Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-09-19 / 38. szám

166. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1926.

kinek-kinek érdeme szerint a talentum, illetve talentumok, hogy azzal sáfárkodjunk, azzal gazdálkodjunk.

És most itt van a leszámolás órája: hogyan, miként sáfárkodtunk! Most már teljesen ébren vagyok, álmaim elmúltak! Igenis le kell számolnunk, hogyan és miként használtuk a talentumokat úgy anyagi, mint szellemi téren?

(Vége köv.)

Segédlelkészek beszélgetnek.

— Vizsgámra készülök. Már kétszer áttanulmányoztam az anyagot. Oklevelem csak lesz, de a kathedrára sokáig kell várni.

Bizonyosan a pojmenikát jól megtanultad. Ugye milyen érdekes ez a tantárgy ? Barátom, a lelkipásztor igazi tükre, tiszta mintaképe Krisztus. Ezt a mintaképet a theológián jól meg kell ismerni. Én szerintem, ha az ifjú Timótheus számára nem adatik meg a damaskuszi út gyönyörűsége, később vajmi ritkán nyeri el . . . Micsoda a te véleményed arról, hogy a „theológia ne elméletre, de a gyülekezet gyakorlati vezetésére készítsen elő“ ?

— Az hogy a lelkész a gyakorlati munkában legyen járatos, — bizonyosan ez a legfontosabb.

Szó sincs róla, hogy ez igen fontos. Azonban a gyülekezet adminisztratív vezetését igen gyorsan meglehet ismerni, sőt gyakorlattal bölcseséggel lehet vezetni. Helyes építés, evangéliumi pasztorálás mégis csak akkor következik, ha tisztában vagy a keresztyénség nagy igazságainak elméletével, ha ismered azt a talajt, amelyből kinőtt Krisztusnak az Egyháza. Nem mindegy, hogy ismered-e a keresztyén világnézetet, amelyet egyéniséged tüze hevít fel, vagy e nélkül végzed a gyülekezet ügyes-bajos dolgait. Egyenesen a gyakorlati munka lényegébe vág, minőségét szabja meg nálunk, leendő kálvinista papoknál, kogy a keresztyén világnézet, ref. hitvallásunk főszemélyével minő viszonyban vagy. Élő, személyes összeköttetésben vagy-e, vagy csak lerajzolva ismered. Ez teszi a különbséget, ez az osztályozás a fontos.

— Amit Forgács Gyula vaskos könyvében megirt, ma el sem képzelhető, miként valósul meg. Óriási követelmény ez.

Te is állítod, hogy el kell valahol kezdeni, ugyebár? Tudod e azt, hogy már az egyetemes konvent is adott programmot általánosságban református egyházunk beléletének vezetésére, evangelizálására, tehát nem egyéni ambíció a belmissió. — Gondold meg csak minő változást jelent majd gyülekezeted életében, hogyha 10 esztendőn át hűséges kitartással s lélekkel vezeted a vasárnapi iskolát, ha minden gyermeket személyes barátságba próbálsz hozni a Krisztussal s megszerelteted vele az egyházat, arra az esetre is, amikor anyagilag több támogatásban kell részesíteni, ha egy évtizeden keresztül vezetésed mellett öntudatosan járulnak az Urasztalához ifjaink. Milyen felelősséget érzesz a gondjaidra bízottak között, amikor abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy te járhattál vasárnapi iskolába, sőt vezettél is. Ez az alkalom a jövőre kötelez. Vájjon te elégségesnek tartod-e a múlttal szemben a tanító hitoktatását ?

— Néked igazad lehet. Én is helyeslem, hogy sok alkalmat adjunk a gyülekezet tagjainak, amikor lelki dolgokkal foglalkozunk velük. A belmissziónak nem vagyok ellensége, sőt szeretném ha hamar megvalósulna.

Látod barátom itt van a különbség. Sokan azt

gondolják nem kell olyan sokat nyargalni a belmisszión. Éz túlhajtása a dolgoknak. így támad gyűléseken sok nézeteltérés, mert — mint mondják — ez a pap „belmissziós“, „túlbuzgó“, „ez többet tesz mint kellene“, „szélsőséges“ ; az a baj, látod, hogy egyik helyen vasárnapi iskola is van, közös biblia tanulmányozás, háziistenitisztelet, — meg is látszik az eredmény, — a másik helyen pedig semmi sincsen és mégis „jól van minden“. Ez a „különcködés“ tényleg zavart okoz, ezt te is látod. Mernéd-c azt mondani, hogy a zavart azok okozzák, akik ellenzik <ezt a munkát, dacára annak, hogy a konvent is elrendelte ?

Nem egészen így gondolom. Bár én szeretném,, ha úgy cselekedhetnék, ahogy te is gondolod. Azonban, hogy lesz akkor, ha szegény gyülekezet lelkésze leszek s nem tudom megvalósítani azt a sok szépet, amit mégis szeretnék. Vagy pedig a gazdagok lelke egészen rá megy a vagyonra ?

Érre én is sokat gondolok. Ha szegény a gyülekezet, ott hamarabb fogékonyak az emberek a lelki dolgok iránt, igaz, hogy igen sok nehézséget kell átszenvedni a lelkésznek, bár minden erőt megfeszítenek. És ahol gazdagok — mégis szegények, mert a vagyon megszentelődését nem ismerik! Tehát ugye valami nagy, egyetemes terveket kellene átgondolni s megvalósítani.

— Remélem nem hagytad figyelmen kivül te sem, hogy milyen nehéz kérdés az: „egymás terhét hordozzátok“.

Igazad van. Ez nehéz, de végül is egy egyháznak vagyunk a tagjai. Tudod, hogy még Dunántúl is minő nagy eltérések vannak az anyagiakban gyülekezet és gyülekezet között. Sokkal erősebbek lennénk, ha egymásra is gondolnánk. — Mi Timótheusok is sokat hallottunk beszélni az adócsökkentési segélyről; ez nagy segítség volna szegény egyházaknak; az állam azonban törvényes kötelességét még mindig nem tudja teljesíteni. Azt hiszem te is szeretnéd, ha ettől függetlenül saját portánkon mi is tennénk lépéseket ezen a téren, — amig az állami támogatás jönni fog. Ne feledjük el, hogy a 100%-°s államsegély esetén is óriási terhet visel majd sok kicsi és szegény egyházunk, addig vagyonosabb református népünk nem hordozza a megfelelő terhet. Ugye hiányzik a nagy közösakarás, ez a nehéz.

— Igen. Milyen jó lenne máskor is beszélgetnünk arról, miként kell hát építenünk a „Református Sion“-t.

Te egy újság cimét idézed. „Református Sion“: — a mi egyházunk. Én azt hiszem, ha a “hit és szolgálat“ jegyében minden, Isten országát szolgáló egyesület egy akarattal együtt van egyházunk építésében, akkor ebben a jegyben anyagi téren is egyetemesen kell cselekedni.

— Miért nem hajtják végre az 1848: XX. t.-c.

3. §-át, mindjárt megoldódna a szegény gyülekezetek helyzete ?

Te is így gondolod? Erről a kérdésről 70 év alatt könyvtárt Írtak s igen sokat beszéltek. Igazad van. Az államnak eminens érdeke s kötelessége ez. Amig erre várunk, közös teherhordozás elvén miért ne tegye meg a magyar kálvinista egyház azt, amit köteles megtenni.

— Talán jobb lenne, ha minden egyház a maga szénáját szárogatná, a maga műhelyében fúrna-faragna s így végül rendben lenne minden.

Úgy látom te olyan gyülekezet lelkésze szeretnél lenni, ahol nincsen „semmi baj“. Én örülök, ha van ilyen gyülekezet. Sok fáradság árán pénzügyileg szanál-