Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-01-11 / 2. szám
Harminchatodik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1925 január 11. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................-......................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ....................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- jjk FŐMŰN KATARS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. «© o TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. o A mi egyik leghatalmasabb fegyverünk. . . Amikor a föld mívelő nép a külső gazdasági munka szünetelésével a hosszú esték lassan múló óráiban reá van kényszerítve, hogy valamit olvasson, lehetetlen meg nem állanom gondolatokba merülten egy pillanatra, lehetetlen reá nem mutatnom az iratterjesztésre, amely fájdalom, csaknem kiesett a kezünkből. Sokat írtak már erről a kérdésről, de ismét és ismét felszínre kell hoznunk és ezt a fegyvert, amely a születő és fejlődő protestántizmusnak egyik leghatalmasabb erőssége volt, vissza kell ragadnunk elleneink kezéből. Amikor gyengülni kezdett ez az erősség, amikor népünk a régi evangéliumi tartalmú könyvek s iratok helyett a destrukció forradalmasító szócsöveit s hitet romboló kiadványait, valamint a vásári irodalom erkölcsi degenerációt elösegitő, hitvány korcsmüveit olvasni kezdte — gyors tempóban hullottak széllyel az évszázadok fonta arany szálak, melyek a lelkeket anyaszentegyházunkhoz kapcsolták. Ezeket az elszakadt lelkeket valamiképen vissza kell hódítani, — a harangszó hidegen hagyja, a prédikáció hozzá nem jut el —, de a néma betűkön át, észrevétlen beszűrődik a léiekbe egy-egy sugár, az egyháztörténelem fényalakjainak, az evangéliom örök napjának, a Krisztusnak egy sugára és lassan az eltávozott lélek közeledni és melegedni kezd. Meg kell ragadnunk tehát az iratterjesztés fegyverét. Visszautasítom azt a vádat, hogy szűkölködünk kálvini tartalmú, evangéliomi szellemű iratokban. A sok közül csak kettőt említek. A „ Keresztyén Családidal egyesült „Téli Ujság“-ot és a naptárt. Ez a kettő a mi népünk lelki világához legközelebb áll, ez a kettő már igen nagy szolgálatot tesz a szivek lezárt ajtajának a felnyitásában. Az iratterjesztés visszautasító válaszaival,, sok nehézségeivel szembe kell szállanunk. Ne mondjuk, hogy lehetetlen. Még ebben a szűk terméssel sújtott esztendőben is, amikor az egyház-, a község-, az államfenntartás súlyos terhei nehezednek a hívek életére, amikor a lelkek keserű rezignációval telnek meg, amikor irtózattal .gondolnak a legkisebb kiadásra is, — mondom — még ezekben a nehéz időkben is meglehet mozdítani a lelkeket. Igaz, sokkal nehezebb, : mint máskor. Nem elég a szószéki felhívás, ki kell mennünk az életbe; a családban, az utcán, ahol csak alkalmunk van, sokszor erős rábeszéléssel is meg kell nyernünk egy-egy lelket. Ha pedig már minden eszköz eredménytelennek nyilvánul, van még egy utolsó reményvárunk, a gyermeki szív. A bűnös élet ezer ostromával ezt a várat még nem vette be; a családi hajlék elszomorítóan romboló példáinak a látása még nem ragadta ki a lelkész s tanító nevelő munkájának a vonzköréből. A gyermeki szív, ez a csodálatos hárfa, elbűvölően kedves hangjával megnyitja az érzésben megdermedt szülői szivet és megnyitja az Istenhez vezető utat is. A gyermeki szivekhez menekültem én is s ezeken keresztül lassan^ a szülői szivek is nyiladozni kezdtek. Az eredmény csak mustármag, csak néhány csepp, de Isten vezérlő és segítő lelke a cseppet folyammá növelheti. Réthy László. Hálaadás ünnepe Amerikában. (Thanksgiving day.) Chicago, 1924 dec. 2. Amerikáról Európában jóformán csak annyit tudnak, hogy jó valutája van és ha valaki Amerikáról hall, mindjárt ez jut az eszébe. Pedig itt is vannak tudósok, művészek, írók, de mindenek felett vannak jóságos tekintetű bácsik és nénik, akik szeretettel őrzik évszázados hagyományaikat. Egy ilyen nemzeti hagyomány a „Hálaadás ünnepe“. Amerikában minden államnak meg van a maga joga arra, hogy kiválassza á maga ünnepét, így azután nem minden államban ugyanazok az ünnepek vannak. Mindössze hat olyan ünnep van, amelyet minden egyes állam megünnepel. Ezek közül egy a „Thanksgiving day“. Ez ünnep története a következő: 1620-ban egy hajó kötött ki Amerika partjain. A hajó neve „Mayflower“ volt. Benne vallásukért üldözött emberek kerestek jobb és szabadabb hazát. Mindössze csak 102 személy érkezett a hajón, akiket a történet úgy ismer, mint „Pilgrim Father“-ek (zarándokatyák). Tél közepén érkeztek és a tél nagyon megviselte őket. Sokan a tél folyamán elhaltak részint az éhség, részint a hideg következtében. A következő évben, amikor be
