Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-10-03 / 40. szám

Harminchetedik évfolyam. 40. szám Pápa, 1926 október 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........-............................................. —•.................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ........................................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKl 3 MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®í© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a Assisi Ferenc. Világszerte nagy fénnyel ülik e napokban a közép­kor e kiemelkedő alakja halálának 700 éves évforduló­ját. A legkülönbözőbb módokon fejezik ki tiszteletüket Róma szellemi gyermekei. A középkor nagy „szentjei" közül ránk, protestán­sokra a legrokonszenvesebb mindenesetre Assisi Ferenc. Sok olyan vonása van lelkületének, ami bennünket is megragad. Nem csoda, ha a szentnek protestáns tudós, Sabatier, irta meg egyik alapvető életrajzát. Életéből kiemeljük azokat a tulajdonságokat, me­lyek már Dante figyelmét is megragadták. A Paradicsom tizenegyedik énekében beszél Fe­rencről és kiemeli, mily boldogság áradt egész valóján. Ferenc, a maga módja szerint hitt Istenben és ez ki­törő boldogsággal töltötte el egész életét. Ez a boldogság azután szent vidámságot lehelt Ferenc minden tettére. Nem is csoda, aki hisz Isten­ben, hogy Ő gondviselő, hogy megbocsátotta Fiáért a bűnös bűneit, az nem fog szomorkodni. És a keresztyén arról bizonyos lehet. Ferenc az volt és ezért örvende­zett. Ezért tudta úgy szeretni a Természetet, ezért bocsátott meg Fra Assnak. Ránézve valóban a keresz­­tyénség öröm által való üdvözülés volt. És mivel inkább prédikált életével mint beszédé­vel, hatása óriási volt. „. . . A szent vidámság szent vágyat szórt a szemlélők szivébe.“ (Babits Mihály ford.) Az ő életében is igaznak bizonyult a régi tétel: a va­lódi külső sikernek is a titka a mély vallásosság. Ez az egyszerű ember ragály módjára terjesztette, adta tovább az evangéliumot. Egyszerű volt a hitvallása: Szeretni és Istent szolgálni. Egyik theológizálni szerető fráternek azt Írja: úgy magyarázd a theológiát, hogy az imádkozás lelke ki ne oltassék se benned, se má­sokban. Öt nem hatalmi érdekek mozgatták:a „hívek iránt való szereteted egyedüli célja az legyen, hogy jobb keresztyénekké tedd őket." Más helyen így szól: „Vigyázz, figyelmeztess, dolgozz, tápláld a nyájat, szeress, várj és félj." Nem véletlen, hogy hazánkban ép az ő lelki le­származottai csatlakoztak elsősorban a reformációhoz. Isten levele volt Assisi, melyet minden ember ismerhetett és olvashatott. A büszke, gőgös zsarnoksággal szemben kép­viselte az alázatosságot. Tudta, hogy Isten üdvösség­ben részesítette, Krisztusban kimondhatatlan, drága javakkal áldotta meg a világ fundamentomának felvet­­tetése előtt, de azt is tudta, hogy honnét ragadta ki őt ez a kegyelem s ezért mélyen alázatos maradt mind­halálig. Élete végén gyakran hangoztatta: Testvéreim, kezdjünk el most szolgálni Istennek, eddig még semmit sem tettünk érette A keresztyénre nézve tényleg min­den új nap új kezdetet jelent. Hálával Isten iránt emlékezünk mi is róla. Egy láncszem ő is abban az evangéliumi láncolatban, mely Krisztustól kiindulva végig húzódik a keresztyénség egész történetén. Bizonysága annak, hogy Isten sohsem hagyta magát bizonyság nélkül. P i A szülői tekintélyről.* A szülői tekintélyről — az alábbiakban — ama sajnálatos és általános tünettel kapcsolatban szólok, hogy az életnek emez, egyik legnagyobb értéke veszen­dőben van, egyre veszít súlyából, sőt — nem akarok általánosítani — sok helyen egészen elveszett. Erre mutatnak az élet számtalan esetei közül az alábbiak. Hadiözvegy édesanya panaszkodott 11 éves egyet­len gyermekére, aki engedetlen, tiszteletlen, feleselgető, sőt — ütésre emelte kezét az édes anyára. Más eset: nyolc éves koráig egykének nevelkedett, leány gyermek féktelen szabadságban nőtt eddig. Sem a szülői, de semmiféle tekintélyt tisztelni nem tanult és nem tudott. Egyet azonban, annál határozottabban tudott, hogy ő a vagyonnak egyetlen örököse. Az említett korban várat­lan vendégként megérkezik a kis testvér. A nagyobb, a leány most már nem csak tiszteli, de megveti szüleit. Ez nem mese. Az anya panaszkodta, hogy azóta sem­mire sem használhatja. Ótthon haragos, a testvért nem szereti, a felügyeletével meg nem bizhatják, mert — ezt is anyjától tudom — félnek, hogy megfojtja. Nem azért, mert a szülők szeretetében — ez előtte nem nagy érték — de a szesszióban egyenrangú osztozó fél. Ismét más A 14-ik élet évét alig betöltött leány, felhasználja az atya távollétét és megszökik az alig 17 éves ideállal. Más. Egy 25—30 évi házasság után özvegyen maradt atyát két leánya az utcára teszi, cselédsorsra kényszeríti, mert a magyar örökösödési magánjog szerint az özvegy férjet nem illeti meg a feleség vagyona után a haszon­­élvezet. Nem folytatom tovább. Nem szólok azokról a kis bűnösökről, akik nem csak az isteni és emberi törvé­nyeken teszik túl magukat, de akiknek az „ügye" a gyermekkriminológiát foglalkoztatja, még pedig egyre emelkedő irányzatban. Nem folytatom tovább, a fel­hozott példák mellett az élet nagy számú tapasztalata is bizonyítják a tényt: a szülői tekintély destruálódott. A fiuk és leányok messze vannak, vagy hallani sem akarnak a törvény betöltéséről: „Tiszteld Atyádat és Anyádat". Messze vagyunk — nem csak időben — de felfogásban is a mózesi kortól, amelyben a szülői * A belsősomogyi ref. egyházmegyei tanítóegyesület köz­gyűlésén tartott előadás.

Next

/
Thumbnails
Contents