Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-30 / 22. szám
98. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. Amit mi tudunk és amit mi nem tudunk. A gyülekezetekben a gondjainkra is bizott gyermekekkel szemben abban a helyzetben vagyunk, amelyben a tanítványok és egy édesapa volt az ördöngős néma gyermek meggyógyításakor. (Márk. 9.) Szülők, akik reménységgel hozzák és küldik hozzánk gyermekeiket, ezt mondják nekünk: „Tisztelendő Úr! Itt van e gyermek, csináljanak vele valamit, tisztítsák meg hibáitól, — ha tudnak valamit“. Amikor vasárnapi iskolát vezetünk, v|gy konfirmációra előkészítünk s nagy, vallástétel ünnepe előtt állunk, sokszor gondolok arra! „csináljanak vele valamit, — ha tudnak“. Igen! Fogadjuk a gyermeket. Lehetőleg szabályszerint futunk. Amikor készen vagyunk munkánkkal s újra találkoznak a szülők gyermekeikkel, vájjon nem ezt mondhatják: „Bizony, nem tudták megcselekedni“. Megegyezhetünk: Nekünk nem sikerült, mi nem tudtuk! En nem akarom azt mondani: mi semmitsem tudunk. Azt nem tehetjük, hogy alacsonyabbra értékeljük magunkat, mint szükséges. Mi igenis tudunk valamit. A gyermek nevelésében különösebb kegyelem nélkül is elérhetünk egy bizonyod fokot. Egy csomó ismeretet bizonyosan megtanítunk. A szokásos pedagógiai eszközök ismeretének birtokában a gyermeket goromba hibáiról leszoktatjuk, nem hazudik, nem csúfolódik, haszontalan beszédet elhagyja, azt el tudjuk érni, hogy lelkében a kitörések kevesebbszer fordulnak elő. Elérhetjük ezt a bírálatot: „Milyen kedves kis leány, milyen jó kis fiú, meglátszik a nevelés“. Ennél még többet is elérhetünk. Azt is elérhetjük, hogy a gyermek a jót nemcsak azért cselekszi, mert „muszáj“ (az ellenkezőt nem meri), de átérzi, hogy néki a jót kell cselekedni. Ez jobban tetszik neki, mint más s maga is törekszik utána. Igazságszeretet, lelkiismeretesség, szorgalom, < hűség, szolgálatkészség, felebaráti szeretet, önmaga feletti uralkodni akarás úgy jelennek meg előtte, mint értékes erények, amiket maga is megszerezni kíván. Fegyelmezi magát. Rossz kívánságaira „nemet“ mond. Harcot vív azzal, ami benne alacsony, állati. Ez a döntő valami, ha az ember fölé emelkedik természeti énjének. Az már valami, elkezdeni az ideális után való törekvést, önmaga megjobbítását. Ezt a törekvést felébreszteni, — ezt tudjuk mi! És még mit tudunk? Többet nem. Végére értünk. Ez a legmagasabb, amit elérhetünk. Valami kis „kultúrát“, külső mázt; a belső ember növekvő vágyakozását, hogy uralkodjék az alacsony élet felett. Mást nem. Semmivel sem tudunk tovább jutni, csak addig, ameddig a „civilizáció“ jut a pogány területeken az — evangélium nélkül. — A természet emberét egy kicsit felfelemeli, kicsiszolja, a négert európai ruhába bujtatja, megtanítja a modern etikettre, a művelődés szükségérzetét felébreszti, azonban szabaddá, önmaga felett uralkodóvá, az Igazságot szolgáló emberré épen oly kevéssé tudja tenni, mint fekete haját fehérré mosni. Azt hiszem, Zeller misszionáriústól hallottam: „Emberevők országában egy kulturexpedició vezetőjét megkérdezték, hogy vájjon ő és emberei eljutottak-e már annyira, hogy a vademberek felhagynak az emberevéssel?“ A válasz ez volt: „Nem! Eddig még nem, de annyira már eljutottunk, hogy a vadember miután egy embert megevett, fogait fogkefével tisztogatja meg.“ Egy darab kultúra: nem több a semminél. A mi saját nevelésünk ezen a magaslaton áll. Ezt is, azt is el tudjuk érni. A ránkbizottakat egy kicsit jobbakká, illedelmesebbekké tudjuk tenni; — az adott viszonyok között ügyesen forgolódnak; — azt elérjük, hogy a „gonosz lélek“ ritkábban vegyen rajta erőt, amely eddig „gyakorta veté tűzbe és vízbe is, hogy elveszítse“. Ázonban ami a fődolog: „a gonosz lelket“ kiűzni nem tudjuk, mert a nevelés szigorú, külső, vas fegyelmezése alatt ez a lélek visszahúzódik a belső emberbe, s mi nem vagyunk képesek a belső emberben a jó cselekvésére olyan erős, átfogó akaratot teremteni, amelyik azt műveli, amit akar, olyan erőt, amely megkötözi a szív démonát, olyan lelket, amelyik absolute király a test felett. Ezt már nem tudjuk.r De egyet mégis! Ott áll Ő, aki kiáltja beteg emberiség felé: „Hozzátok Én hozzám a testi- és lelkibetegeket.“ És ha hozzá visszük, nem orvosolgatja körül egy picikét, — amit mi is tudunk, — hanem telj’hatalommal kiűzi a gonosz lelket s az eltávozik. Orvoslási kísérleteket végzünk ígyis-úgyis, — Ő gyógyít. Mi eltorlaszoljuk a belülről feltörő gonosz útját, — Ő elfoglalja annak forrását. Mi megjobbítjuk egy kicsit az embereket, — Ő meggyógyítja. Mi, a mi református egyházunknak diplomás orvosai, kezelgetjük a gondjainkra bizott gyermekek betegségét, orvosoljuk kívülről, többkevesebb szakértelemmel, — Ő a beteget egészségessé teszi. Ő az Úr, akinek teljes hatalom adatott mennyen és földön! Timótheus. Konventi ülés. Az egyetemes konvent szerdán kezdte meg évi rendes gyűlését az Abonyi-utcai székházban. Baltazár Dezső püspök szép imával nyitotta meg a közgyűlést, majd kegyeletes szavakkal emlékezett a magyar gályarabok szabadulásának és Ruytér hollandi tengernagy halálának 250 éves fordulójára. Elbucsuztatta a püspök az egyház halottad, köztük Nagy Károlyt és Scholtz Gusztáv püspököket. Éljenzéssel vette tudomásul a közgyűlés Makkai Sándornak erdélyi püspökké való megválasztását. Ezután Degenfeld József grófot üdvözölte abból az alkalomból, hogy a gróf, — akit csak nemrég tüntettek ki az I. osztályú magyar érdemkereszttel — most már 34 esztendeje működik a konventben. Az éljenzéssel fogadott elnöki szavak végeztével, megkezdődött a folyóügyek tárgyalása. Ravasz László püspök javaslatára elhatározták, hogy lépéseket tesznek az istentisztelet egységesítése érdekében. Nagy érdeklődést támasztott a tiszántúli egyházkerület előterjesztése, amely a konvent közbelépését kéri az erkölcsrontó sajtó és irodalom, s a divat kinövései ellen. Az egyházkerület kívánja, tiltsák el a ledér táncokat, s intézzenek felhívást a társadalomhoz, a régi erkölcsök visszaállítása érdekében. Végül is elhatározták, hogy a kormányt felfogják kérni, hogy szigorúbban ellenőrizze a sajtót és az irodalmat. Nagy Emilné, a volt igazságügyminiszter felesége kérte, hogy a rabok, vizsgálati foglyok számára, az eddiginél többször tartsanak istentiszteletet, s legyen rajta az egyház, hogy a letartóztatottak kiszabadulásuk után egzisztenciához jussanak. Ravasz László püspök pártolással terjesztette elő a kívánságot, s a konvent ebben az értelemben határozott. Benedek Zsolt konventi tanácsos, kormányfőtanácsos számolt be a közalapnak az állásáról. Csütörtökön Dóczi Imre dr. középiskolai felügyelő előadásában foglalkoztak a gimnáziumok és polgári iskolák ügyeivel. A jelentés szerint tavaly összesen 7500 fiú és 1300 leánygyermek tanult a református gimnáziumokban. Szeghalmon ez év szeptemberében kezdi meg működését az új, református reálgimnázium, amelyet
