Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-01-10 / 2. szám

1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. oldal róm. kath. tanító precíz orgona kísérete mellett énekelte a kadarkuti Dalkör az „Isten dicsősége“ c. éneket Beet­hoventől. A hatalmas erővel előadott ének alatt bizo­nyosan megérezte mindenki az Isten dicsőségét és a maga bűnös, véges emberi mivoltát! Végül Mozsonyi Sándor lelkész ismertette a harang­vétel történetét, felsorolva az adakozókat és mondott igazán atyai áldást az új harangra és a gyülekezetre. A széphangú, 580 kg-os harangot a Seltenhoffer soproni cég öntötte. A Kadarkuton uralkodó felekezeti békesség jellem­zésére meg kell emlékeznünk arról, hogy a templomban Mózner József plébános is megjelent, viszonozva az ő harangszenteiésük alkalmával a ref. lelkész és presbi­térium testületi megjelenését a kath. templomban. Délután vallásos délután volt a templomban, me­lyen Pap József lábodi lelkész mondott előimát, Sári Imre hencsei lelkész bibliamagyarázatot tartott. Vida Sándor egyháztag meglepő erővel szavalt és Bujáky Miklós s. lelkész mondott bezáró imát. Este műkedvelő előadás volt. Rákosi Viktor „El­némult harangok“ c. müvét adták elő dr. Bállá Pál körorvos rendezése és személyes közreműködése mellett. Ő játszotta nagy sikerrel a hős Simándy Pál szerepét. A szereplők buzgóságának volt a jutalma a szinte pél­dátlan — 12,000.000 K bevétel. A harangszentelési ünnepen megjelent vidéki ven­dégek fogadását Krómy Lajos adóügyi jegyző nagy hozzáértéssel végezte. „Arról ismernek meg mindenek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek.“ 11. Hencsén. December 20-án volt a kicsiny hencsei gyülekezet várva-várt harangszentelési ünnepe. A reggeli órákban hozta be a gyülekezet Sári Imre lelkésszel az élén, az állomásról a budapesti Walser cég által készített 327 kg-os szép harangot a leányok és menyecskék által készített koszorúkkal borítva. Igazán felemelő látvány volt az örömkönnyeket hullató, zsoltárokat éneklő pásztor és nyáj a harang nyomában. Énekük mind az utcára csalta a vendég vidékieket és az otthonlevő helybelieket. Reformátusok és katholiku­­sok együtt segítettek a harang felvonásánál, helyretevé­sénél s együtt adtak hálát az új harangért a templom­ban az Istennek. Mozsonyi Sándor kér. tanácsbiró, kadarkuti lelkész avatta fel szívből fakadó, buzgó imádsággal az új harangot. A vegyeskar éneke után Bujtár János somogy­­viszlói, előbb hencsei lelkész prédikált a bensőséges szeretet hangján Máté ev. 11. r. 28. v. alapján. Szem nem maradt szárazon, mig a távozása óta lefolyt nagy eseményekről, veszteségekről megemlékezett beszédében. Utána a dalárda énekelte a „Nagy Isten Téged imád“ c. új éneket, Sári Imre helybeli lelkész pedig a harangbeszerzést ismertette, megemlékezvén özv. Márffy Béláné úrnő, hencsei földbirtokos 5,000.000 K, és egy Amerikában élő hencsei születésű ref. munkásasszony 30 dolláros ajándékáról, mint lelkesítő példákról. Délután Németh József hedrehelyi lelkész mondott a híveket az Atya trónusához emelő szép imát és ma­gyarázott a Bibliából; a dalárda a „Gályarabok éneké,,-t énekelte Czuni József kadarkuti tanító vezetésével, s vé­gül Bujáky Miklós kadarkuti s.-lelkész pompás sza­valatában gyönyörködött a templomot megtöltő gyülekezet. „Áldott legyen az Isten, aki adott nékünk diadal mat a mi Urunk Jézus Krisztus által!“ j VEGYESEK 1 — Főtiszt. Püspök Úr az őt ért gyászeset alkalmá­ból Hollandiába utazott, ahol körülbelül február közepéig marad. — A tiszántúli egyházkerület legutóbbi közgyűlése elhatározta egyházkerületi belmissziói állás létesítését, ame­lyet mindjárt be is töltött, megválasztván arra Fekete Gyula nagykikindai lelkészt. Az idők jelének helyes felismeréséből fakadó határozatot örömmel üdvözöljük. — A Lelkészegyesület eddigi nagyérdemű szerkesz­tője másoldalú fontos elfoglaltságára hivatkozva, lemondott tisztéről. Dr, Lencz Géza nehéz időkben buzgó odaadással végezte feladatát, most, hogy visszavonul a fontos pozíció­ból, méltó, hogy lelkészikarunk hálás köszönetét tolmácsol­juk előtte fáradhatatlan tevékenységéért. Az Úr adjon neki továbbra is erőt, hogy tudományos terveiből minél többet megvalósíthasson. — A Kálvinista Szemle legújabb száma „Hit és Szolgálat Mozgalma“ cim alatt egyességi alapokmányt kö­zöl, melyet a Kálvinista Szemle részéről dr. Sebestyén Jenő, a Keresztyén Család részéről Czeglédy Sándor írtak alá. Az okmány a mult év őszén folytatott megbeszélések és eszme­cserék eredményét foglalja írásba és hivatva van arra, hogy nagy lépéssel előbbre vigye az egységes magyar református közszellem kialakulását, amire a mai nehéz viszonyok kö­zött égető szükség van. A cél: „a magyar ref. egyházban működő összes építő erők összefogása“. Hisszük, hogy a Hit és Szolgálat Mozgalmával még sokszor fogunk találkozni. — Az egyházasszecsődi gyülekezet a világháború alatt elrequirált nagyobbik harangja helyett nagy áldozatok árán újat Öntetett, melynek avatási ünnepélye mult év dec. 13-án volt. A felavatási szertartást és alkalmi istentiszteletet Fiilöp József körmendi lelkész, egyh. kér. tanácsbiró végezte. Az ünnepi áhítatot nagyban emelték a molnaszecsŐdi és hídáshollósi gyülekezeti énekkarok szépen előadott énekeik­kel. Délután vallásos ünnepély volt, melyet Kovács Elek szombathelyi hitoktató nyitott meg bensőséges imával. Meg­indító volt Somogyi Gyula rádóci lelkész bibliamagyarázata, amely után Szőke Károly körmendi s.-lelkész tartott elő­adást a belmisszióról. Az ünnepélyt hangulatossá tették Je­­zerniczky Mártha, Sipos Juliska és Gombos János adóügyi jegyző egy-egy szépen sikerült szavalattal s a hidashollósi gyülekezeti énekkar szabatos négyszólamú karéneke. Külön elismerés illeti a gyülekezet tevékeny lelkészét: Jezerniczky Jenőt, aki lankadatlan buzgósággal fáradozott a harang be­szerzése körül. Isten áldása legyen a gyülekezeten és hű lelkipásztorán. — Lelkészválasztás. A komáromi egyházmegye legutóbbi közgyűlése Czirók János csallóközaranyosi lel­készt teljes szolgálatképtelensége miatt — nem lévén tagja a lelkészi nyugdíjintézetnek — a lelkészi java­dalom terhére nyugdíjazta. Utódjául Tóth Béla komá­romi segédlelkészt választotta meg a gyülekezet több­sége, de amint értesülünk, a választást megfellebbezték. — A Lelkészegyesület új szerkesztője dr. Erdős Károly, a debreceni lelkészképző-intézet agilis és tudós igazgatója lett, aki a Debreceni Protestáns Lap szerkesztői helyéről jött át és így a szerkesztés terén már nagy jártas­sága van. Az új szerkesztőt jelen állásában bizalommal kö­szöntjük és kívánunk neki sok sikert és áldást a munkában. — A lospnci theológia lezárta első félévét és amint a jelek mutatják, igen szép eredménnyel. A má­sodik félévben is ugyanazok maradnak az előadók, akik az első félévben voltak — Sörös Béla (újszövetség és gyakorlati theológia) Kövi Árpád (újszöv., görögnyelv) s Böjthe Sándor (senior-instruktor) — Zsemlye Lajos kivételével, aki már december hó 15-ikén hetényi helyet-

Next

/
Thumbnails
Contents