Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-09-26 / 39. szám
Harminchetedik évfolyam. 39, szám. Pápa, 1926 szeptember 26. DUMNTOLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ................................................................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...........................................—• .....................................................................— FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ........................................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- « FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Visszaemlékezés* (Folytatás és vége.) Kedves öreg barátaim, Nem véletlenül, nem is tévedésből mondottam először az anyagi és csak ezután a szellemi teret, mert minden intézmény — véleményem szerint — elsősorban a megélhetés körül forog. Ez az úgynevezett „nervus rerum gerendariuma“ a társadalom minden rétegének. A hadiszerrel felszerelt legkitűnőbb hadsereg is 3—4 nap múlva felbomlik, ha annak élelmezéséről, táplálkozásáról nem gondoskodnak. Mikor mi az életbe kiléptünk, talán emlékeztek reá, a tanítói fizetés 300 forintban volt törvényszerű leg megállapítva; de sajnos, sok helyen még ennyit sem ért el. Ifjú reményünk első csalódása! És bizony saját tapasztalatomból mondhatom és talán velem együtt van, aki közületek is elmondhatja, hogy sokszor megfogyatkozott a mindennapi kenyér házunknál. Pedig az anyagi gond — tudom — milyen kerékkötője a kötelességteljesítésnek. De nem estünk kétségbe, adott a gondviselés nekünk is vezetőket és vállvetve, egyesületekbe csoportosulva kértünk, könyörögtünk s ha kellett zörgettünk és döngettünk; mig végre úgy a társadalom, mint a felső hatóságok figyelme is felénk fordult. És habár mindent nem is értünk el, de annyit sikerült kivívni, hogy most már a mai nemzedék nyugodtabban teljesítheti kötelességét. Nem bántják őket annyira az anyagi gondok, amelyek legjobban le szokják nyűgözni és eltemetni még a nagy szellemeket is. Sajnos, meg kell állapítani azt is, hogy a rettenetes világháború és az ország talpraállítása még most nagyban akadályozzák ezen jólét teljes kifejlődését, de egyelőre bele kell nyugodnunk hazánk érdekében. Különösen nehéz a helyzetünk nekünk, öreg nyugdíjasoknak. De talán jól is van ez így rendezve és rendelve a jóságos Istentől! Mi ifjú korunkban hozzá szoktunk már a nélkülözésekhez, öreg korunkban is edzettebben türjük a nyomorúságot. Mert ki tudja, hogy a mai nagyobb kényelemhez inkább szokott ifjú nemzedék, birna-e olyan türelemmel, mint mi öregek? Hát szellemi téren miként munkálkodtunk, miként sáfárkodtunk? Itt megállók mert hallgatnom kellene, nehogy az „öndicséret“ hibájába essem. Magam, magamnak birája nem lehetek. De élnek azok, akik velünk egykoruak, vagy talán idősebbek és pályájuk szerint előttünk és fölöttünk elöljárókul rendeltettek és bírálják el azon munkát, azon lelkesedést, melyet a vallás, a haza, a társadalom javára és haladására 40—50 év alatt kifejtettünk. 40—50 év egy nemzet kulturális életében rövid idő ugyan, de nyomtalanul nem tűnhet el. És itt enged* Irta és elmondta Pápán, 1926 év augusztus 25-én, az „Öreg tanítók találkozóján“, a pápai leánynövelde dísztermében Németh Gyula nyug. felsőőri tanító. jétek meg öreg barátaim, hogy ismét egy hasonlattal éljek. Én magyar hazámnak, Ausztria, Stájerország, Csehország nagy részét beutaztam, megnéztem, talán meg is bámultam azok monumentális épületeit, láttam a különböző stílusok szépségét, de csak most Öreg koromban, éppen tegnap este, néhány barátommal sétálva az öreg templom mellett, mikor egyik kartársam annak szépségét kiemelte, gondoltam arra, kogy milyen alapot kellett vetni azoknak az építőknek, hogy a szépség mellett azt a gigászi terhet elbírják. Mi is ime öreg barátaim jól tudjuk, hogy a magyar népnevelés remek palotáját nem építhettük meg, de leraktuk annak alapját. Igaz ugyan, hogy ezen alapban sok idegen anyag is van. De hát én Istenem, ha ma nemes épületet akarunk emelni, sokszor idegen helyre kell fordulnunk olyan anyagért, amely hazánkban nincsen meg; sokszor kell manthauseni gránit, carrarai és belga márvány, de hiszen ezen anyagok csak szilárdabbá és tetszetősbbé teszik az épületnek még alapját is. így vagyunk mi öreg tanítók a nemzeti néptanítás és nevelés épületével is. Mi öreg tanítók megvetettük annak alapjait, a jövő nemzedék feladata, hogy ezekre az erős, sziklaszilárd alapokra megépítse annak fényes és magyaros jellegű palotáját. Az is igaz, hogy ezen alapot is a mostani viharos háború megrongálta, de ennek kijavítása, hiszen nem sok fáradságba, inkább akaratba kerül. Az ifjú, utánnunk következő nemzedék végezze el ezen teendőket. A mi testi szemeink — tudom — már nem látják meg ezen nagyszerű épületet, de lelki szemeimmel előre látom és gondolatban elképzelem azt. Kedves kartársaim, öreg barátaim! Magamról nyugodt lélekkel elmondhatom, és hiszem ti is elmondhatjátok velem együtt azt, hogy Istentől adott tehetségünk és talentumaink szerint elvégeztük azt és azokat a teendőket és kötelességeket, amelyek reánk bizattak. De mégis megvallom Pál apostollal: Nem állítom, hogy a célt elértem volna. Végül ugyancsak Pál apostollal szólva nyugodt lélekkel elmondhatom: „Futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam“ és várom, hogy megadja az örök biró az én örökkévaló koronámat, melyet bizonyára megadott azon tanáraink és tanítótársainknak, akik előttünk elköltöztek ! . . Legyen úgy! Én Istenem! Úgy legyen! — Az Erő magyar ifjúsági lap szeptemberi száma új és meglepően szép kiállításban, gazdag és változatos tartalommal megjelent. A lap, megkezdte naponkénti bibliaolvasó kalauzának közlését. Éppen ezért felhívjuk terjesztésére és pártfogására úgy vallásos nevelőink, mint a szülők figyelmét. A lap kiadóhivatala Budapest VII., Hársfa-utca 59 b. alatt van, ahol félévenként 25.000 koronáért rendelhető meg Az Erő.
