Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-08 / 32. szám
138. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. javadalmasnak átadja, 10 év múlva pedig a megváltásra képtelen, akkor a letelt 10 év után kénytelen volna a reformföldekről lemondani, ami oly komplikációt idézne elő, amelynek hatásai ma kiszámíthatatlanok. — Méltóztassék csak elképzelni, hogy micsoda viszás helyzet lenne az, ha az egyházak ma berendezkednének a reformföldek oly kezelésére, mintha az már meg is volna váltva s a 10 év eltelte után tűnnék ki, hogy a megváltásra képtelenek! De a javadalmasok azon igényének kielégítése, hogy a reformföldek már most — tekintet nélkül azok vételárának kielégítetlen voltára — fordíttassanak a javadalmasok jövedelmeinek öregbítésére, vagy az egyház hívei terheinek csökkentésére, más veszedelmet is rejt magában: a kongrua vagy adócsökkentési segély leszállításának az eshetőségét. — Mert ha a reformföldek jövödelrúe már most a javadalmasok jövödelmének öregbítésére fordíttatnék, vagy pedig az egyháztagok súlyos adóterheinek enyhítésére vétetnék igénybe: akkor a javadalmasok kongrua kiegészítési igénye, vagy az egyház adócsökkentési segélyének az alapja oly mértékben kissebbedne, amily mértékben a reformföldek jövödelme a kongruával kiegészítendő javadalmat emelné, vagy amily mértékben az adóterhek elviselését könnyítené. — Mert csak gondoljuk meg jól, hogy eddig úgy a kongrua, mint az adócsökkentési segély a reformföldek hozadékának beszámítása nélkül van megállapítva. Amint tehát a reformföldek hozadéka a javadalmasok jövödelmeinek fokozására, vagy az egyháztagok terheinek csökkentésére fordíttatik, beállhat az a helyzet, hogy az állam a kongruát a reformföldek hozadékából nyert emelkedés arányában csökkenti, vagy az adócsökkentési segélyt a reformföldek hozadékának megfelelő összegig leszállítja. — Ez pedig egyátalán nem lehet egyházi közérdek és nem szolgálna a javadalmasoknak sem, az egyháznak sem a valóságban. — Mert akkor a reformföldek jövedelmének a kongrua vagy az adócsökkentési segély leszállításával az állam venné hasznát. Az egyházak pedig a terheit viselnék. Hát ez egyenesen az egyházak megrontására vezethetne. Már olvastuk a napi lapokban, hogy a kultuszminiszter azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a reformföldek hozadékát a javadalmasok jövedelmeihez hozzá számíttatja. — Már veti előre az árnyékát az a szándék, hogy amit a törvény a reformföldek igénylése címén adott, annak jövedelmeire más utakon reá tegye a kezét. Hát miért vágjuk mi magunk is alattunk a fát, mikor gondol arra hatalmasabb tényező is, még pedig előbb, mint mi arra ráeszmélnénk, hogy a mi mohó vágyaink a jövödelem fokozása után magunknak és egyházunknak ártanak legtöbbet. Ezek az okok vezettek engem arra az elhatározásra, bár az elnöki bizottság ülésén részt nem vehettem, hogy a meghozott intézkedés védelmére néhány szót emeljek, mert ez az elhatározás mindenkor az egyház közérdekét szolgálja és abban sem egyházi sem világi törvény elleni intézkedésnek szándéka sincs meg. Szabó György a tatai egyhm. gondnoka. — Magyar árvák ünnepélye Amerikában. Julius 4-ike nem csak nagy nemzeti ünnep Amerikában, hanem a Ligonierben levő magyar árvaháznak külön emlékezetes napja. Annak az évfordulója, hogy ez az intézmény megnyílt. Ez évben pedig ötödik évfordulója volt, ami tehát már kis jubileum számba ment. S ezt nemcsak az árvaházban levő csaknem száz gyermek ünnepelte meg, hanem sok magyar gyülekezet szintén megemlékezett ez örömnapról s gyűjtést is rendeztek az árva magyar gyermekek javára. Elnöki megnyitó beszéd. A belsösomogyi ref. egyházmegyének Csurgón, 1926 julius 20-án tartott közgyűlésén elmondta dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Nagytiszt, és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Tizenkét év annak, hogy van szerencsém ezt a díszes tisztséget, — sajnos nem betölthetni, mert a mostoha körülmények folytán eredményekkel nem dicsekedhetem, — csak viselni. Tizenkét évi gondnokságom alatt a mai alkalommal van szerencsém tizenketted Ízben szólani Önökhöz az egyházmegye rendes közgyűlésén. Szólottám mindig őszintén, meleg érzéssel. Szólóttam meleg érzéssel azért, hogy az én lelkem rezgései, az én szivemnek érzései áthatoljanak, befészkelődjenek az Önök leikébe, az Önök szivébe és így igazán egyetértéssel, egymást megértve munkálhassuk egyházunk szent érdekeit s oldhassuk meg egyházunk szent ügyeit. Hogy ezen tizenkét alkalommal felszólalásaimat mindig bizonyos molancholikus hang hatotta át, annak nem én vagyok az oka, hanem ez a tizenkét esztendő, amelybe engem és Önöket a végzet belesodort és amelynek folytonos szenvedései, folytonos aggodalmai igaz magyar embernek vidámságot meg nem engednek. Szeretnék törekedni arra, hogy mai rövid felszólalásomban mellőzhessem ezt a pesszimista hangulatot és épen azért bizonyos szivárványszerü örvendetes jelenségeket kutatnak az én szemeim és ezekkel kezdem meg felszólalásomat. Először is örömmel és büszkeséggel jelenten be azt, hogy egyházkerületünk jóságos szivü püspöke annyira szereti, szivéhez közelállónak tartja egyházmegyénket, hogy mikor megkezdette egyházlátogató körútját, eltökélt spontán elhatározása volt, hogy a mi egyházmegyénkkel fog először közelebbről megismerkedni, a mi szivünket akarta első sorban megnyerni. A kiszámíthatatlan végzet az ő tervét áthúzta, amennyiben alig néhány egyházközség meglátogatása után megbetegedett, s körútját félbeszakítani volt kénytelen, de biztosított bennünket arról, hogy a jövő tavasszal körútját folytatni fogja és minden körülmények között itt lesz közöttünk. Örvendetes jelenségnek tartom azt is, hogy az utóbbi időben mintha ebben a sivár világban az Istentől és a hittől eltávolodott emberek talán egy kicsit kezdenének visszatérni a hithez, bizonyos javulás mutatkozik a hitélet terén. Csaknem mindenütt az egész országban a világháború által elragadott harangok a legtöbb egyházközségben, nálunk is nagy anyagi áldozatok árán újakkal pótoltattak, megindult a templomok, iskolák újjáépítése. Mi is tanúi voltunk lelket emelő, magasztos ünnepélyeknek, melyeknek célja volt felavatni új harangokat, új, vagy újjá épített templomokat és iskolákat. Anyagi helyzetünk tekintetében is mintha kissé javulás mutatkoznék, amennyiben a közoktatásügyi minisztériumban foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a lelkészi korpótlék ügyét az 1927—28. költségvetési évtől kezdve megoldáshoz juttassák, úgyszintén az adócsökkentési segélynek, nem ugyan óhajtott, de az adott viszonyok között elfogadható rendezése küszöbön áll. Áz esperesi jelentés részletesen tartalmazza mindazokat az eseményeket, amelyek egyházainkat érdeklik és amelyek az elmúlt évben felvetődtek. Én tehát csak egy általános áttekintést akarok egész röviden vetni a mai sivár világba, a mai szomorú dekadens korszakba és amikor ezt az áttekintés teszem meg, akkor sajnos, ismét elfog a pesszimizmus, elégikussá válik a hangom, melancholikussá a lelkületem.
