Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-17 / 3. szám
Harminchetedik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1926 január 17. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •............................-........................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........................................................ ....................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ....................................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÄCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- ţk FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®í© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. o Ismét egy centennárium! Ismét egy újabb alkalom arra, hogy a jelen nyomasztó napjaiban tekintetünket egy letűnt korszak nagy alakjára vessük, hogy megállva emléke előtt Istenbe vetett bizó hitünket erősítsük a múlt tanulságaiból. — Az elmúlt években számos alkalmunk volt centennáriumot ünnepelni; számos alkalmunk volt tanulságért a múltba nézni nemzetünk nagy férfiainak százados ünnepén. Ám Jókai, Petőfi s a többi nagyok ünnepén elsősorban a mi magyar szívünkkel vettünk részt az ünneplésben, még Apácai ünnepén is inkább a pedagógust ünnepeltük s református voltunk csak másodsorban vett részt benne. Mostani ünnepünk főként azért nagy jelentőségű, mert most a magyar református egyház egy kimagasló alakjára vethetjük tekintetünket s ünneplésünkben a mi református szívünk telik meg végtelen hálául Isten iránt. A magyar református Sión ül most ünnepet. Ünnepli Révész Imre, a debreceni nagy lelkipásztor születésének százados fordulóját. A rohanó idők tovaszáguldó iramából szálljunk vissza a múltba s lássuk meg azt a férfiút, akit az Úr a magyar református egyháznak adott, hogy a nehéz időkben gyámolunk legyen. Ki volt Révész Imre? Az 1861 -i országgyűlésen, midőn a haza sorsa felett tanácskoztak a magyar képviselők, egy férfiú állott szólásra, ki Deák Ferenc felirati javaslatával szemben a határozat mellett emelte fel hatalmas szavát. Világos érveléssel mutatta ki, hogy a nemzet csak a törvények alapján állhat még uralkodójával szemben is — és hatalmas argumentálása mindenkit megkapott. Beszéde után rögtön eltávozott az országgyűlésből, nem várta meg a kérdés feletti szavazást, mert úgy érezte, hogy „aki valamely kérdés fölött szavaz, ezzel alárendeli magát a többségnek“, már pedig szerinte a jog és igazság alapján álló ember ezt meg nem teheti elveinek feladása nélkül. S inkább lemondott a képviselőségről, de az igazság mellett kitartott híven. Ez a férfiú Révész Imre volt! Az 1859-ik évben, midőn a császári kormány pátenssel akarta a magyat protestáns egyházak évszázados autonómiáját s rendelettel akarta átalakítani az egyház alkotmányát, amidőn tehát a magyar református egyházat a végveszély fenyegette, — egy férfiú köré csoportosult az egész magyarországi protestantizmus, egy férfiú szavára hallgatott, az a férfiú adta az irányítást az ellenállásra, a törvényekben szabályozott jogok védelmére, és viselte tetteiért a felelősséget, ha kellett, egész a börtönig. Mert úgy véli, hogy „minden addig megy, ameddig a nagy Isten bocsátja és ha^a nagy Istennek úgy tetszik — úgy mond —, hogy én is viseljek keresztet, elhordozom örömmel... annyit látok és érzek, hogy én hü leszek halálig“. És hü volt! Nem félemlítette meg a fenyegetés, nem még az sem, hogy „közcsendháborításért“ bíróság elé állították. Kitartott mindvégig. S hűségét Isten megjulalmazá. A pátens veszedelme elvonult a magyar protestáns egyház feje fölül. Az a férfiú, ki így megállta helyét az igazság szoD gálatában: Révész Imre volt! Hü volt mindhalálig, mint lelkipásztor. Hirdette az igét mesterkéletlen egyszerűséggel, de szívekbe kiáltó dörgő hangon, szilárd meggyőződéssel tele templomokban — és hirdette volna akkor is, ha senki más nem lett volna a templomban, csak az iskolásgyerekek, sőt — mint maga mondá — magyarázta volna a Bibliát még az üres falaknak is. Lelkipásztor volt. Szigorú, semmit el nem néző önmaga irányában, mikor a hivatalos kötelességet kellett teljesíteni s a gyöngédségig engedékeny, mások, különösen a szegények iránt. Szerette hivatását. A református pap, ki hivatásán szeretettel csügg, de sok nehézséget talál maga előtt. Világi gazdagság nélkül szivének és értelmének gazdagságára van utalva, hogy a nehéz akadályokat elhárítsa útjából. S Révész Imre gazdagszivü s értelmű lelkipásztor volt, aki alázatossággal, Isten iránti felelősséggel s Krisztus iránti égő szeretettel végezte lelkipásztori munkáját. Aki így munkál, annak öröm a ţnunka. Ő örömét találta ebben a munkában. Prédikációra féltő gonddal készült, mint aki tudja, hogy Isten Igéjét szólja a gyülekezetben s Isten Igéjét csak féltő gondossággal lehet szólani. Nem gyönyörkedtetésekre prédikált, de a szivek mélységeibe akarta bele hullatni a drága Igéket. Óh áldott munka az ilyen lelkipásztori munka. Tudós volt. Kötetekre menő dolgozataiban hirdette a tudás hatalmával s a tudás fegyvereivel az Isten igazságát, vagy szállt síkra az egyház s iskola érdekében az igazság mellett. Sokat tanult, hogy taníthasson. S mivel állandóan képezte magát, egyre gazdagodott szelleme s egyre nagyobb súllyal vetette szavát a tudományos kérdések elvi harcába. Már kora ifjúságától elhivatott a tudósok sorába. Alig 19 éves korában már egyetemi pályadíjat nyert. Ez a kezdet méltó kezdete volt későbbi, magasra ívelő tudományos munkálkodásának. Történetíró volt, nagyobb e téren, mint bárki más
