőteljesebben Iszraelben található meg, s hogy az isteni akarat legtisztábban és világosan nála lép ki természeti kötelékeiből. Aki a Pál apostol felmutatta ösvényen halad, annak nem lesz kétséges, hogy az isteni kijelentés a keresztyénség előtti időben nem csupán Iszrael népére korlátozódott, — hanem az látni fogja, hogy Isten az egész emberiséget, a föld minden népét igyekezett magához vonni s nem hagyta magát előttük bizonyság nélkül. (Ap. csel. XVII. 26. s köv., Róm. I. 18—23.) És aki komolyan utána megy ezen az ösvényen és aki — ép úgy, mint ahogy azt az ős egyház apologetái tették, vagy amint azt a modern összehasonlító vallástudomány is ma tudományos módszerei segítségével teszi — megérteni, feltárni törekszik az Isten csodálatos útait... az előtt világos lesz, hogy a világ Megváltója miért épen „Jahve“ vallásának talaján lépett fel és nem Babyloniában vagy Athénben vagy Alexandriában vagy egyebütt. Az meg fogja érteni, hogy itt a talaj a vallásnak hossszú, sajátságos története folytán úgy előkészíttetett, hogy azokat a magvakat, amelyeket a magvető Augusztus római császár idejében az emberiség szántóföldjébe vetni kezdett, ez a nép volt képes befogadni és tovább adni. Amint Delitzschnél valami érthetetlen elfogultságot találunk, ép úgy megállapíthatjuk Harnacknál is, hogy az ó-testamentumnak legutóbbi 50 év alatti értékelései reá nézve is teljesen hatástalanok maradtak, mert hiszen olyan kérdésre próbál feleletet adni, mely lehet, hogy a mult egyházára nézve problémát jelentett, de a jelenben már nincsen jelentősége. (Folytatás és vége következik.)
